Még Franciaországban is olcsóbban vehetik a tejet, mint Romániában

Az újságírók a Carrefour hipermarket saját márkás termékét, abból is az egy literes kiszerelést (Romániában a 3,5%-os zsírtartalmú tejnek megfelelő terméket) vették alapul, ahol nem találtak ugyanilyen kiszerelést, a literenkénti egységárat vették figyelembe. Az újságírók magyarázata szerint azért nézték a Carrefour termékét, mert ez a hipermarket minden vizsgált országban jelen van a piacon.

Az összehasonlítás eredménye az lett, hogy a tej literenkénti ára Romániában 1,45 euró, ugyanaz a termék Olaszországban 1,35 euró, Franciaországban és Belgiumban 1,19 euró, míg Lengyelországban mindössze 0,76 euróba kerül ugyanaz a mennyiség.

A tejárak természetesen sokkal változatosabb képet festenének, ha nem csak a Carrefour, hanem más típusú termékeket is figyelembe vennénk. Romániában a kiskereskedelmi láncoknál a saját márkás termékek árai akár 30%-kal is alacsonyabbak lehetnek, mint a polcokon megjelenő egyéb termékek, még akkor is, ha ugyanabból a nyers tejből készültek. Például a vizsgált időszakban egy liter 3,7 százalékos zsírtartalmú Olympus tej 10,5 lejbe került a Carrefour üzleteiben, a Napolact terméke (3,5%-os zsírtartalom) literje 8,39 lej, a Zuzu tej 8,69 lej. A Carrefour/Bringo nagyobb zsírtartalmú termékei közül csak az 1,4 literes kiszerelést találták meg az adatgyűjtők, ennek literenkénti ára 7,13 lejbe, azaz 1,45 euróba jött ki március 6-án. Ezeket az árkülönbségeket minden országban különböző piaci tényezők befolyásolják, ezért a teljes tejpiac összehasonlítása már sokkal árnyaltabb eredményt mutathat. Ennek ellenére néhány pontban összefoglaltuk azokat a tényezőket, amelyek a romániai és nyugat-európai árkülönbségeket eredményezhetik.

A tejhozamban is alulmaradnak a romániai állatok

Romániában jóval kisebb egy szarvasmarha átlagos tejhozama – napi 3,5 liter, más országokban, például Észtországban ez napi 10 litert is elér. (Ennek részben az lehet az oka, hogy nálunk kisebb arányban vannak jelen nagy egyedszámot számláló farmok – azaz több mint 1000 szarvasmarhát tartó – , mint más, az elemzésben figyelembe vett országokban, és nem feltétlen a nagyipari termelési szempontok dominálnak.)

Az Eurostat 2021-re vonatkozó, legfrissebb elemzésében azt lehet látni, hogy a legnagyobb európai tejtermelő piac Németország, ebben az évben az egész EU-ban elfogyasztott nyers tej 19%-át ott állították elő. A második legnagyobb mennyiséget termelő ország Spanyolország volt, a harmadik Franciaország, majd sorban a következők: Olaszország és Lengyelország.

„Nem mindegy, hogy mekkora kapacitással állítasz elő. Sokkal drágábban jön ki egy termék egységára, ha tegyük fel 100 darabot állítasz elő valamiből, mintha mondjuk 10 ezret. Nagyjából ugyanaz az elv érvényesül a tej esetében is, ha a romániai piacot ezekkel az országokkal hasonlítjuk össze” – magyarázta a Transtelex megkeresésére Mikló Péter, a Keresztúri tejszövetkezet értékesítési igazgatója.

„A szarvasmarha állományban két típusú állattartásról beszélünk: van, aki hagyományosan, szabad tartásban tartja a szarvasmarhákat, ezek sokkal strapabíróbb, igénytelenebb állatok, viszont kevesebb a tejhozamuk is. Ezek a tehenek legelőre járnak, kimennek reggel, leeszik a füvet, vele együtt a gyógynövényeket, este bemennek és ez így zajlik minden nap.

Ezzel szemben a kisebb-nagyobb farmokon kennelben tartott fajteheneket tartanak, amelyeknek jóval nagyobb a tejhozama, akár 10-15 liter tejet is adhatnak egy nap. De hogy ezt a hozamot elérjék, ezeket a szarvasmarhákat szigorúan kontrollált étkezéssel tartják, a széna mellett abrakot és különböző tápokat adnak nekik. A farmokon szinte minden művelet automatizálva van, tehát eleve kevesebb emberi munkaerőre van szükség” – teszi hozzá Mikló. Szerinte például Lengyelországban rengeteg ilyen óriás üzem van, többek között ezzel magyarázható, hogy sokkal olcsóbban állítanak elő tejet, mint mondjuk Romániában, ahol persze szintén vannak nagyszereplők a piacon, de például Székelyföldön is sokkal inkább a közepes (kb. 200 egyedet számláló), vagy a kisgazdák jelenléte az elterjedt, akik átlagosan 10, vagy annál valamivel több szarvasmarhát tartanak.

