Hivatalos: A Banca Transilvania megvásárolta az OTP Romániát

2024. július 30. – 15:45

Másolás

Vágólapra másolva

A Banca Transilvania (BT) kedden megvásárolta az OTP Bank Romániát és más leányvállalatait az OTP Csoporttól – tájékoztat a BT közleménye.

A tájékoztatásban azt írják, hogy tranzakció a közelmúltban megkapta mind a Versenytanács, mind pedig a Román Nemzeti Bank jóváhagyását, ezzel pedig az összes akadály elhárult a felvásárlás előtt. Annyi megjegyzést tesznek, hogy az OTP Románia egyik leányvállalatának, az OTP Asset Managementnek a felvásárlása jelenleg még hatósági jóváhagyásra vár. Ebben az esetben a tranzakció lezárását a hatósági jóváhagyás után üthetik nyélbe.

A tranzakció részeként a BT felvásárolta az OTP Románia további leányvállalatait is, így az OTP Leasing Romániát, OTP Factoring Romániát, OTP Consulting Romániát, OTP Advisors Romániát és OTP Bank Románia Alapítványt. Arról nem adnak részletes tájékoztatást a közleményben, hogy mi lesz most az OTP romániai ügyfeleivel, annyit írnak, hogy a tranzakció keddi lezárultával a BT megkezdi az OTP Románia és a leányvállalatai integrációját.

Az ügyfeleket mindenről időben értesítik, de marad a kétnyelvű szolgáltatás

Az ügyfeleknek az átmeneti időszak nem jelent azonnali változást, így a szolgáltatásokkal, termékekkel, tanácsadással és banki műveletekkel kapcsolatban továbbra is az OTP Romániához és a többi leányvállalatához kell fordulniuk. Azt írják, hogy az integráció folyamatának az elindításával lépésről-lépésre tájékoztatni fogják az ügyfeleket minden újdonságról.

A Banca Transilvania fenntartja az OTP Csoport Bethlen Gábor Alap felé tett összes kötelezettségvállalását, valamint szükség esetén továbbra is kétnyelvű szolgáltatást biztosítanak az ügyfeleknek.

Az integrációt Luminița Runcan fogja koordinálni, mint az OTP Bank Románia ügyvezető igazgatója. Luminița Runcan több mint 30 éves banki tapasztalattal rendelkezik, ez idő alatt számos vezetői pozíciót töltött be a Banca Transilvania Banknál, többek között kockázatkezelési vezérigazgató-helyettes is volt.

Ezzel 20 év után a magyar pénzintézet teljesen kivonult a román piacról

Bár régóta pletykálták, az első hivatalos bejelentést idén februárban tették a felek arról, hogy a BT és az OTP Csoport felvásárlási megállapodást írt alá. Az akkori bejelentés szerint a Banca Transilvania 347,5 millió eurót fizet az OTP Romániáért és a leányvállalataiért. A felvásárlás nyélbe ütéséhez ekkor még szükség volt a hatósági jóváhagyásokra, így a Versenytanács és a Román Nemzeti Bank engedélyére. Bár ez formalitásnak tűnik, de az OTP Románia 2017-ben épp a hatósági jóváhagyások miatt bukta el a Banca Românească felvásárlását, ami – ahogy a Telex megjegyzi a felvásárlásról szól cikkében – végül ahhoz vezethetett, hogy az OTP Csoport megszabadult a romániai részesedésétől.

„Az eladásnak van némi háttértörténete is, igaz olyan, amelyről hivatalosan soha nem fog a bank nyilatkozni. Az OTP deklarált célja, hogy bármelyik piacra is lép be, ott domináns szereplő legyen. Mindenképpen top 3-as, de ha lehet inkább piacvezető. Ennek két útja van, a saját, organikus bővülés és a bankvásárlás. Az OTP mindkettőben elindult 2014-ben megvette a romániai Millennium Bankot a portugál Banco Comercial Portugues-től. Majd egy sokkal nagyobbat szeretett volna lépni. Az OTP 2017-ben leszerződött a görög National Bank of Greece-szel, hogy megveszi a Banca Românească 99,28 százalékos tulajdonrészét. Ezzel már érdemi szereplő lett volna a román piacon is. Ám – finoman szólva is szakmai magyarázat nélkül – a Román Nemzeti Bank (RNB) az utolsó pillanatban nem hagyta jóvá a tranzakciót” – írják. Bármi is volt a vétó oka, az OTP mindenesetre megértette az üzenetet, és úgy döntött, hogy máshol jobban tudja használni a tőkéjét.

Az OTP Bank Románia 2004-ben lépett a román piacra, részesedése eszközállomány alapján 2,64 százalék volt szeptember elején. Közel 420 ezer lakossági és több mint 22 ezer vállalati ügyfellel rendelkezik, és mintegy 100 fiókból álló hálózatában 1800 munkavállaló dolgozik. A Banca Transilvania a legnagyobb bank Romániában és Dél-Kelet Európában. A hitelezés területén piaci részesedése 20 százalék, ügyfelei száma meghaladja a 4 milliót, munkavállalói száma a 10 ezret.

„Ezúton is köszönetet mondok az OTP Bank Románia vezetőségének és munkatársainak két évtizedes elkötelezett és magas szakmai színvonalú munkájukért, amely során romániai bankunk stabil piaci szereplő volt, számos fontos fejlesztést hozott és magas színvonalú pénzügyi szolgáltatást nyújtott Romániában” – idézi a közlemény Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját.

„A Banca Transilvania múltja mind az organikus növekedés, mind az akvizíciók terén nagyon sikeresnek mondható. A felvásárolt vállalatok integrációja segített abban, hogy egyedülálló képességeket fejlesszünk ki, romániai piacvezetővé váljunk, és meghatározzuk a Banca Transilvania Csoport ahhoz szükséges stratégiáját, hogy minden szegmensben vezető szerepet töltsön be. A mai lépés is ezt az irányt követi, és megerősíti elkötelezettségünket a román gazdaság támogatása mellett. Köszönjük az OTP Csoportnak a bizalmat, és köszönjük az OTP Bank Románia csapatának az elmúlt 20 év eredményeit. A BT készen áll a gyors és gördülékeny integrációra az ügyfelek, az alkalmazottak és a piac érdekében” – idézi a közlemény Horia Ciorcilát, a Banca Transilvania igazgatótanácsának elnökét.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!