Lukakutól megint elvettek egy gólt, de most De Bruyne vezetésével hozta a kötelezőt Belgium

2024. június 22. – 23:58

Lukakutól megint elvettek egy gólt, de most De Bruyne vezetésével hozta a kötelezőt Belgium
A belga csapat ünnepel a második gólja után – Fotó: Piroschka Van De Wouw / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A belgák az első meccsen elszenvedett váratlan vereségük után szombaton hozták a kötelezőt, és 2-0-ra verték a meccs nagy részében alárendelt szerepben játszó Romániát a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában az E csoportban. Lukakutól megint elvettek egy gólt, de főleg a csapatkapitány Kevin De Bruyne vezetésével így is kiütközött a különbség a két csapat között. Így még mindig teljesen nyílt az E csoport. A meccs videós összefoglalóját ide kattintva lehet megnézni.

Ugyan elsőre nem sokan számíthattak erre, a második forduló végére kétségtelenül az E csoport lett a legérdekesebb az idei Eb-n, miután az ukránok pénteken lesimázták a belgákat nagy meglepetésre megverő Szlovákiát. Így Belgium előtt ott volt a lehetőség, hogy szombat este Románia megverésével felzárkózzon a másik három hárompontos csapat mellé, a románok pedig a fix továbbjutásért léptek pályára. A fő kérdés az volt, hogy összekapja-e magát a belgák technológia által kísértett aranygenerációja, és erre igazából minden esély meg is volt.

A belga kapitány négyet változtatott a kezdőben, és láthatóan alaposan fel is rázta az övéit, mert a belga válogatott úgy nekiesett a románoknak, hogy attól talán még ők maguk is meglepődtek. Ez a nagy rohanás pedig rögtön a második percben gólhoz is vezetett, egy labdaszerzés után Lukaku vihette a labdát, aki lövés helyett Dokuhoz passzolt a tizenhatoson belül, majd a visszakapott labdát lekészítette a pár méterrel kijjebb érkező Tielemanshoz, aki estében óriási gólt lőtt. A románok nem omlottak össze, a gól után nem sokkal már ők jutottak nagy helyzetig, Drăgușin lövését kellett Casteelsnek a léc fölé tolnia.

Fotó: Piroschka Van De Wouw / Reuters
Fotó: Piroschka Van De Wouw / Reuters

A román rohamok után viszont szép lassan kialakult a belga mezőnyfölény, ami a 13. percben újabb belga helyzetet eredményezett – Lukaku kapott középen labdát, le is fordult a védőjéről, de mire ellőtte, berepült elé egy másik román játékos. Így gól nem esett, de nem is enyhült a belga nyomás, sokkal többet volt náluk a labda, a román Nițăt pedig Lukébakio és Doku is komolyan próbára tették. A többször is lóvá tett román védelemnek is csak az volt a szerencséje, hogy az utolsó pillanatban rendre odaért egy román védő blokkolni.

Az 1-0-s félidei állás a románokra nézve volt hízelgő, de a második játékrészre ugyanaz a csapat futott ki, ami nem is volt rossz döntés, mert előbb Man, aztán Mihăilă került nagy helyzetbe. Az első pár perc után a második félidőben is visszaállt a belga fölény, főleg a csapatkapitány De Bruyne pörgött fel nagyon. Két nagy lövése is volt, az egyik nem sokkal ment a kapu mellé. A 63. percben viszont nem a kapitány, hanem a számtalan helyzetet elpuskázó, a VAR által is elátkozott Lukaku talált be egy kiugratás után,

hogy aztán ezt az amúgy nagyon szép gólt is elvegyék tőle, mert a VAR-szobában megállapították, hogy ha nem is sokkal, de lesen volt.

Az jól látszott, hogy a gól érdekében egyre feljebb húzódó románok számára minden labdavesztés rettentően veszélyes, de az is, hogy a belgákat is össze lehet zavarni ennyi támadóval. A 68. percben Man tudott elfutni egy, a belgák által hátrafejelt labdával, a román játékos azonban belelőtte a labdát a kapujából jól érkező Casteelsbe. Bő tíz perccel később viszont De Bruyne nem hibázott egy ugyanilyen szituációban: Casteels kirúgásába nem, vagy legalábbis csak alig tudott belefejelni egy román játékos, így a labda odapattant a jó ütemben elfutó belgához, aki kicsit a kapusba is belecsúszva belőtte a másodikat.

Fotó: Thilo Schmuelgen / Reuters
Fotó: Thilo Schmuelgen / Reuters

Néhány perccel később Trossard lőhetett volna még egy gólt egy tökéletes kontra végén, de ahelyett, hogy ellőtte volna, középre passzolt Lukaku felé, egy érkező román védő pedig lecsapott a labdára. Hátul a belgáknál is voltak zavarok, Alibec óriási helyzetbe került egyszer egy védelmi hiba után, de hiába tette el Casteels mellett, Castagne a gólvonal elől még el tudta kotorni a labdát. Elöl pedig Lukaku kálváriája folytatódott tovább, a 89. percben éles szögből bombázta telibe Niță lábát.

A hajrában Drăgușinnek volt még egy helyzete, de gól nem lett belőle, a hátralévő percek pedig igazán veszélyes helyzet nélkül ketyegtek le. Így 2-0 lett a vége, amivel a belgák hozták a kötelezőt, és teljesen nyílttá tették a csoportjukat, ahol így most jelen állás szerint mindenkinek 3 pontja van, és az utolsó fordulóban akárki továbbjuthat majd. A belgáknak Ukrajnát kellene megvernie ehhez, ami nem lehetetlen feladat, de az most is látszott, hogy ha nem javulnak a kapu előtt, akkor ha tovább is jutnak, nem lesz egyszerű dolguk a kieséses szakaszban.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!