Pénteken temetik Szilágyi Júliát Kolozsváron
Szilágyi Júlia temetését március 7-én, pénteken délben 12 órától tartják a kolozsvári neológ zsidó temetőben (Sólyom utca 24. szám).
Szilágyi Júlia irodalomkritikus, esszéíró, tanár, gondolkodó, a kolozsvári magyar szellemi élet egyik meghatározó alakja volt. Egyetemi oktatóként, szerkesztőként, publicistaként generációkat tanított gondolkodni, kérdezni, kételkedni. Az erdélyi magyar irodalom és szellemi élet nagyasszonya volt, akinek otthona és gondolkodása mindig nyitva állt a fiatalok előtt.
Gyászolja fia, Szilágyi-Gál Mihály filozófus, barátai, tanítványai, tisztelői és mindenki, aki hitt vagy hinni szeretett volna a kritikus gondolkodás, az igazságkeresés és a szellemi szabadság erejében.
A Transtelex saját halottjának tekinti.
Szilágyi Júlia március 4-én hunyt el. Nekrológunkat róla itt olvashatják.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom