Azért halaszthattak egy NATO-hadgyakorlatot, mert Erdélyben nem javítottak ki időben néhány utat és hidat
A hadsereg, a külügyminisztérium és három szövetséges ország tíz hónapja kéri az önkormányzatokat és a fejlesztési minisztériumot, hogy erősítsenek meg néhány földutat, két gyaloghidat és két hidat. Ezek létfontosságúak lennének a 2025 májusára tervezett, de azóta elhalasztott Dacian Spring 25 nevű NATO-gyakorlathoz, amely Románia védelmét szimulálná, írta meg az Europa Liberă.
A védelmi minisztérium először 2024 júliusában fordult levélben az akkor még a nemzeti liberális Adrian Veștea vezette fejlesztési minisztériumhoz, hogy a tervezett NATO-gyakorlatra hivatkozva kérjék a Brassó megyei Nagysinken található katonai bázis és a különböző megnevezett célpontok közötti szakaszon bizonyos földutak, gyaloghidak és hidak javítását. Ebben a levélben azt is jelzik, hogy a katonai egységek már korábban is kérték az önkormányzatoktól a jelzett útszakaszok javítását, de azt a választ kapták, hogy erre nincs pénz.
Egy hónappal később három, Romániában katonákat állomásoztató NATO-tagállam, Franciaország, Belgium és Luxemburg nagykövete fordult a fejlesztési minisztériumhoz, nem sokkal később pedig a román külügyminisztérium is, jelezve, hogy a Dacian Spring 25 gyakorlat lebonyolításához szüksége lenne egy híd megjavításához a Brassó megyei Voilán.
„Ha a közúti infrastruktúra állapota miatt nem sikerülne elérni a kitűzött célokat, az aláásná azt a törekvést, hogy szövetséges erőket vonzzanak az országba” – figyelmeztetett a román külügy.
2024 októberében ismét levelet írt a védelmi minisztérium a fejlesztési minisztériumnak, jelezve, hogy segesvári Segesd patak fölötti híd javítása is fontos lenne a hadsereg számára.
A következő levelet 2024 decemberében küldte a védelmi minisztérium a fejlesztési tárcának, jelezve, hogy a júliusi levélben megnevezett útszakaszok közül csak egyet sikerült megjavítani, pedig
a földutak megerősítése elengedhetetlen feltétele a Romániában állomásozó francia csapatok bővítésének, hosszú távon pedig annak, hogy stratégiát lehessen kidolgozni Románia védelmére.
A kormány 2025. január 31-én elfogadott határozatában anyagi forrásokat is rendelt a hadsereg számára fontos infrastrukturális beruházásokhoz az Anghel Saligny programból. Ennek ellenére áprilisra még nem történt meg a javítás, jelezte az Europa Liberă. A jelenlegi fejlesztési miniszter, az RMDSZ-es Cseke Attila a lapnak azt mondta, a segesvári híd kivitelezés alatt áll, az útjavítás viszont még nem kezdődött el, mert a helyi hatóságok „nehezen mozognak”.
A Dacia Spring 25 hadgyakorlat keretében újabb 2000 francia katona érkezett volna a nagysinki bázisra az ott állomásozó 1500 mellé. Más NATO-tagállamokból is érkeztek volna katonák, így több mint 4000 román és külföldi katona szimulálta volna Románia védelmét egy esetleges támadás esetén. 2025 márciusában bejelentették, hogy a francia katonák Romániába érkezését őszre halasztják. Francia tisztségviselők az Europa Liberă kérdésére ezt azzal is magyarázták, hogy el szerették volna kerülni, hogy a harckocsik és katonák Romániába telepítése egybeessen a romániai elnökválasztási kampánnyal.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!