Sisire is pont amiatt van szükség, amiért Fekete párducra és Pókemberre

2022. december 24. – 09:16

Sisire is pont amiatt van szükség, amiért Fekete párducra és Pókemberre
Vicky Krieps Sisi szerepében a Fűző (2022) című filmben – Fotó: Ricardo Vaz Palma / Filmtett Distribution

Másolás

Vágólapra másolva

Sisi beint nekünk selyemkesztyűs kezével a legújabb róla szóló film plakátján: a feldolgozás arról szól, hogyan talál módot a császárné arra, hogy kilépjen a róla kialakított hivatalos, idealizált kép mögül. Vicky Krieps Cannes-ban és az Európai Filmdíjakon is kitüntetett alakítása csak az egyik az utóbbi két évben feltűnt új Sisi-karakterek közül. Miért fedezte fel őt ismét a kortárs populáris kultúra és hogyan hozza játékba a Sisi-mítosz korábbi elemeit? Mit jelképezett Erzsébet királyné akkor, amikor a századfordulón Erdélyben is több köztéri emlékművet állítottak neki, és hogyan jelenik meg ma a legnépszerűbb streamingplatformon?

Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach, Ferenc József császár későbbi felesége, magyar királyné, mindenki Sisije éppen december 24-én született, 185 évvel ezelőtt. Sokaknak valószínűleg ma is Romy Schneider, az 1950-es években készült és azóta is rendszeresen műsorra tűzött osztrák filmtrilógia színésznője jelenti Sisit. Egy 2009-es, kétrészes osztrák tévéfilmet leszámítva csak az utóbbi években készült új feldolgozás az uralkodó életéről, de akkor rögtön három is: az RTL 2021-ben mutatta be Sisi című sorozatát, és azóta elkészült a második évad is, amely december 26-án debütál az Epic Drama csatornán Romániában és Magyarországon, a Netflix 2022-ben rukkolt elő A császárné (Die Kaiserin) című sorozattal, amelynek már a második évadát is beígérték, Marie Kreutzer osztrák filmrendező Fűző (Corsage) című mozifilmjét pedig 2022 végén mutatták be a mozik.

A három új Sisi közül a Kreutzeré a legmarkánsabb, de mindháromról elmondható, hogy a test igényei és határai, illetve a lélek sötétebb oldala az, ami jóval nagyobb hangsúlyt kap bennük a Romy Schneider-féle Erzsébethez képest, nem beszélve arról a szinte vallásos tisztelet övezte képről, ami a 19. századi és századfordulós Magyarországon kialakult róla. Keszeg Anna kultúrakutatót kértük meg, hogy segítsen popkulturális kontextusba helyezni a filmeket, előbb azonban lássuk, milyen elemekből épült fel az említett 19. századi magyar Sisi-kultusz.

A Magyarok Nagyasszonya

Hogyan vált az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot leverő Ferenc József császár felesége a Magyarok Nagyasszonyává, akit Szűz Máriához hasonlítottak és valóságos hősként jelenítettek meg a 19. század második felében?

A korabeli magyar közbeszédben tetten érhető fokozott szimpátia többek között arra az elterjedt nézetre vezethető vissza, miszerint Erzsébet képviselte Magyarország érdekeit a bécsi udvarnál és neki köszönhető az 1867-es kiegyezés, noha a valóságban korlátolt diplomáciai szerepe volt, hívta fel a figyelmünket Barazsuly Viktória művészettörténész.

Erzsébet császárné a magyar koronázási ruhában, 1867-ben – Fotó: Emil Rabending / Wikimedia Commons
Erzsébet császárné a magyar koronázási ruhában, 1867-ben – Fotó: Emil Rabending / Wikimedia Commons

„A kultusz szempontjából döntő mozzanat volt 1866 nyara, amikor Ferenc József a vesztes königgrätzi csata után Erzsébetet Budára küldte, hogy előkészítse a bécsi udvar menekülését, arra alapozva, hogy a császárné kérése rezonálni fog a magyar urak lovagias érzéseivel” – magyarázta.

„A magyar urak ezt a helyzetet és Erzsébetet a pozsonyi országgyűléshez, illetve Mária Teréziához kezdték hasonlítani: ahogy akkor a királynő karján a gyermekkel, mint egy Mária jött segítséget kérni a magyaroktól, úgy jön most Erzsébet királyné is. Miután magyar királynévá koronázták Erzsébetet, ez a vallásos réteg még inkább felerősödött, elkezdték Szent Erzsébethez hasonlítani és összekapcsolták Szűz Mária alakjával, ő lett a Magyarok Nagyasszonya (Patrona Hungariae), a trónörökös halála után pedig a fiát sirató Pietàként írtak róla különböző szövegekben” – fejtette ki.

Erzsébet alakja folklorizálódott, emelte ki Barazsuly Viktória, különböző állandó jelzőket kapcsoltak hozzá. „Már a jó magyar háziasszonyt is belelátták, aki maga kínálja süteménnyel az udvarba látogatókat, voltak olyan megfogalmazások is, hogy az ifjúságot Erzsébet szellemében kell nevelni, ezalatt pedig egyfajta szabadságeszményre gondoltak, a természet szeretetére, a magyarok iránti elkötelezettségre. A legjobb anyaként jelent meg, holott tudjuk, hogy nem ő foglalkozott a gyermekei nevelésével. A katolikus egyház is felkarolta a személyét, pedig Erzsébet köztudottan antiklerikális volt. Az ilyen ellentmondásokat az Erzsébet-kultusz megpróbálta elmosni, elegyengetni” – részletezte a művészettörténész.

