Papíron annyit ér egy Grigorescu-festmény, mint egy sós perec, és ez nem elszigetelt jelenség Romániában
Három lej ötven baniért ma már nem sok mindent lehet vásárolni, a ploiești-i művészeti múzeum nyilvántartása szerint mégis ennyit ér Nicolae Grigorescu egyik festménye. A kép persze ennél jóval értékesebb, csak évtizedek óta senki sem vizsgálta felül, mennyit érhet valójában. A furcsa esetre a számvevőszék ellenőrei bukkantak rá, de a Libertatea cikkéből az is kiderül, hogy nem egy elszigetelt esetről van szó: Románia múzeumaiban milliószámra lehetnek olyan műtárgyak, amelyeknek évtizedekkel ezelőtt állapították meg az értékét, és azóta sem foglalkoztak az újraértékelésükkel.
A ploiești-i Ion Ionescu-Quintus Művészeti Múzeumban őrzött, Peisaj (Tájkép) című Grigorescu-festményt 35 ezer lejre értékelték még a rendszerváltás előtt. Amikor Romániában 2005-ben bevezették az új lejt, a korábbi 35 ezer lejes érték 3,5 lejre változott, és a festmény azóta is ezen az összegen szerepel a múzeum nyilvántartásában. Egy másik, Peisaj cu bordei (Tájkép kunyhóval) című Grigorescu-alkotás, amelyet 2011-ben újraértékeltek, már 868 575 lejre becsülték. A két kép persze nem feltétlenül ér ugyanannyit, de az jól látszik, hogy a régi és az újabb becslések között óriási eltérések lehetnek.
A néhány lejes érték elsőre legfeljebb egy rossz könyvelési viccnek tűnhet, de Mădălina Mirea műtárgyszakértő szerint komolyabb gondok is származhatnak belőle. A Libertateának nyilatkozó szakember példaként felhozta, hogy ha egy eltűnt műtárgyért a nyilvántartásban szereplő érték hatszorosát kellene megtéríteni, akkor a Grigorescu-festmény után mindössze 21 lejt kellene fizetni. Valaki húsz-egynéhány lejt letesz az asztalra, és már viheti is haza a Grigorescut – fogalmazott Mirea, aki szándékosan hozott egy túlzó példát, természetesen a műtárgyat senki sem viheti el törvényesen ennyi pénzért.
A probléma méreteiről már korábban is voltak adatok: a román számvevőszék 2025 augusztusában közzétett jelentése szerint a kulturális minisztérium és az alárendelt intézményei által őrzött ingó kulturális javak mintegy 60 százaléka legfeljebb 10 lejes értékkel szerepelt a nyilvántartásban.
Az ellenőrzésből az is kiderült, hogy ezeknek a tárgyaknak nagyjából 97 százalékát még hivatalosan sem sorolták be a kulturális örökség védelmi kategóriáiba. Emellett a minisztériumnak olyan naprakész, központi nyilvántartása sincs, amelyből pontosan követni lehetne, milyen műtárgyakat őriznek az intézményei. A számvevőszék már akkor sürgette az értékelések és a besorolások felgyorsítását, mivel a hiányos adatok a műtárgyak védelmét és ellenőrzését is megnehezítik.
Felmerülhet a kérdés, hogy ha ennyire régi problémáról van szó, miért nem értékelik újra egyszerűen a múzeumokban őrzött tárgyakat. Florin Sicoie, a ploiești-i múzeum igazgatója az Agerpresnek elmondta, hogy náluk 2017-ig évente végeztek ilyen vizsgálatokat, de azóta már nem jutott pénz erre. Egy-egy műalkotás szakértői értékelése szerinte akár a becsült érték 5–10 százalékába is kerülhet, így egy drága festménynél már önmagában a vizsgálat is komoly kiadást jelent. A múzeumban több tucat, de akár száznál is több alkotás várhat még értékelésre, az intézménynek pedig a mindennapi működésre is elő kell teremtenie a szükséges összegeket.
Mirea szerint a jelenlegi rendszerben éppen ez az egyik legnagyobb akadály: a műtárgyak értékétől függő szakértői díjak helyett egységes tarifákat vezetne be, és a múzeumi nyilvántartások digitalizálásával is gyorsítaná a folyamatot. Mindezt azért, mert az elavult adatokkal jóval nehezebb a műtárgyak biztosítását vagy akár a megfelelő őrzésüket megtervezni, egy lopás, tűzeset vagy más káresemény után pedig a tényleges veszteség megállapítása is gondot okozhat.
Hogy a műkincsek értékbecslése mennyire érzékeny kérdés, arra a Hollandiában ellopott dák aranykincsek ügye is jó példa. A 2025 januárjában ellopott coțofenești-i aranysisakot négymillió euróra, a három aranykarperecet pedig darabonként 400 ezer euróra biztosították, noha szakértők szerint a valódi értékük ennél jóval magasabb lehetett. A román kormány ellenőrzése azt is feltárta, hogy a műtárgyak kötelező újraértékelése évekkel korábban elmaradt. A sisakot és két karperecet pedig 2026 áprilisában sikerült visszaszerezni, de a harmadik karperec azóta sem került elő.
A ploiești-i Grigorescu-festmény ügye időközben a kulturális minisztériumig is eljutott. Ioana Ciocan tárcavezető emberi hibának nevezte a 3,5 lejes nyilvántartási értéket, és megígérte, hogy kijavítják. Arra is emlékeztetett, hogy a múzeumoknak tízévente kötelező újraértékelniük a műtárgyaikat, csakhogy ehhez sok helyen hiányzik a pénz és a megfelelő szakembergárda. A Prahova megyei önkormányzat az eset után bejelentette, hogy felmérik az alárendeltségükbe tartozó múzeumok újraértékelésre váró műtárgyait, és ezek alapján készítenek ütemtervet a munkára.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom