Fejedelmi viseleteket rekonstruáltak Gyulafehérváron, a tárlat korhű ruhákat és digitális installációkat vonultat fel

A gyulafehérvári Fejedelmi Palota új kiállítása, a P.R.I.N.C.E., négy történelmi szereplő korhűen rekonstruált viseletét mutatja be. A projekt célja, hogy a divattörténetet és a modern technológiát egy térben kapcsolja össze, miközben olyan korszakot tesz kézzelfoghatóvá, amely ritkán kerül elő az iskolai tananyagban.

A látogatók először láthatják együtt Jagelló Izabella és Mihai Viteazul, valamint a 17. századi fejedelmi pár, Bethlen Gábor és Brandenburgi Katalin újonnan elkészült díszruháit. A ruhák mellett egy külön gyűjtemény is helyet kapott, amely a korszak ékszereit mutatja be. Ezeket Victoria Geutskens ékszerész készítette, aki a történeti források alapján dolgozott.

Mivel egyetlen eredeti öltözet sem maradt fenn, a rekonstrukció hosszú kutatómunkát igényelt. A dokumentációt Lupescu Makó Mária történész állította össze, a kivitelezésen pedig több műhely dolgozott, főként bukaresti mesterek. A források között portrék, leltárak és mintakönyvek szerepeltek, de némi alkotói döntésre is szükség volt.

A kiállítás technológiai rétege külön figyelmet kap: minden báb mellett egy nagy érintőképernyő áll. Ezeken a látogatók forgatható 3D modelleket nézhetnek, böngészhetik a ruhák részletes leírását, és megnézhetik azokat a rövid videókat, amelyekben a történelmi szereplők a saját anyanyelvükön mutatkoznak be. Izabella lengyelül szólal meg, Vitéz Mihály románul, Bethlen magyarul, Brandenburgi Katalin pedig németül. A szervezők ezzel a korabeli erdélyi udvar soknyelvűségét is érzékeltetni akarják.

A tárlat ingyenesen látogatható. Egyelőre közös térben tekinthető meg, de hosszabb távon minden rekonstruált öltözet a hozzá kapcsolódó állandó kiállítási terembe kerülne.

A palota megnyitóján mi is ott voltunk 2024 elején, amikor először látogathatóvá tették az épületegyüttest. Akkor még csak az alapkiállítást mutatták be, mostanra viszont egyre több tartalommal, új installációkkal és egyre határozottabb múzeumi koncepcióval bővült.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!