Elkezdődhet a Szatmárnémeti és Óvári közötti gyorsforgalmi út építése

Bő félévvel az után, hogy győztest hirdettek, kedden aláírták a kivitelezési szerződést a Szatmárnémeti és a román-magyar határ menti Óvári közötti gyorsforgalmi út megépítésére, így elkezdődhetnek a munkálatok – számolt be az eseményről a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) vezérigazgatója, Cristian Pistol a Facebook-oldalán.

A bejegyzése szerint a kivitelezőnek (Erbașu Construcții) 24 hónap alatt kell megépítenie a 10,83 kilométer hosszú gyorsforgalmi utat. A szerződés értéke 720,48 millió lej (áfa nélkül). A négysávos útszakaszon kívül két közúti csomópontot, két pihenőhelyet és egy karbantartó telepet is építenie kell a vállalatnak.

Az útszakasz Szatmárnémetit összeköti a román-magyar határon levő Óvárival, majd ott csatlakozik a magyarországi M49-es gyorsforgalmi úthoz, és ezen keresztül közvetve az M3-as autópályával is összeköttetést biztosít.

Elég nehézkesen haladt az útszakaszra kiírt közbeszerzési eljárás. A tavaly januárban hirdették meg a projektet, de a cégek több mint 440 pontosítási kérelmet nyújtottak be, így egy időre felfüggesztették a beszerzést, végül idén márciusban jelentették be a győztest, a Construcții Erbașut. Abból ítélve, hogy több mint egy fél évet kellett várni a szerződés aláírására, az is valószínűsíthető, hogy megóvták az eredményt.

Ahogy a Magyar Építők emlékeztet, a magyar oldalon valamivel jobb áll a munka. A Duna Aszfalt Építő Zrt. kivitelezésében 28,15 kilométeres utat építenek Mátészalka és Ököritófülpös között, ennek az első 10 kilométeres része már közel jár a befejezéshez, de várhatóan a teljes szakaszon elkészülnek a földmunkák idén. Ennek folytatásként épül majd meg az Ököritófülpös és Csenger közötti szakasz, megteremtve a gyorsforgalmi kapcsolatot az M3-as autópálya és a magyar-román határátkelőhely között.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!