Imane Helif az olimpiai aranya után: Pont olyan nő vagyok, mint bármelyik másik nő

2024. augusztus 10. – 09:39

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek este egyhangú pontozással Imane Helif pályafutása során először olimpiai bajnok lett női váltósúlyban, ezzel egy botrányoktól terhelt időszakot zárt le a párizsi olimpián. Helif a döntő után ismét azt mondta, minden joga megvolt arra, hogy ebben a számban induljon az olimpián, és arról beszélt, sikerült megvédenie a becsületét – írja a Guardian.

„Minden követelménynek megfeleltem ahhoz, hogy ebben a versenyszámban indulhassak. Ugyanolyan nő vagyok, mint bármelyik másik nő, nőként születtem, nőként éltem, nőként versenyeztem, ehhez kétség sem férhet. Az engem becsmérlőket csak a siker ellenségeinek szoktam nevezni, a támadásaik pedig csak még édesebbé teszik a győzelmet” – nyilatkozta Helif.

Az algériai bokszoló azt is hozzátette, hogy ezzel a győzelemmel megvédte a becsületét, és bár az őt ért támadások nagyon károsak voltak, és az emberi méltóságot is sértették, szerinte mostanra megváltozott az emberek hozzáállása. A Nemzetközi Ökölvívó Szövetségre (IBA) is kitért, melynek versenyein 2018 óta vesz részt. Szerinte nagyon jól ismerik őt, tudják, mire képes és hogyan fejlődött az évek során, de ezeket a dolgokat már nem veszik figyelembe.

„Gyűlölnek engem és nem tudom, hogy miért. Egyetlen üzenetet küldök nekik: ezzel az aranyéremmel megmutattam, hogy a méltóságom és a becsületem mindennél fontosabb”

– mondta a bokszoló.

Imane Helif egyike volt annak a két női bokszolónak, akiket az IBA nemi tesztekre hivatkozva kizárt a 2023-as világbajnokságról. A hivatalos orvosi állásfoglalást senki sem látta, csak a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) orosz elnöke hivatkozott rá, és hivatalosan annyit közöltek a tesztekről, hogy nem tesztoszteronszintet mértek, hanem „elkülönült és elismert vizsgálatot” folytattak.

Az olimpiát és a világsajtót is felkavaró ügy azóta sem állt meg, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közölte, szerintük hibásak voltak az Imane Helifen végzett tesztek, az elődöntő előtti napon pedig az IBA kaotikus sajtótájékoztatóján arról volt szó, hogy a szövetség orvosai korábban férfiakra jellemző tesztoszteronszintet mértek, de hozzátették, a két bokszoló nemzeti olimpiai szövetségének figyelmeztetése miatt nem árulhatnak el több részletet a teszteredményekről.

Imane Helifről több szó volt az utóbbi napokban, mint Lin Jü-tingről, elsősorban azért, mert az olasz ellenfele kevesebb mint egy perc után sírva adta fel a meccsét ellene. Magyarországon pedig azért is, mert a magyar Hámori Luca volt a következő ellenfele. A Helif ellen egyhangú pontozással elvesztett olimpiai negyeddöntő után Hámori Luca úgy nyilatkozott: „Az ellenfelemre nem lehet mondani egy rossz szót sem”. A Magyar Ökölvívó Szövetség a negyeddöntő után bejelentette, kiegészíti Hámori pénzdíját, annyit kap, mintha bronzérmet nyert volna.

Eredmények és pontos tények nélkül lehetetlen biztosat állítani Helif ügyéről, de amit lehetett, azt ebben a cikkünkben szedtük össze.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!