Románia és Szlovákia döntetlennel jutott tovább a négypontos csapatok csoportjából

2024. június 26. – 21:02

Románia és Szlovákia döntetlennel jutott tovább a négypontos csapatok csoportjából
Román játékosok ünnepelnek a meccs után – Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Extrém időjárással is terhelt, nagyon kiegyenlített meccsen játszott 1-1-es döntetlent egymással a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában az E csoportban Szlovákia és Románia. A románok ezzel 2000 után ismét továbbjutottak a csoportjukból, méghozzá csoportelsőként, a szlovákok pedig négypontos csoportharmadikként szintén biztosan továbbmennek. A meccs videós összefoglalóját itt lehet megnézni.

A belgák szombati, Románia elleni győzelme után teljesen nyílttá vált az E csoport, hiszen minden csapat három ponttal állt, így a szerda kora esti harmadik fordulóban szó szerint bármi történhetett itt. A belgák Ukrajna ellen is esélyesnek tűntek, de az előző fordulóban alulmaradó Szlovákia és Románia is elérhette még a csoport első helyét. A románok mellett szólt a jobb gólkülönbség, míg a szlovákok a magasabban jegyzett játékosaikban bízhattak, és valószínűnek tűnt, hogy egyikük sem akar majd döntetlenre játszani.

Ez így is lett, és a meccs elején a szlovákok jöttek ki jobban ebből, Kucka viszonylag hamar helyzetbe is került, de Niță simán hárította a fejesét, az ezt követő szögletből pedig Hancko lőhetett, de fölé ment a labdája. Rögtön utána a románok indulhattak meg, Rațiu kényszerítőzött Comannal, és végül Dúbravkának kellett nagyot védenie. A következő nagy helyzetet megint a szlovákok hozták össze, Haraslín lőhetett szabadot a bal szélről, amibe senki nem tudott beleérni, és így végül alig fél méterrel kerülte el a kaput.

A 24. percben viszont Niță már nem menekült meg, Duda fejelt a kapujába. A szlovákok a saját térfelükről indították a jobb szélen elfutó Pekaríkot, ő pedig Kuckához passzolt, aki tökéletesen adta be középre Dudának a labdát. A románok viszont nem adták fel, a 37. percben pedig egy tizenegyesből egyenlítettek is, miután Hancko felrúgta a jobb szélről befelé megiramodó Hagit. A bíró elsőre szabadrúgást ítélt, de a VAR-szobában arra jutottak, hogy a szabálytalanság a tizenhatoson belül történt. Így jöhetett a büntető, amit Marin magabiztosan bombázott a kapuba.

Ondrej Duda befejeli a szlovákok első gólját Románia ellen – Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters
Ondrej Duda befejeli a szlovákok első gólját Románia ellen – Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters

A félidő végéig ezután nagy lehetőség már egyik oldalon volt, és amilyen kiegyenlített volt a meccs, az 1-1 igazságos állásnak is tűnt. A második játékrészben először az 50. percben mehetett fel a román szurkolók pulzusa, Drăgușin borzalmas felszabadítási kísérlete után Nițănak kellett elöklöznie a labdát. Ebből a románok el is tudtak indulni, de befejezni nem sikerült az akciót, kicsivel később pedig megint Niță védett, ezúttal Haraslín lövését állította meg. A szlovákok nagyon nyomtak, látszott, hogy nyerni akarnak, de a jó befejezések hiányoztak náluk.

Menet közben egy hatalmas villámlás után eleredt az eső, és a szél is szaggatta a játékosokat, de pont a mostoha körülmények között élénkült fel a meccs is. Mindkét csapat teljes fordulatszámon pörgött, sorra érkeztek a helyzetek, és a kapusoknak mindkét oldalon többször is védeniük kellett. Az eső rövidesen elállt, de a láthatóan fáradó játékosok egyre többet szánkáztak a csuromvizes fűben, és egyre több volt a hiba is mindkét oldalon, gól viszont egyikből sem lett. Haraslínnek volt még egy nagy tekerése, de a labda a kapu mellé szállt a nagyot vetődő Niță mellett.

A végére már láthatóan csak kínlódtak a csapatok, hiába érződött, hogy mindkét válogatott szeretne nyerni, nem nagyon mertek már kinyílni, nehogy végül ne szerezzenek pontot. Az 1-1-es döntetlen egyébként végül mindenkinek tökéletes eredmény volt – mivel a belgák 0-0-t játszottak Ukrajnával, a csoportot Románia nyerte, Belgium lett a második, a négypontos Szlovákia pedig fixen továbbjut majd csoportharmadikként. Ukrajna pedig négy ponttal esett ki az Eb-ről.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!