Megnyílt a 9. könyvvásár Csíkszeredában

Május 9-én nyitották meg a Csíkszeredai Könyvvásárt. A rendezvény első részében a gyermekek voltak a főszereplők: Farkasházi Réka és a Tintanyúl együttes gyerekkoncertje teremtette meg a jó hangulatot, melyet a gyerekek táncolva és énekelve élveztek. Ezt követően Berg Judit, a Rumini sorozat szerzője tartott közönségtalálkozót, majd köteteit dedikálta.

A szervezők közleménye szerint a könyvvásáron is kiemelt figyelmet szenteltek a fiatal generációk szórakoztatására, és újra berendezték az előző évekből is jól ismert Szöcskedombot. A Kájoni János Megyei Könyvtár munkatársai Barátom a könyv címmel tartottak szabad gyermekfoglalkozást a könyvekkel való ismerkedést célozva, majd egész estig a Papírszínház és kapcsolódó eseményei, gitáron kísért gyerekdalok, színezők, s természetesen szebbnél szebb kiadványok várták a Szöcskedombra látogató gyermekolvasókat.

A nap folyamán Hajdú Áron, a Bookart Kiadó vezetője Pro Urbe díjat vett át Korodi Attila polgármestertől, aki ezzel ismerte el több mint húsz éves kiadói és kulturális tevékenységét, amellyel hozzájárult Csíkszereda kulturális életéhez.

Markó Béla ünnepi beszédet mondott, melyben kiemelte, hogy

máig érzékenyek vagyunk, ha valahol valakik beleszólnak a könyvek sorsába, mondjuk, bedarálják vagy fóliázzák őket. Mintha minket hallgattatnának el. Mert hát végső soron sohasem a könyvekről van szó, hanem az emberekről.

Az esemény délutáni és esti része a felnőttek számára is számos programot kínált, beleértve a kiadó legújabb kiadványainak bemutatását, amelyben Dálnoky Csilla színművész is közreműködött. Az első nap záróeseményeként a Slam Poetry Showcase került megrendezésre, több előadó közreműködésével. Az első nap eseményeiről részletes beszámolót itt lehet olvasni.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!