Egyelőre le kell állítani a ratosnyai vízerőmű építési munkálatait
A Kolozsvári Törvényszék elrendelte a ratosnyai vízerőmű fejlesztési munkálatainak leállítását – írja a Digi24 a bíróságok oldalán közzétett határozat szerint. A döntés két civil szervezet – a Declic Egyesület és a Bankwatch Románia – beadványára született.
A munkálatok leállítását a törvényszék addig rendelte el, amíg nem születik végleges döntés abban a perben, amely a ratosnyai vízerőmű építési engedélyének elévülését (érvénytelenségét) vizsgálja. A mostani ítélet öt napon belül megfellebbezhető.
A Digi24 megjegyzi, idén júniusban a bíróság már felfüggesztette a munkálatok környezetvédelmi engedélyét. Júliusban pedig a kolozsvári ítélőtábla döntött úgy, hogy felfüggeszti a 327/2025. számú kormányhatározatot, amely lehetővé tette a Kelemen-havasok Nemzeti Park található több mint 30 hektárnyi erdő kivágását.
A Maros megyében található ratosnyai vízerőmű Románia egyik legvitatottabb energetikai beruházása. Évtizedek óta húzódó beruházás 90 százalékban már elkészült, de a vízerőmű üzembe helyezése ellen többször is tiltakoztak a környezetvédő szervezetek. A Maros megyei környezetvédelmi ügynökség végül több mint három évtized után tavaly októberben környezetvédelmi engedélyt adott a ratosnyai vízerőmű üzembe helyezéséhez. A környezetvédő szervezetek ugyanakkor azt is állítják, hogy a beruházás építési engedélye „már évtizedek óta érvénytelen”.
A környezetvédő szervezetek azt kifogásolják, hogy minimális – mindössze 0,081 százalékos – hozzájárulást nyújtana az országos áramtermeléshez, miközben súlyosan károsítana egyedülálló ökoszisztémákat, védett természeti területeket és Natura 2000-es élőhelyeket. Amellett, hogy a 120 méteres gát üzembe helyezésével tönkre tennék a Ratosnya patak és a környező hegyi patakok élővilágát, veszélyeztetve egy szigorúan védett halfaj, a dunai galóca túlélését, a beruházás 130 hektárnyi erdő kiirtásával is jár.
„Ez nem zöld energia, hanem sokkal inkább vörös, ha figyelembe vesszük, milyen mértékű természetpusztítással jár a megépítésük és a működésük” – nyilatkozta korábban a Transtelexnek Nagy András Attila halbiológus. A Bankwatch Románia azt állította, hogy a csekély haszonért számos európai környezetvédelmi irányelvet is megsértenének.
Sebastian Burduja volt energetikai miniszter korábbi nyilatkozata szerint az erőművet idén novemberben kellene vagy kellett volna üzembe helyezni. Burduja korábban azzal vádolta a környezetvédő szervezeteket, hogy szisztematikusan blokkolják a fejlesztéseket, és ezzel hatalmas veszteséget okoznak. Állítása szerint mintegy 190 millió eurós kárt okoztak a Hidroelectricának, valamint 253 millió eurósat a román államnak, amelynek drága energiaimporttal kellett a hiányt pótolnia.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás