Bejelentette a tejár csökkenésének mértékét a Versenytanács

A termelőkkel és a kereskedőkkel arról tárgyalnak, hogy hogyan tarthatnák fenn közösen a tej fogyasztói árának legalább 20 százalékos csökkentését, jelentette be pénteken a Versenytanács a G4media.ro szerint.

A kormány, a feldolgozók és a nagy áruházláncok képviselői abban állapodtak meg, hogy hat hónapra csökkentik a tej fogyasztói árát május elsejétől.

Az elképzelés szerint a romániai származású tej fogyasztói árát csökkentik 20 százalékkal, amely fele-fele arányban oszlik a feldolgozók és a nagy áruházláncok között.

„A mi szerepünk az, hogy úgy irányítsuk az érintett szereplőket, hogy ne kockáztassák a versenyszabályok megsértését, azaz az önkéntes megállapodás a meghatározott paramétereken belül valósuljon meg: a tárgyalások kétoldalúak legyenek az egyes beszállítók és az egyes kiskereskedők között, akiknek lehetőségük van legalább 10%-os árengedményt alkalmazni” – közölte a Versenytanács.

Arról a jelenségről, hogy Romániában magasabb a tej ára mint több európai országban, korábban Mikló Pétert, a Keresztúri tejszövetkezet értékesítési igazgatóját kérdeztük.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!