Az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak-Bisztraterebes szakaszának megépítésére várják az ajánlatokat március 15-ig

2023. január 05. – 17:53

Másolás

Vágólapra másolva

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) ismét versenytárgyalást hirdetett az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti 26,36 kilométeres szakaszának a megépítésére, március 15-ig várják az ajánlatokat – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán a vállalat vezérigazgatója.

Cristian Pistol bejegyzése szerint a kivitelezőnek 24 hónap áll majd a rendelkezésére a munkálatok elvégzésére, ebből 6 hónap volna a tervezésre és 18 a kivitelezésre. A szerződés értéke áfa nélkül 937,53 millió lej, amit uniós forrásokból fedez a CNAIR.

A versenytárgyalás nyertesének többek között három völgyhidat, nyolc közúti felüljárót és nyolc hidat kell megépítenie a sztrádaszakaszon. A hidak egyike a berettyószéplaki víztározó fölött kanyarodva áthaladó 1650 méter hosszú híd, amelynek szerkezetét már az amerikai Bechtel cég megépítette, de a 2013-ban történt szerződésbontás óta nem dolgoztak rajta.

A berettyószéplaki víztározó fölött haladó híd – Fotó: Cristian Pistol Facebook-oldala
A berettyószéplaki víztározó fölött haladó híd – Fotó: Cristian Pistol Facebook-oldala



A munkálatok ezen az autópálya-szakaszon 2013-ban szakadtak félbe, amikor a román állam szerződést bontott az amerikai Bechtellel.

A CNAIR 2015-ben szerződést kötött egy spanyol vállalattal a munkálatok befejezéséről, de ezt 2016-ban felbontották, mert a cég nem haladt a kivitelezéssel.

A román állam 2003-ban döntött arról, hogy megépíti a Borstól Brassóig vezető 515 kilométeres észak-erdélyi (A3-as) autópályát. A pályaépítést nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivonta a közbeszerzési törvény hatálya alól, és versenytárgyalás nélkül bízta meg az amerikai Bechtel társaságot a feladat elvégzésével.

A szerződés felbontásáig, 2013-ig a Bechtellel, csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres szakaszt adta át, és további 60 kilométeren végezte el a munkálatok mintegy felét. A CNAIR ezt követően rövidebb szakaszokra osztotta a pályát és ezekre keresett tervezőt és kivitelezőt, de ez a folyamat is számos kudarccal járt.