Ötvenhárom körön át kergették Verstappent a McLarenek, négyszeres világbajnok azonban bírta a nyomást

Nem hozott nagy izgalmakat a Japán Nagydíj rajtja, amiben az is szerepet játszott, hogy az éjszakai eső miatt a célegyenesben is vizes volt néhol az aszfalt. Max Verstappen simán megtartotta az első helyét, a mellőle rajtoló Lando Norris nem is nagyon próbálta támadni a négyszeres világbajnokot. Az élmezőnyben egyedül Charles Leclerc (Ferrari) próbálkozott komolyabb támadással a harmadik helyért, de Oscar Piastri (McLaren) könnyedén visszaverte az előzési kísérletet. Hogy mennyire óvatos volt a mezőny a részben vizes körülmények között, jól mutatja, hogy a pontszerzők között nem is történt helycsere az indulásnál.
Az első valamirevaló akcióra a 6. körig kellett várni, Lewis Hamilton előzte meg az időmérőn remeklő Isaac Hadjart (Racing Bulls), amivel feljött a 7. helyre. Ezt leszámítva eseménytelenül telt az első 15 kör, az élen Verstappen 2 másodpercre autózott Norris előtt, akit 1,5 másodpercre követett Piastri a másik McLarennel.
A McLarennél kivárásra játszottak, abban bíztak, hogy a jobb gumikezelésüknek köszönhetően a verseny hajrájában majd le tudják nyomni a címvédőt, aki nem számíthatott csapattársára a McLarenek elleni küzdelemben. A másik Red Bull-lal Cunoda Júki a 13. helyen autózott. A japán versenyző egyetlen helyet tudott előre jönni a rajtnál, pont azt a Liam Lawsont előzte meg, akinek a helyét vette át a Red Bullnál.
Az élmezőnyből George Russell (Mercedes) kezdte meg a kerékcseréket a 20. körben. Egy körrel később a McLaren is kihívta Piastrit, amivel a McLaren megpróbált Verstappen elé vágni. A 22. körben egyszerre állt ki Verstappen és Norris. A McLaren szerelői kicsit gyorsabban dolgoztak a Red Bullnál, ennek köszönhetően Norris Verstappen mellé került a boxutca kijáratánál. Megelőzni viszont már nem tudta, mert elfogyott előle az aszfalt, kénytelen volt átvágtatni a pálya melletti füves részen.
A kerékcserék után sem változott az élmezőny sorrendje, és mivel mindenki egykiállásos taktikán volt, a McLarennek a pályán kellett megelőznie Verstappent a győzelemért. Norris el is kezdett gyorsulni, hamar 1,5 másodpercre közelítette meg Verstappent, de ennél nem nagyon tudott közelebb kerülni hozzá. Közben a közvetlenül mögötte loholó Piastri azt mondta a csapatnak, hogy neki jobb lenne a tempója, és meg tudná támadni Verstappent.
Ennek ellenére a McLaren nem cserélte meg a versenyzőit, amivel viszont Verstappen malmára hajtották a vizet. Az utolsó körökben is simán tartani tudta a minimális előnyét Norrisszal szemben, ami végül elégnek bizonyult a győzelemhez. Verstappen karrierje 64. győzelmét szerezte, sorozatban negyedszerre nyert Japánban. A pontszerzők sorrendje: Verstappen, Norris, Piastri, Leclerc, Russell, Antonelli, Hamilton, Hadjar, Albon, Bearman. Nem sikerült jól a Red Bull-os bemutatkozása Cunodának, csak 12. lett a japán versenyző.
A világbajnokság állása, pilóták:
1.Lando Norris: 62 pont
2. Max Verstappen: 61 pont
3. Oscar Piastri: 49 pont
A világbajnokság állása, csapatok:
1. McLaren: 111 pont
2. Mercedes: 75 pont
3. Red Bull: 61 pont
Az F1-es világbajnokság egy hét múlva a Bahreini Nagydíjjal folytatódik.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!