Elkezdődtek a munkálatok az észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Berettyószéplak közötti szakaszán

2025. January 21. – 12:37

Hétfőn elkezdődtek a munkálatok az észak-erdélyi (A3-as) autópálya Bisztraterebes és Berettyószéplak közötti 26,35 kilométeres szakaszán Bihar megyében – ezt maga a kivitelező, a román Construcții Erbașu jelentette be a Facebookon.

Állításuk szerint az ország „főúti infrastruktúrája számára nélkülözhetetlen szakaszon” egy közúti csomópontot, egy autópálya-lehajtót, 19 építményt (hidakat, viaduktokat és felüljárókat), egy pihenőhelyet, valamint egy karbantartási és koordinációs központot fognak megépíteni a rendelkezésükre álló 18 hónapban.

„A szakasz megépítése érdekében több meglévő utat átköltöztetünk, köztük egy országutat, valamint megyei és önkormányzati utakat. Emellett egy körülbelül 2 kilométeres szakaszon a közművek áthelyezését és a berettyószéplaki olajmező területének megtisztításával kapcsolatos munkálatokat is elvégzünk” – írják a Facebookon.

Az észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Berettyószéplak közötti szakaszának az építését még a Bechtel kezdte el a 2004-ben, de a munkálatok 2013-ban félbeszakadtak, amikor a román állam szerződést bontott az amerikai vállalattal. A Bechtel botrányos kivonulása után a CNAIR többször is közbeszerzést írt ki az építkezés folytatására, először 2014 májusában, majd 2017 augusztusában, 2020 decemberében és 2023 januárjában, és végül 2023 novemberében a CNAIR versenytárgyalásán az Erbașu építőipari vállalatra nyerte el a munkák kivitelezését. Az építkezés befejezésének határideje 2026 júliusa.

Az észak-erdélyi autópályát több mint 20 évvel ezelőtt kezdték el építeni, és még nagyon messze van a vége, ha a Meszesen áthaladó, Vaskapu és Szilágynagyfalu közötti 41 kilométeres szakasz építése esetében sikerül is tartani a határidőket, akkor is több mint 6 év múlva fognak elkészülni.

Az eredetileg 415 kilométeresre tervezett sztráda a borsi román-magyar határtól Brassóig szelte volna át Erdélyt, de a Marosvásárhely és Brassó közötti 150 kilométeres szakaszt később törölték a nyomvonalból, mert a román állam számára az Európával való összeköttetés megteremtésében a Konstanca-Bukarest-Nagyszeben-Szászsebes-Déva-Arad közötti A1-es autópálya megépítése lett a prioritás. Az időközben rövidített nyomvonalú autópályából tavalyig 144 kilométert már átadtak a forgalomnak:

  • a Kolozs megyei Magyarnádas és Marosvásárhely közötti 125 kilométeres szakaszt;
  • a Szilágy megyei Szilágynagyfalu és a Bihar megyei Berettyószéplak közötti 14 kilométerest szakaszt;
  • illetve a Bihar község és Bors közötti 5 kilométeres szakaszt a magyar határ közelében.

A még megépítetlen autópályaszakaszok közül a Vaskapu-Zilah-Szilágynagyfalu közötti 41 kilométeres táv a legnehezebb, ha az elkészül, akkor valószínűleg már autópályán lehet közlekedni a magyar határtól egészen Marosvásárhelyig.

A Kolozs megyei Magyarnádas és a Szilágy megyei Magyarzsombor közötti, illetve a Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszok elkészültét most 2026-ra becsüli a CNAIR. A munkálatok hétfői elkezdésével a Berettyószéplak és Bisztraterebes közti szakasz is el kellene készüljön 2026 nyarára.

A Pro Infrastruktúra Egyesület szerint szinte biztosra vehető, hogy megtörténik az első kapavágás idén az észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti 29 kilométeres szakaszán is.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!