
Zsizsmann Erika
Tilos lesz az elektromos cigaretták reklámozása
A képviselőház kedden döntő házként bólintott rá a tevrezetre.
Rutte derűlátó, úgy tűnik, már csak Románia ellenzi, hogy a NATO élére kerüljön
A holland sajtó szerint Magyarország is hajlik Rutte támogatására.
Elrendelte az egyik sepsiszentgyörgyi ruhagyár felszámolását a bíróság
250 alkalmazott maradhat állás nélkül.
Hatan megsérültek, miután autóbusszal ütközött egy haszonjármű Szatmár megyében
A haszonjármű vezetője és utasa a roncsok közé szorultak.
Megszavazták a követők, hogy Magyar Péter beüljön az Európai Parlamentbe
Magyar Péter a választás előtt még azt mondta, hogy csak szimbolikusan lesz listavezetője a Tisza Pártnak, később azonban több érvet is felsorolt az EP-képviselősége mellett.
Őrizetbe vették a Kolozs megyei rendőrség parancsnokát
Hivatali visszaélésben való bűnrészességgel gyanúsítják.
Külön javíthatják a magyar tagozatos érettségizők román dolgozatait
Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a hétfőn kezdődő érettségiről.
A korábbi évekhez képest most kevesebben vonultak fel Úzvölgyében a hősök napján
Mihai Tîrnoveanu beszédében az RMDSZ-t hibáztatta a temető „elmagyarosításáért”.
Filmek, amiket nem hagynánk ki a TIFF-en
Ahogy a korábbi években már megszokhattátok, idén is összeraktuk az ajánlatunkat a TIFF-re: a '90-es évek vonatjegyes seftelésétől a mindenkit megríkató szerelmi (és nem csak) történetig.
Rareş Bogdan szerint július 10-ig megnevezi elnökjelöltjét a PNL, aki Nicolae Ciucă lesz
Nicolae Ciucă még nem jelentette ki ilyen egyértelműen, hogy indul az őszi elnökválasztáson.