Hivatalos: megvonták az Euroins működési engedélyét. A döntés minden harmadik autóst érinthet

2023. március 17. – 11:31

Hivatalos: megvonták az Euroins működési engedélyét. A döntés minden harmadik autóst érinthet
Az Euroins bukaresti irodája, 2023. márc. 17-én – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Megjött a hivatalos bejelentés: a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) csütörtök este úgy döntött, hogy visszavonja az Euroins biztosító működési engedélyét. A romániai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (RCA) piac legnagyobb játékosa ellen csődeljárás is indul: az ASF igazgatótanácsa elindított az ezzel kapcsolatos procedúrát, emellett a Biztosítottak Országos Garanciaalapját (FGA) bízta meg a társaság vezetésével.

A Libertatea és az Economedia már korábban egybehangzóan állította, hogy piaci forrásaik szerint a hatóság már csütörtökön este a működési engedély visszavonásáról határozott, a döntést pedig hivatalosan pénteken fogják közölni. Az Euroins vezetősége is most kaphatott hivatalos tájékoztatást, a vállalat eddig nem is kívánta kommentálni az ügyet.

A görög Eurohold csoporthoz tartozó Euroins biztosító Romániában körülbelül 2,5 millió ügyféllel rendelkezik, de a román társaság csődje még a bolgár piacra is hatással lehet.

Mi vezetett idáig, és mire lehet számítani ezután az RCA-piacon, alább ezekre a kérdésekre keressük a választ:

Miért vonták meg a társaság működési engedélyét?

Az Euroins működési engedélyének megvonásához nagyon hasonló okok vezettek, mint a romániai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacot megrázó korábbi esetekben. Az Astra, a Carpatica és a City Insurance biztosítók működési engedélyének visszavonása és későbbi csődje is pénzügyi gondokkal volt magyarázható.

Ezek a biztosítók, az Euroins-hez hasonlóan úgy próbáltak minél több ügyfelek szerezni, hogy nagyon olcsón kínálták a biztosítási kötvényeket. A biztosítási piacon ugyanakkor nagyon szigorú feltételeknek kell megfelelni, a hatóságok folyamatosan ellenőrzik a társaságok fizetőképességét, és amennyiben úgy ítélik meg, hogy az adott biztosítónak feltőkésítésre van szüksége ahhoz, hogy maradéktalanul meg tudjon felelni az ügyfeleknél keletkezett kárigények kifizetésének, akkor tőkeemelésre szólítják fel a tulajdonosokat. Ahogy a korábbi csődbe ment társaságoknál, úgy az Euroins biztosítónál is az volt a gond, hogy a tulajdonosoknak hatalmas tőkeemelést kellett volna megvalósítaniuk.

Mennyi pénzre lett volna szüksége az Euroinsnek?

Ezzel kapcsolatban még nincsenek hivatalos információk, de a Hotnews úgy tudja, a pénzügyi felügyelet átvilágítását végző szakértők arra jutottak, hogy a társaságnak 250 millió euróra lett volna szüksége a minimális tőkekövetelményeknek való megfeleléshez, míg a fizetőképességgel kapcsolatos szabályozások teljesítéséhez 400 millió euróra. Talán felesleges megjegyezni, hogy ez hatalmas összeg.

A működési engedély megvonása egyet jelent a csőddel?

A korábbi esetekből kiindulva is tudjuk, hogy a működési engedély visszavonását követő napokban a pénzügyi felügyelet kérni fogja a törvényszéken a társaság elleni fizetésképtelenségi eljárást megkezdését. A folyamat egyelőre még csak a pénzügyi felügyeleti hatóságon belül indult el.

Az egyik legfontosabb kérdés: mi lesz az Euroins ügyfeleivel?

Amennyiben kimondják a társaság csődjét, a biztosítási kötvények három hónapon belül érvényüket vesztik. Az Euroins biztosítóval megkötött szerződéssel rendelkező ügyfeleknek ugyanakkor lehetőségük lesz egyoldalúan is felmondani a szerződéseket, és kérni az éppen ilyen helyzetekre létrehozott garanciaalapból, a Biztosítottak Állami Garanciaalapjától (FGA) a biztosítási díj ellenértékét a szerződésből hátramaradt időszakra.

Azokban az esetekben is az FGA-hoz kell fordulni, amikor káresemények rendezésére van szükség. A jogszabály ugyanakkor a kártérítések kifizetésénél úgy fogalmaz, hogy az FGA a rendelkezésre álló forrásoknak megfelelően teljesíti azokat. Mivel 2,5 millió ügyfélről van szó, könnyen elképzelhető, hogy a garanciaalapot a kormánynak fel kell tőkésítenie, emellett arra is van esély, hogy az ügyintézés viszonylag hosszadalmas lesz.

Milyen hatásai lehetnek a piacra és az árakra a fejleményeknek?

Sem a piacot, sem a politikai szférát nem lepte meg a működési engedély visszavonásáról szóló döntés. A kormány minden bizonnyal kénytelen lesz plusz tőkét biztosítani a garanciaalap számára, ugyanakkor az elmúlt napok politikai nyilatkozatai alapján az sem kizárt, hogy korlátozni fogják az elmúlt időszakban jelentősen emelkedő autóbiztosítási díjakat – ennek lehetőségéről még Nicolae Ciucă miniszterelnök is beszélt, aki elmondta, hogy egy ilyen meghatározott időre szóló intézkedés a kormány részéről már jelenleg is elemzés alatt áll.

Az viszont már egy nagyon bonyolult kérdéskör, hogy az egyik legolcsóbbnak számító biztosító kiesésével az RCA-piacról nem fordulhat-e majd elő az a helyzet, hogy egyes ügyfelek még korlátozott ár mellett is az eddigiekhez képest jóval drágábban tudnak majd kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást vásárolni.

Másik, megjósolhatatlan következményekkel járó forgatókönyv lehet még ebben a helyzetben az, ha a többi biztosítótársaság elégedetlen lesz a kormány beavatkozásával. Márpedig a Hotnews piaci forrásokra hivatkozva azt írja, hogy éppen ez a helyzet: a lap úgy tudja, a Groupama és az Axeria biztosító is arról értesítette a Pénzügyi Felügyeleti Hatóságot, hogy amennyiben árplafont vezetnek be az RCA-díjakra, akkor ők kivonulnak a piacról. A Hotnews szerint az Asirom és az Omniasig révén jelen lévő, nagy piaci játékosnak számító VIG Csoport is hasonló lépést fontolgat ebben az esetben. Az RCA-piac részesedések tekintetében csütörtökig így nézett ki (a legnagyobb szereplőket mutatjuk):

  • Euroins 33%,
  • Groupama 20%,
  • VIG 10%,
  • Axeria 7%.

Az tehát jó kérdés, hogy amennyiben a társaságok valóra váltják a fenyegetésüket, akkor mi lesz a romániai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piaccal, hogyan alakul ki a jövőben árverseny például, ha a legnagyobb szereplők a kivonulás fontolgatják egy ilyen helyzetben. Az sem mellékes kérdés, hogy mit szól majd az Európai Bizottság ahhoz, ha a kormány jelentősen beavatkozik a területen.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!