Mikló kifejtette: manapság már szinte teljesen eltűnt a háztáji szarvasmarhatartás, azok az emberek, akik ezzel foglalkoztak, már eltűntek a falvakból. A fiatalabb generáció tagjai inkább külföldre mennek dolgozni, vagy másfajta vállalkozásba fognak bele. Azok, akik mégis ebből keresik a mindennapi betevőt, azok már legalább 10 egyedet számláló állományt tartanak fent, mert másképp nem lenne számukra nyereséges az állattartás.

„A 10 egyed a minimum. Ezt még otthon, az istállóban el tudod tartani, de amikor ettől magasabb létszám van, akkor már komolyabb épületed kell legyen. Ehhez már nagyobb beruházás, pályázatok lehívása szükséges, és mindezt kevesen merik meglépni, mert a pályázatok lehívásához nagyon szigorú követelményeket kell betartani, de gyakran fordul elő, hogy az elnyert összeg sem fedi a beruházást. Gondoljunk csak bele, két évi lefutási idő alatt az árak általában teljesen elszállnak, a gazdák rendszerint ráfizetnek, nehezen hozzák vissza az értékét, ezért inkább nem is vágnak bele. De ha nem gépesítesz, kellenek a munkás kezek, és most már falun is nettó 3000 lejt kérnek a munkások, ami azért óriási költségteher egy gazdának. Ezek mind olyan okok, amiért az országban kevésbé terjedt el a szarvasmarhatenyésztés kultúrája” – magyarázta a szakember, aki szerint az európai szabadkereskedelmi piac sokkal inkább a nagy farmoknak kedvez, a kicsik nehezen boldogulnak, ezért egyfajta egyeduralom kezd beállni a piacon.

„A feldolgozás terén is ezt látom: ha mi, a kicsi szövetkezetek beadjuk a kulcsot, annál egyszerűbb dolga lesz a nagyoknak. A vásárlók azonban azt kellene figyelembe vegyék, hogy ezek az óriási farmok nem tesznek egyebet, mint kizsigerelik a szerencsétlen állatokat, és az a tej, ami tőlük kijön, már nem sokban különbözik a szintetikusan előállított vegyületektől” – véli Mikló.

Nagyobb mozgástere van a kiskereskedőknek, mint mondjuk Lengyelországban

A Ziarul Financiarnak nyilatkozó szakértő szerint Lengyelországban sokkal nagyobb a piaci versengés a kiskereskedők között, és emiatt sokkal kisebb árréssel dolgoznak. A romániai kiskereskedők többször hangoztatták a nyilvánosság előtt, hogy a tej elképesztő ütemű drágulásához ők semmivel nem járultak hozzá, a gyártók szerint azonban ez nem egészen így van – véli a cikkben szereplő megszólaló.

Romániában eddig a gyártók és a kiskereskedők között megállapodott árhoz képest a kiskereskedők gyakran 50%-os diszkont mellett vették mégis a tejet a termelőtől, ez viszont a január elsejétől érvénybe lépő jogszabály miatt változott, amely legfennebb 25%-os mozgásteret enged a hipermarket láncok képviselőinek. Hogy ezt a kiesést kompenzálják, úgy alakítják az árrést, hogy az árakat – a saját termékeik esetében is – magasan tartják.

Mikló is hasonlóan érvelt, amikor a polcokon megjelenő termékekről és a különböző termékek között tapasztalt, akár háromszoros árkülönbségek okaira is rákérdeztünk.

„Vannak a közepes szereplők, mint mondjuk a Napolact. Ahhoz, hogy a termékeit feltegyék a polcra, esetenként még polcdíjat is elkérnek tőle, attól függően, hogy mekkora felületen szeretné a termékeit felsorakoztatni. Tegyük fel, kijön a Napolact tej a gyárból, azt úgy adja el a kiskereskedőnek, hogy neki is származzon valamilyen nyeresége, de a végső árat nem ő határozza meg, hanem a multinacionális kiskereskedő, amely még legalább 20-30%-ot rátesz. A végső árra pedig legalább 50-60% rákerül az előállítási árhoz képest. És igen, jól néz ki, hogy romániai termék kerül a polcra, de melléje odateszi a saját termékét, amely láthatóan sokkal olcsóbb” – magyarázta Mikló, aki szerint már-már abszurd helyzeteket teremt, hogy a falusi emberek sokszor a Kauflandban vásárolják meg a tejet, amikor a tiszta és egészséges házi tejet sokkal olcsóbban is beszerezhetnék a szomszédtól, literenként 5 lejért.

A Keresztúri tejtermékek értékesítési igazgatójától arról is érdeklődtünk, hogy a szakszervezet milyen esélyekkel versenyezhetne például a Carrefour vagy a Kaufland polcain.

„Nem akarunk a nagyokkal bizniszelni, mert nem kezelnek partnerként bennünket. Nagyon éreztetik a fölényüket, hogy mennyire ki van nekik szolgáltatva a teljes piac. Mi egyelőre a székelyföldi láncokban gondolkodtunk, de a termékeinket néhány kolozsvári boltba is kiszállítjuk”.

Mikló azt is elárulta, hogy az infláció miatt legutoljára szeptemberben drágítottak a termékeiken, de a mostani piaci körülmények azt diktálják, hogy lefelé vigyék az áraikat.