Végre rend lesz a romániai RCA-piacon – mondja az ASF alelnöke az Euroins csődjéről

2023. március 17. – 17:22

Másolás

Vágólapra másolva

A romániai biztosítási piac jó állapotban van, és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (RCA) szegmensen eddig piacvezető Euroins Románia csődjének nem lesz olyan számottevő hatása, mint amekkorát 2021 végén a City Insurance biztosító csődje okozott – jelentette ki a Profit.ro portálnak Cristian Roșu, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) biztosítási piacért felelős alelnöke.

Mint ismert, a hatóság csütörtökön este úgy döntött, hogy az Euroins Románia pénzügyi helyzete miatt megvonja a társaság működési engedélyét, és elindítja a csődeljárást a biztosító ellen, amely az RCA-piacon 33%-os részesedéssel rendelkezett, emellett a Biztosítási Garanciaalapot (FGA) nevezik ki a társaság ideiglenes vagyonfelügyelőjévé.

A lépésre a biztosító tulajdonosa, a bolgár Eurohold Csoport durva vádakkal reagált. A társaság képviselői szerint az ASF voltaképpen „elkobozta” a biztosító vagyonát, és katasztrófaközeli állapotba sodorta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) piacát.

Nem így gondolja viszont ezt Roșu, aki szerint az Euroins Románia kilépésével „végre rend lesz a romániai biztosítási piacon”. Roșu úgy fogalmazott a Profit.ro-nak, hogy a City Insurance korábbi csődjéhez képest a mostani helyzet merőben eltérő, hiszen a hazai biztosítási piac sokkal jobb állapotban van. Azt is kiemelte emellett, hogy az Euroins a rossz pénzügyi helyzete ellenére nem rednelkezett elmaradásokkal más biztosítókkal, illetve az ügyfelekkel szemben. „Az Euroins távozásának nem lesz hasonló hatása ahhoz, mint amit a City Insurance csődjénél láthattunk” – mondta Roșu.

A szakember azt ugyanakkor elismerte, hogy az újabb csőd a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak emelkedését fogja előidézni, ami újabb csapás lesz a piac számára, mivel hasonló folyamat zajlott le a City Insurance biztosító bedőlése után is.

Cristian Roșu, az ASF felelős alelnöke egy biztosításokról szóló konferencián, 2020-ban – Fotó: Alexandru Prepelita / Inquam Photos
Cristian Roșu, az ASF felelős alelnöke egy biztosításokról szóló konferencián, 2020-ban – Fotó: Alexandru Prepelita / Inquam Photos

„Az ASF jelenleg is dolgozik egy javaslattervezeten, amelynek célja az ilyen típusú biztosítási kötvények kibocsátására feljogosított társaságok által értékesített RCA-kötvények árának befagyasztása. Az intézményen belül azt elemezzük, hogy melyik időponttól kell befagyasztani az árakat, a 2022 augusztusában vagy a 2022 márciusában látott árakat kellene-e alkalmazni” – magyarázta Roșu, aki reményét fejezte ki, hogy az ágazatban működő többi társaság megértő lesz ebben a helyzetben. Roșu ezzel arra utalt, hogy sajtóértesülések szerint több társaság is jelezte a pénzügyi felügyelet felé, az árak befagyasztása esetén fontolóra veszik azt, hogy kivonulnak a romániai piacról.

Ezzel félelemmel kapcsolatban Roșu elmondta, hogy az RCA-díjak befagyasztása mellett egyébként olyan intézkedéseket is tervenzke, amelyekkel pénzügyi kompenzációt nyújtanak az érintett biztosíótársaságoknak. Ez egyébként korántsem lenne példátlan intézkedés, legutóbb 2016-ban döntöttek hasonlóról.

Roșu arról is beszélt, hogy az Euroins biztosítási kötvényei a következő 6 hónapban érvényben maradnak, ugyanakkor a sofőröknek lehetőségük van arra is, hogy egyoldalúan felmondják a biztosítóval kötött szerződésüket. Ebben az esetben a Bizotsítottak Garancia Alapja a kötvény érvényességéből még hátralévő időszak alapján fog kártérítést fizetni.

Az ASF alelnöke az interjúban azt is állítja, hogy az Euroins csődje pozitív folyamatokat indíthat el a romániai piacon, hiszen nagyon sok biztosítótársaság eddig azért nem érdeklődött a romániai autóbiztosítási piac iránt, mert versenyre kellett volna kelniük olyan társaságokkal is, amelyeknél az alacsony biztosítási díj és a pénzügyi gondok kéz a kézben jártak.

Más országokban, például Olaszországban vagy Angliában, az RCA-piacon szereplő biztosítók száma több százra tehető. A hozzánk közelebb álló Lengyelországban is több tucat játékos van a szegmensben. A több szereplő nagyobb versenyt, jobb szolgáltatásokat jelent – mondta Roșu, aki arra emlékeztetett, hogy az Euroins 33%-os részesedése után a következő szereplő 21%-kal rendelkezik.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!