Válságtréning Albert Attilával: egy vállalat életében is kell lennie megelőzésnek

Legfontosabb

2023. április 14. – 13:48

Másolás

Vágólapra másolva

A térségünk és általában a romániai adminisztráció is nagyon reaktív természetű, nem megelőzik a bajt, hanem akkor cselekednek, amikor már megtörtént – mondja el Albert Attila, a Bioeel vezérigazgatója a Válságtréning ötödik részében. A Pénzcsinálók videósorozatában olyan erdélyi vállalkozók és vállalatvezetők beszélnek válságmenedzsmentről és az üzleti alapelveikről, akik az elmúlt időszakban bizonyították, hogy a nehéz gazdasági kontextus gyakran új lehetőségeket is jelenthet.

Albert Attila egy sor véletlennel is magyarázza, hogy automatizálást végzett mérnökként lett az egyik legismertebb erdélyi gyógyszeripari vállalatcsoport, a Bioeel társtulajdonosa és vezérigazgatója, amely egy nagykereskedelmi szolgáltatásokat nyújtó vállalatból, a saját márkás termékeket gyártó Bioeel Manufacturing Kft.-ből, valamint az ingatlanokat kezelő Atlas Imobiliare Kft.-ből áll.

„A nagykereskedésben a végső ügyfeleink a gyógyszertárak, illetve a kórházak, míg a Bioeel Manufacturing esetében a végfelhasználók maguk a fogyasztók. Hatalmas kihívás, hogy az utóbbi cégünk esetében egy új arculatnak és egy megfelelően összeállított termékportfóliónak köszönhetően elérjünk bizonyos terápiás célokat, szeretnénk például kiemelkedőek lenni a megfázás és influenza elleni termékeinkkel vagy a csecsemőknek készült termékekkel. Az lenne számunkra az ideális, ha a jelenleg készített 70 aktív termékünkből kiemelkedne 10 szuperbrand, amely húzni tudná a többit is” – mutatott rá Albert Attila.

Az üzletembert cégvezetéssel és csapatépítéssel kapcsolatos alapelveiről is kérdeztük. „A technikailag megközelített része az, hogy a folyamatokat ellenőrizzük, és minden munkatársunk számára felállítunk egy standardot az adott pozícióval kapcsolatos elvárásokat illetően. A humán oldalról történő megközelítés szerint pedig igyekszem világítótoronyként – vagy nem is tudom milyen példát mondjak – azt közvetíteni, hogy meg kell bízni a kollégákban, mindenki számára meg kell adni az esélyt, és ugyan vannak olyan helyzetek, amikor elnézőbbek lehetünk, de ragaszkodnunk kell a sok évnyi tapasztalat alapján felállított belső szabályainkhoz.”

Nem szeret általánosan érvényes vállalatvezetési receptekről beszélni, mert bizonyos szempontból minden vállalat más. Ugyan vannak olyan folyamatok, amelyek másolhatóak, és persze érdemes jó példákat alapul venni szerinte, de az elképzelésekhez képest a végeredmény igen gyakran másként alakul. Ezt a különbséget pedig éppen azoknak a menedzsereknek a felkészültsége határozza meg, akik felelősséget vállaltak a folyamatok irányításában. „Minden nap szembesülök azzal a helyzettel, hogy bizonyos kérdésekben már szinte lenne véleményem, de olyankor visszafogom magam, hiszen a különböző területeken megvannak a saját szakértőink. Akkor miért akarjak én véleményt formálni? Különösen a menedzsereknél fordul elő, hogy egy adott pillanatban eljutnak oda, amikor már azt hiszik, hogy mindent tudnak. Ez a hozzáállás viszont kicsit zavar engem” – mondja a Bioeel vezérigazgatója.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!