Molnár Réka

Molnár Réka

Putyin Sztálingrádra nevezte át Volgográd repülőterét
A volgográdi kormányzó szerint az emberek kérték ezt tőle, mert „valódi, büszke, bátor, hősies nevet” akartak a reptérnek.
Tangót hallgatott a Vatikánban, miközben bámulatos erővel vitte új útra az egyházat
A most elhunyt Ferenc pápa nemrég megjelent önéletrajza megmutatja, milyen egyházat akart, és milyen ember volt Jorge Mario Bergoglio. Szerelmét feleségül akarta venni, segédpüspökként prostituáltat...
Ferenc pápa végakarata: a Vatikánon kívüli temetést kért, felravatalozás nélkül
Az egyházfő többször beszélt korábban arról, hogyha eljön az idő, a Santa Maria Maggiore-bazilikában szeretne végső nyugalmat, olyan szertartással, mint ami „bármely más kereszténynek” jár.
Meghalt Ferenc pápa
Az 1936-os születésű Jorge Bergoglio Ferenc pápaként 2013 óta volt a római katolikus egyház feje. Pápasága alatt egy olyan egyházat épített, amely foglalkozik a visszaélésekkel, beszélni akar az...
Vizsgálatot indít Trump ügynöksége a Disney diverzitásról szóló gyakorlatai miatt
Trump kormánya szerint a sokszínűségről szóló programok diszkriminatívak, ezért indult vizsgálat a Disney ellen is.
Több mint 1600-an haltak meg a mianmari földrengésben, mégsem áll le a felkelők elleni...
Az ENSZ szerint elfogadhatatlan, hogy a mianmari katonai junta a földrengés ellenére is támadásokat indít: a szervezet attól tart, hogy a katonai vezetés útját állja a segítségnyújtásnak is majd.
Háborúról, szélsőjobboldali erősödésről és egy szomorú világról mesélnek a 2025-ös World Press képei
Ég és víz között rekedt repülő, sziklákon egyensúlyozó határfutárok – a képek is jelzik, hogy bárhova megyünk a világban, hasonló a traumákkal és nehézségekkel találkozni. Ezek mögött pedig mindig...
Párizsban találkozik Zelenszkij európai vezetőkkel, téma lehet az Ukrajnába küldött békefenntartók...
Emmanuel Macron francia elnök arról beszélt, hogy Oroszország háborúra vágyik, ezt mutatja az is, hogy nem megy bele egyből a tűzszünetbe. Észak-Korea eközben katonákat küld Oroszország megsegítésére.
Három napra elég élelmiszer, víz és gyufa: elkészítette első vészhelyzeti stratégiáját az EU
Az Európai Bizottság célja a stratégiával, hogy minden tagállam készen álljon olyan esetleges vészhelyzetekre, mint egy hirtelen árvíz, egy erdőtűz vagy akár egy fegyveres támadás.
Korrupcióellenes tüntetésekhez vezetett az Észak-Macedóniában történt tragikus tűzeset
A tüntetőket rendőrök fogták vissza, amikor a tömeg elindult Kocsani polgármesterének háza felé.
Kövess minket Facebookon is!