Pósa Fruzsina, aki Aphrodité sleppjéhez tartozik

Honnan érkeztél Marosvásárhelyre?

Budapestről, de Esztergomban nőttem fel, és esztergominak vallom magam.

Ha jól tudom, a Pesti Magyar Színiakadémiára jártál az egyetem előtt.

Igen, az egyetemre azután jöttem, hogy az akadémiát elvégeztem. De az utolsó évben már tudatosan Marosvásárhelyre készültem.

Mi a viszonyod a színházhoz?

Kiskoromban igazi rajongóként néztem az előadásokat, tizenéves koromra a hobbimmá vált, a hobbiból pedig komoly jövőkép lett. A magánéletben nem mindig tudtam jól kifejezni magam, főleg kamaszkoromban volt egy visszafogottabb időszakom, amikor nem éreztem jól magam a bőrömben. De ha színészkedtem, jól éreztem magam. Fel tudtam szabadulni, és megfogalmazódott bennem, hogy ezt szeretném, ezt a felszabadultságot. Ha a színészkedés nekem ekkora szabadságot ad, akkor jó eséllyel annak is, aki nézi. Az a legjobb, ha ez a kettő egyszerre működik. Ezt szeretném elérni.

Ugye már egészen korán eldőlt az, hogy neked muszáj színházzal foglalkoznod. Elmeséled, hogy történt?

Persze! Nagyon szeretem ezt a történetet. Én ugye Fruzsina vagyok. Ez a név görög eredetű. Gyerekkorom óta rajongok a görög mitológiáért, a görög drámákért, imádom őket olvasni, játszani. A Fruzsina név az Eufroszuni görög névből származik. Eufroszuni a boldogság istennője, aki Aphrodité sleppjéhez tartozik. A nevem eredete, az a vidámság, amit magában hordoz, kihat az életemre. Másrészről, amikor a szüleim vártak engem, és gondolkodtak a nevemen, elmentek Nyíregyházára színházba, és az előadásban játszott egy Fruzsina nevű színésznő, aki nagyon tetszett a szüleimnek. Milyen jó színésznő, milyen jó orgánuma van, és egyébként is milyen jó név ez a Fruzsina! Szóval, színésznőről kaptam a nevemet, ráadásul a vidámság istennőjének a nevét, és ráadásul a költészet napján születtem.

Volt egyébként, aki csodálkozott azon, hogy színészi pályára lépsz?

Szerintem nem. A szüleim az elején nyilván féltettek tőle, miért ne tették volna? De ez általános. Aztán láttak játszani, a tanáraimat is megkérdezték, mit gondolnak rólam. Szerencsére ők is biztattak, hogy csináljam.

Kit, kiket tartasz mesterednek?

Hála az égnek, életem során mindig volt egy-két olyan ember, akire mesteremként felnézhettem, de ki kell emelnem András Lórántot, aki koreográfia szakon volt az osztályvezetőm. Sokat kaptam tőle emberileg és szakmailag is. Az, hogy koreográfiára, ráadásul az ő osztályába kerültem, a lehető legszerencsésebb véletlen, ami történhetett velem.Spontán döntés volt, hogy felvételiztem a szakra. Pedig mindig is érdekelt.

Mit tanultál tőle?

Nehéz szavakba önteni. Nem csak mint táncos és koreográfus kaptam tőle rengeteg tudást, hanem mint színész és előadó is. Nem tud működni egyik a másik nélkül, mind a táncos, mind a színészlét előadóművészet, a kettő együtt jár. Táncosként sem tudok átélés nélkül létezni, és a színészi létezésemhez is jelentősen hozzátesz, hogy mozgással foglalkozom. Lóri megerősített abban, hogy ezt a kettőt hogy használjam egymást építően.

Mi volt az első meghatározó színházi élményed?

Hat éves koromban, a Madáchban az Operaház fantomjára vitt el anyukám. Egyébként nagyon rossz helyen, a karzat legszélén ültünk, de szerencsére anyukám vett kukkert, úgyhogy mindent láttam. Akkor még nem az volt a gondolatom, hogy színész leszek, hanem hogy Christine leszek. Utána rájöttem, hogy ahhoz, hogy Christine legyek, színésznek kell lennem. És ez a gondolat megtetszett: hányféle dolgot lehet még eljátszani, hogyha a Christine-t is el lehet?

És a mai napig szeretnél Christine lenni?

