Imane Helif után a vb-ről szintén a nemi tesztje miatt kizárt Lin Jü-ting is olimpiai döntőben bokszolhat

2024. augusztus 8. – 12:25

Másolás

Vágólapra másolva

Az algériai Imane Helif már kedden döntőbe jutott a párizsi olimpián, miután legyőzte a thaiföldi Janjaem Suwannaphenget, szerdán pedig a tajvani Lin Jü-ting is megnyerte az elődöntőjét. Ez azért érdekes, mert így mindkét olyan bokszolónő ott lesz a saját súlycsoportjának döntőjében, akiket a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) nemi tesztekre hivatkozva kizárt a 2023-as világbajnokságról, az olimpián viszont elindulhattak.

Lin a török Esra Yildiz Kahramant verte meg egyhangú pontozással az 57 kilogrammos súlycsoport elődöntőjében. A meccs után Lin és Kahraman kezet fogtak egymással, a török bokszoló pedig a tajvani ellenfele edzőjével is beszélt, mielőtt segített volna Linnek elhagyni a ringet. Utána viszont megállt a ringben, és a tajvani előző ellenfeléhez, a bolgár Szvetlana Sztanevához hasonlóan

az ujjaival formált X-et mutatott körbe, amit már az előző körben is többen az X-kromoszómára való utalásként értelmeztek.

Lin egyébként három éve a nyolcaddöntőben kiesett Tokióban, ott a Fülöp-szigeteki Nesthy Petecio mutatta meg, hogy a tajvani bokszoló verhető. A tajvani bokszoló neve tavaly óta lehet szélesebb körben ismerős, Imane Helif mellett ugyanis ő volt az, akit az IBA nemi tesztekre hivatkozva kizárt a 2023-as világbajnokságról. A hivatalos orvosi állásfoglalást senki sem látta, csak a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) orosz elnöke hivatkozott rá, és hivatalosan annyit közöltek a tesztekről, hogy nem tesztoszteronszintet mértek, hanem „elkülönült és elismert vizsgálatot” folytattak.

Az olimpiát és a világsajtót is felkavaró ügy azóta sem állt meg, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közölte, szerintük hibásak voltak az Imane Helifen végzett tesztek, az elődöntő előtti napon pedig az IBA kaotikus sajtótájékoztatóján arról volt szó, hogy a szövetség orvosai korábban férfiakra jellemző tesztoszteronszintet mértek, de hozzátették, a két bokszoló nemzeti olimpiai szövetségének figyelmeztetése miatt nem árulhatnak el több részletet a teszteredményekről.

Imane Helifről persze több szó volt az utóbbi napokban, mint Lin Jü-tingről, elsősorban azért, mert az olasz ellenfele kevesebb mint egy perc után sírva adta fel a meccsét ellene. Magyarországon pedig azért is, mert a magyar Hámori Luca volt a következő ellenfele. Eredmények és pontos tények nélkül lehetetlen biztosat állítani Helif ügyéről, de amit lehetett, azt ebben a cikkünkben szedtük össze.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!