Emlékiratok délelőttjei

Gabriela Adameșteanu és Nádas Péter – ők lesznek a III. Sepsibook díszvendégei. Két nagy író, aki 1942-ben született, és aki egy-egy regényével (Emlékiratok könyve, illetve Az elveszett délelőtt) meghatározta a kortárs magyar és román irodalmat.

Mindkét könyv mélyen társadalmi: a múlt és a jelen egymásra íródik, rétegek torlódnak, s a történetekből kibontakozik mindaz, ami Magyarország és Románia volt és lett. Nádas könyve magán viseli a Kádár-korszak engedékenységét – az 1989 előtti Romániában nem lehetett volna egy olyan művet írni, melynek elbeszélője meleg, nagyon kevéssé olyant is, amelyben éveken át Németországban tartózkodik, legyen ez bár a Német Demokratikus köztársaság –, Adameșteanué pedig a román kedélyt és beszélgetésvágyat: ennek főszereplője Vica asszony, a nyugdíjas varrónő, aki látogatóba megy egykori klienseihez, s az ott zajló dumálásokból, pletykákból, monológokból bontakozik ki a regény és az élet.

Mindkét könyv a nyolcvanas években jelent meg (Az elveszett délelőtt 1984-ben, az Emlékiratok könyve 1986-ban), a legsötétebb időszakban, amikor még senki nem hitte, hogy bármi is változhatik, ez a reménytelenség azonban paradox módon jót tett az irodalomnak, pontosabb és fontosabb helye volt a világban, vagy legalább úgy tűnt, mert minden egyértelműbb volt, a diktatúra éppúgy, mint a lázadás. Az elveszett délelőttből emblematikus előadást is rendezett az egyik legkreatívabb román rendezőnő, Cătălina Buzoianu.

Az Emlékiratok könyvében több a forradalom, hiszen az elbeszélőnek éppen a kamaszkorára esik 1956, ez a szép magyar reménység, mely akkor még elevennek tűnt.

A regényekben nivelláló társadalom mutatkozik meg, amelyben azért mindenki őrzi a maga múltját, amikor még különbözött a többiektől, nagypolgár volt vagy professzor, illegalitásban küzdő kommunista vagy bármi más.

Nádas főszereplői írók és színészek, Adameșteanué, mint már említettem, egy varrónő cserfes észjárásának periszkópjával tekint a világba. Nem véletlen, hogy Nádas thomasmanneszk, míg Adameșteanut leginkább talán Jane Austenhez tudnám hasonlítani.

Mindkét könyv olyan, mint egy lenyomat: vízjelük országuk akkori sorsára mutat, azt foglalja magába. Mindkét író jelentős nemzetközi karriert mondhat a magáénak, számos fordítást: abban az időszakban robbantak be irodalmukba, amikor a világ kíváncsi volt Kelet-Európára, és Kelet-Európa is leírhatóbbnak tűnt.

Én azt hiszem, a Sepsibook szervezői jól választottak, amikor őket emelték ki az írók halmazából. Adameșteanu és Nádas egyaránt élményszerű beszélők, akik szociálisan is érdekesek, nemcsak irodalmilag, márpedig egy vásáron az író személyisége is vonzó kell hogy legyen valamiképpen.

Bookantsunk hát oda!