Megszűnik a gyergyószentmiklósi Teddy Queen zenekar

Feloszlik a 2016-ban alakult gyergyószentmiklósi Teddy Queen, jelentették be hétfőn a zenekar tagjai. Az indie és alternatív rockot játszó banda búcsúturnéra indul, 2023-ban még hat helyszínen lépnek fel.
„Mindenki életében jönnek változások, ami alól mi sem vagyunk kivételek. Sok idő eltelt a zenekar alakulása óta, ami alatt rengeteget változtunk, és úgy érezzük, hogy más felállásban szeretnénk útjainkat és a zenélést folytatni” – indokolták döntésüket.
„Számtalan élménnyel gazdagodtunk, szám szerint 129 koncertet adtunk, 2 kislemezt, 1 nagylemezt és megannyi boldog, közös élményt hagyunk most a hátunk mögött. Ezúton szeretnénk megköszönni, nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki mostanáig fogta a kezünket, családtagjainknak, barátainknak, az összes rajongónknak, a menedzsmentünknek és a médiának is!” – nyilatkozta a zenekar.
A Teddy Queen zenekar tagjai, Fodor László, Csóka Lóránd és Péter Gellért a közlemény szerint nem hagynak fel a zenéléssel, de egyénileg folytatják.
Az indie és alternatív rockot játszó banda 2016 tavaszán alakult, és 2018 óta zenél Teddy Queen néven. 2018-ban jött ki az első lemezük, és már abban az évben felléptek a jelentősebb erdélyi magyar fesztiválokon, így a Vibe-on, a Double Rise-on, illetve Tusványoson.
2019-ben adták ki második lemezüket, amelynek címadó dala, a Nem szól rám senki a magyarországi Ígéretes Titánok portál által meghirdetett versenyen az év dala lett. A Minden a helyén című szerzeményük – amely a marosvásárhelyi Vibe fesztivál himnusza is volt abban az évben – 2019 novemberében a Petőfi Rádióban a hónap dala volt. 2021-ben jelentkeztek a Nekem ott a helyem című nagylemezükkel. 2022-es single-jeiket, az Oda nem megyek és a Hajnalban címűeket a Transtelex is bemutatta.
A Teddy Queen 2023-ban a következő helyszíneken lép fel:
Július 1. – Fishing On Orfű
Július 2. – Gyergyóújfalu
Augusztus 10. – Double Rise
Augusztus 12. – SIC Feszt
Szeptember 2. – Kiskunmajsa
Szeptember 23. – Gyenesdiás
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!