Egyébként igen.

Mi az álomszereped?

Sokat változott életem során. Főleg, hogy gyerekkoromban musicaleket ismertem meg.

Szívesen lennék a József, a szélesvásznú álomkabátban narrátor, vagy a Tó úrnője a Spamalotban, ami a Monty Python Gyalog galoppjának egy feldolgozása. Régi Broadway-álmom Eurydice is a Hadestownból.

El tudod magad képzelni musicalszínészként?

Szívesen csinálnám. Ez is bakancslistás: eljutni arra a szintre, hogy ilyen szerepeket eljátszhassak.

Tehát ezek a gyerekkori vágyaid. Mik a jelenlegiek?

Nem mindegyik konkrét szerep. Nagyon szeretem a spanyol irodalmat. Gondolok itt Lorcára, a sokat éltetett Márquezre. Olyan hősnőket láttam náluk és olyan történeteket, amelyekkel szívesen foglalkoznék. Ezenkívül Euridikét minden formában eljátszanám. Már meg is tettem egy kicsit, ebből a történetből készítettem a koreográfusi diplomaelőadásomat.

Ezek szerint a színházi érdeklődésed rendkívül sokszínű. Nálunk a színészképzésben elsősorban prózai előadások születnek. Volt olyan projekt, melynek során fel tudtad használni a koreográfus végzettségedet?

Több ízben is. És ennek örülök, szeretek egyszerre több irányból gondolkodni egy dologról.

Kategorizálod magad úgy, hogy koreográfus vagy színésznő vagy?

A kategóriák kimondása nekem mindig érzékeny pont volt. Nem szeretnék választani, de ha most kellene, a színészi pálya felé hajlanék.

És volt abból nehézséged a mesteri során, hogy te nem színész alapképzésről jöttél?

Van bennem egy erős megfelelési kényszer. Úgy éreztem, még jobban meg kell mutatnom, mit tudok. De ezt, hála az égnek, hamar sikerült leküzdenem.

Az előadásotok, a Johanna, avagy maradjunk már emberek próbafolyamatától hónapokig zengett az egész Köteles utca: szuper feladat lehetett betanulni Kovács Márton intenzív zajzenéjét. Ebben a Mohácsi János rendezte előadásban ti, lányok felváltva játsszátok Johannát, és folyamatosan színpadon vagytok különböző szerepekben. Hasonlóképpen az Államiban, a legutolsó mesteris előadásotokban, amit Forgács Péter rendezett.

A Johanna alatt intenzív lelkiállapotba kell kerülnöm, mondhatni a semmiből. Megtanultam közben, hogy mi segít nekem megcsinálni ilyen drasztikus váltásokat.

Dolgoztál rendezős vizsgákban is. Melyik volt az a munka, amelyben Pósa Fruzsi úgy fel tudott szabadulni és úgy tudott teljesíteni, hogy ő maga is elégedett volt vele?

Az egyik a legelső felkérésem. Juraszek Zsuzsi, aki Bocsárdi László rendezőosztályában végzett, rendezett a Stúdió Színházban egy Lear király-adaptációt. Regan szerepét játszottam, egy őrült, neurotikus karaktert, aki emellett hatalmas femme fatale: dögös, energikus, időnként agresszív. Bolondéria volt, számomra egészen új, de annyira biztonságban éreztem magam, olyan jó volt a közeg, hogy meg tudtam mutatni magamból valami olyat, amit még én sem ismertem addig. A másik Varga Tomás Psyché című rendezős vizsgája. Vicces próbafolyamat volt, rengeteg hülyeséget csináltunk közben, és az volt az érzésem, akkor is sikerült egy kicsit túllépnem magamon. Olyan szabadsági fokot értem el, hogy még magamat is megleptem. Tudok én ennyire játékos lenni?

Min dolgozol most, az egyetemi tanulmányaid utolsó száz méterén?

Berecz Bogi, végzős rendezőszakos vizsgáját próbáljuk. Nagyon izgalmas társakat kaptam magam köré, megint jó csapatban vagyok. Az anyag is jó, a feladatok is, nagyon várom, hogy bemutassuk.

