Dalpremier: Itt nézheted meg a Teddy Queen legújabb videóklipjét

2022. április 8. – 19:14

Dalpremier: Itt nézheted meg a Teddy Queen legújabb videóklipjét
Fotó: Teddy Queen zenekar

Másolás

Vágólapra másolva

Közel egy év csend után új dallal jelentkezik a gyergyószentmiklósi Teddy Queen zenekar. Az Oda nem megyek elmondásuk szerint arról az érzésről szól, amikor képessé válunk kilépni egy számunkra kedvezőtlen állapotból.

A zenekar szerint lehet ez egy számunkra mérgező párkapcsolat vagy barátság megszakítása, de akár a mai virtuális világgal való kapcsolatunk befejezése, vagy éppen a most körülvevő számtalan globális problémától való elbúcsúzást is jelentheti. A dal szövegét és zenéjét is Laci (Fodor László) írta, már nagyjából kész volt, amikor levitte a próbaterembe, ahol szinte azonnal megszületett a végleges verzió. „Az Oda nem megyek megírta saját magát” – mondta Laci a dalról, aki szerint a megszokott punk/alter hangzástól kissé elrugaszkodva egy balladisztikusabb szerzeménynek sikeredett.

Fotó: Teddy Queen zenekar
Fotó: Teddy Queen zenekar

„Mindamellett, hogy a főhős (akit Laci játszik) is átalakul a klipben, közben egy teljesen új környezetbe kerül. Érdekesség, hogy a dal klipjét a Kelemen-havasokban forgattuk a Tihu csúcson, ami egy közel 1800 méter magas csúcs. Az, hogy Laci tériszonyos, nagyjából a csúcs előtti 500 méteren derült ki, így voltaképpen a klip kedvéért muszáj volt legyőzze ezt a félelmét” – mesélte még a klipről Csóka Lóránd, a zenekar vokálosa és basszusgitárosa.

Az indie és alternatív rockot játszó banda 2016 tavaszán alakult, és 2018 óta zenél Teddy Queen néven. 2018-ban jött ki az első lemezük Kísérj el címmel, és már abban az évben felléptek a jelentősebb erdélyi magyar fesztiválokon, így a Vibe-on, a Double Rise-on, illetve Tusványoson. Sőt, az EFOTT-ra is eljutottak.

2019-ben adták ki második lemezüket, amelynek címadó dala, a Nem szól rám senki a magyarországi Ígéretes Titánok portál által meghirdetett versenyen az év dala lett. A Minden a helyén című szerzeményük – amely a marosvásárhelyi Vibe fesztivál himnusza is volt abban az évben – 2019 novemberében a Petőfi Rádióban a hónap dala volt.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!