Egy hét múlva megnyílik az autós forgalom számára az Olt-völgye
Az Olt völgyében zajló útépítési munkálatok a Bojca – Lazaret szakaszon 80 százalékos készültségi szintet értek el, közölte a News.ro hírügynökség. Az Országos Útkezelő Társaság (CNAIR) bejelentése szerint augusztus 9-én a forgalom újra megnyílik a DN7-es országútnak ezen a szakaszán, ahogyan azt eredetileg is tervezték.
A munkálatokat a török vállalkozó hatékonyan végezte, ami lehetővé tette az ütemterv szerinti haladást. Az útszakasz napközbeni lezárása továbbra is fennáll a stabilizációs munkálatok miatt: a kivitelező cég továbbra is folytatja a technológiai utak stabilizálását és a lejtő megtisztítását az erdőirtásból származó kőzettől és törmeléktől.
„A nehézgépekkel végzett munkálatok következtében továbbra is fennáll a kockázata annak, hogy napközben fák, sziklák és földtömegek zuhannak az úttestre. A közlekedésbiztonsági csapatokat is mozgósítják, hogy sürgősen beavatkozzanak, ha a helyzet úgy kívánja. Ahol fennáll a veszélye annak, hogy a lejtőről sziklák, fák esnek az úttestre, ott a kivitelező betonkorlátokat helyezett el. Ha az éjszaka folyamán veszélyhelyzet alakulna ki, a közúti forgalmat lezárják, és a lehető leghamarabb beavatkoznak” – közölte a CNAIR.
A forgalom 20:00 és 6:00 óra között szabad, míg a helyi lakosok számára külön idősávok állnak rendelkezésre. Az esetleges éjszakai veszélyek esetén a forgalmat ismét lezárhatják.
A teljes nappali útlezárásra a Déli-Kárpátokat Nagyszeben és Pitești között átszelő A1-es autópálya mintegy 30 kilométeres – a Szeben megyei Bojca (Boița) és a Vâlcea megyei Cornetu-kolostor – közötti második szakaszának építése miatt volt szükség. Az építőtelep előkészítése ugyanis erődirtással járt. „A nagy, akár 70 méter magasságban végzett munka során bármikor előfordulhat, hogy a kidöntött fák az úttestre esnek, így ennek a munkának az elvégzéséhez elkerülhetetlen a forgalom leállítása” – jelentette ki a munkálatok elkezdése előtt Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter, aki nagyon határozottan elrendelte az ország egyik legforgalmasabb tranzitútvonalának, az Olt völgyén keresztül vezető DN7-es jelzésű országútnak a napközbeni lezárását.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!