Emellett van egy egyéni műsorom José Rivera Felhőtektonika című drámája alapján. Azt dolgoztuk át monodrámává – de ezt csak az olvasók kedvéért mondjuk el, hiszen te meg én együtt dolgoztunk rajta. Ez is a Márquez-rajongásomból indult ki, ahhoz hasonló hangulatú darabot kerestem. Aztán teljesen véletlenül szembejött velem a Felhőtektonika, és szerelembe estem. A drámát hosszú és eredménytelen keresés után Patkó Éva tanárnőtől kaptam. Éreztem, hogy nem lehet más, csak ez, annyira megfogott a szöveg és Celestina, a főszereplő karaktere. Nagy kedvenceim az idő és a szerelem. A gondolkodásom, az irodalmi érdeklődésem mindig ezekhez a témákhoz vezet. Celestina bolondos, de komoly, gyerek, de hús-vér nő, folyamatosan foglalkoztatja a szexualitás és a szerelem. Ez az a furcsa kettősség, amivel azonosulni tudtam.

Másodjára mesélsz hóbortos női karakterekről, akik mégis a végzet asszonyai. Te ilyen embernek tartod magad?

Az utóbbi időben kicsit igen! Bohókás karaktereket játszani nagy varázs és élvezet. Femme fatale-t erő. Ilyen szerepeket kaptam, így kezdtek el meghatározni az emberek, vagy éppen nem meghatározni. Nem nagyon tudták eldönteni rólam, hogy milyen vagyok: hogy ez egy kedves lány, aki képtelen a rosszra, vagy pont ellenkezőleg, a végzet asszonya, aki bármit elér, és igazi nő. Majdnem kimondtam, hogy domina. Nem biztos, hogy ez a megfelelő szó. De dominaszerepet is kaptam már, például az Ithakában, amit Kocsis Pál rendezett nekünk tavaly. Érdekes volt megkeresni annak a karakternek, Kirkének a lelki mélységét: miért bánik úgy a férfiakkal, ahogy? Ez a felvett szerep a válasza az átélt traumákra?

Mi az a színészi kvalitás, amit te a legfontosabbnak tartasz?

A csapatjáték, a nyitottság egymás felé. Akkor tudtam felszabadultan, felszabadult csapatban dolgozni, hogyha mindenki partner volt, és odafigyeltünk egymásra emberileg is és a játék során is. Ez a közös fókusz, ez nekem a fontos.

Mi a legboldogabb élményed az elmúlt öt évből?

Le kell szögeznem, nagyon boldog öt év volt. Nyilván voltak hullámvölgyek, de életem egyik legjobb történése volt az, hogy idekerültem. Olyan embereket ismerhettem meg, és olyan szoros barátságokat köthettem itt, Vásárhelyen, amiket el se tudtam képzelni korábban. Általában könnyen beilleszkedem új helyekre, de itt otthon is éreztem magam. És ez az embereknek köszönhető.

Mi volt a legnehezebb?

A harmadév. Életem egyik legnehezebb és legtermékenyebb éve volt. Háromhetente új előadást mutattunk be, összesen nyolcat, és még azon felül is voltak projektek és vizsgák. Magam sem értem, hogy fért bele annyi minden. Ráadásul a diplomaelőadásom előtt kiderült, hogy porckopásom van, és azt mondták, nem táncolhatok. Mérlegelnem kellett, és úgy döntöttem, igenis bevállalom. Annyira szerettem azt a munkát, be akartam fejezni. Mostanra, ötödévre összeért a fejemben a sok tapasztalat, hogy hogyan érdemes egyensúlyt tartani.

Maximalista vagy?

Nagyon. Ezért is beszélek ennyit az egyensúly fontosságáról. Az elmúlt években több volt a munka és kevesebb a magánélet, és rá kellett jönnöm, hogy ez nem mindig célravezető. Az idei is munkás év volt, de voltak életreszóló emberi, baráti, érzelmi pillanatok. Nagy fejlődéseken mentem keresztül, mert támogattak engem és támogattuk egymást.

Mit viszel magaddal innen?

Mindent. Elérzékenyültem. Sokat szedtem magamra szakmailag, és megtanultam megteremteni magamnak azt a környezetet, amiben lenni szeretnék.

Milyen az a környezet?

Ahol önmagam legjobb verziója lehetek. Ahol megvan az ideje a munkának, és megvan az ideje a szabadságnak, a barátságnak, a szeretetnek, a szerelemnek és minden emberi dolognak. Ez a hosszú távú terv.

Mit üzensz a kicsi Fruzsinak, aki Christine szeretett volna lenni?

Érdemes az álmokba és a boldogságba belekapaszkodni.