„Nem szent, de csodatevő erővel van megáldva. Mint másutt kifejeztem, nem azt a csodát csinálja, mit Szent László, hogy üldözött magyarjai megett imájával kettérepesztette a földet; nem azt a másik, Árpád hőstettét utánozta, hogy az ellenséges táborba kiséret nélkül megjelent, s a pártütőt kivezette: hanem mint béke angyala, a béke olajágával megjelenve, a kettészakadt sziveket egybeforrasztotta; a győztest a legyőzőttek táborába vezette; reá mutatott, hogy a trón legerősebb támasza mégis csak a legyőzöttek táborában maradt; hogy a kiegyezés nagyobb diadal, mint az első, s hogy a koronázás a legszebb diadalmenet” – írja Kőváry László már a királyné halála után a kolozsvári Magyar Polgár 1898. december 24-i számában.

A romolhatatlan szépség

A róla kialakult idealizált képhez a császárné maga is hozzájárult azzal, hogy harminc éves kora után nem engedte, hogy fénykép készüljön róla, 40 éves kora után pedig már festőknek vagy szobrászoknak sem állt modellt. Az örökké fiatal, romolhatatlan test ideája egyébként összhangban volt a kultusszal, amely szentekhez hasonlította a királynét. Erzsébet kínosan vigyázott a nyilvános imidzsére, fennmaradtak róla például olyan fotók, amelyeken legyezővel takarja el az arcát, amikor észreveszi a felé irányuló objektívet. Az el nem készült fényképek nem akadályozták a kultusz tovább éltetését, az időskori ábrázolásokat Borovi Dániel művészettörténész gyűjtötte össze és elemezte.

Erzsébet királyné lóháton, legyező mögé rejtőzve, 1865 körül – Fotó: Öst. Volkshochschularchiv / Imagno / picturedesk.com / AFP
Erzsébet királyné lóháton, legyező mögé rejtőzve, 1865 körül – Fotó: Öst. Volkshochschularchiv / Imagno / picturedesk.com / AFP

Barazsuly Viktória a kollázs és a retusálás akkoriban még különösebb fenntartások nélkül használt módszereire hívta fel a figyelmünket. Az Erzsébet 1866-os pesti látogatásának alkalmából kiadott albumban például arcképét magyaros öltözetű hölgyek testére illesztették, így megjelent atillában, mentében, a magyar értékrendet képviselve. Hasonló módszerrel divatosabbra cserélték a ruhát a királyné fiatalkori képén, hogy ezzel keltsék azt az érzést, hogy az idő telik, de az ő szépsége még mindig ugyanolyan, mint volt.

„Van egy híres fényképe, amit Karl Pietzner készített Ludwig Angerer kb. húsz évvel korábbi felvétele alapján, szőrmegallér van rajta és 1989-ben a Magyar Nők Lapja is ezt jelentette meg a címlapján. Olyan is volt, hogy retusálták a képeket, hogy legalább picit idősebbnek nézzen ki, de készült olyan páros fotó is, amelyen az idős császár és egy másik felvételről bevágott fiatal Sisi ül egy-egy lovon” – mondta el.

Kolozsváron is lett sétány a természetszerető királyné emlékére

Az intézményesült, köztéri emlékművek emelésében, utak, kutak, hidak, kórházak elnevezésében megnyilvánuló kultuszt Erzsébet királyné halála indította el, ennek nyomai itt-ott Erdélyben is láthatóak még, bár az első világháború után az aktuális hatalom igyekezett ezeket eltüntetni.

Erzsébet királyné 1898. szeptember 10-én lett merénylet áldozata, november 19-én pedig Darányi Ignác földművelésügyi miniszter levélben kérte fel a vármegyéket, városokat, hogy Erzsébet-ligeteket alakítsanak ki, amihez a minisztérium ingyenesen biztosította a fákat. Sok helyen fűzfát vagy kőrisfát választottak, mert ezek a királyné melankóliáját jelképezték, máshol Erzsébet „kedvenc fáit”, a fenyőt és a tölgyet ültették, tudtuk meg Barazsuly Viktóriától. „Közel 3 millió fát ültettek abban az évben Magyarország-szerte. Ebben az időszakban megjelent a szabadidő fogalma és vele együtt az az igény is, hogy a városokban legyen promenád, korzó, sétatér. Erre válaszolt az Erzsébet-kultusz, az ő természetszeretete és sétái. Itt szerintem nagyon érzékenyen el volt találva az emlékállítás mikéntje” – tette hozzá.

Kolozsváron ez a hivatalos felhívás segített a városvezetésnek újra napirendre tűzni a Fellegvár rendezésének korábbi tervét, amit ekkor egészítettek ki a szoborállítás ötletével.

Stróbl Alajos szobortervét választották, amiből a kolozsvárin kívül még három készült el Magyarországon. Az Erzsébet-sétányt egyébként közadakozásból valósították meg és 1901-ben avatták fel.

A fáknak ma már csak az emlékköve van meg a református teológia udvarán, tudtuk meg a művészettörténésztől. A bronz büszt pedig 2011-ben véletlenül került elő a Kolozsvári Művészeti Múzeum pincéjéből, ma a Bánffy-palota kerengőjén őrzik, és a kőből készült másolatát 2012-ben avatták fel az evangélikus-lutheránus püspökség udvarán.

A kolozsvári Fellegvár jelenleg is helyreállítás előtt áll, a tervek szerint a büszt másolatát visszahelyezik a Pákey Lakos tervezte talapzatra. A felújításra kiírt tervpályázat már lezárult, a kivitelezésre azonban csak 2023-ban indulhat a közbeszerzési eljárás, a megvalósítás pedig újabb két évet vehet majd igénybe.

Sisi büsztje a Kolozsvári Művészeti Múzeum kerengőjén – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Sisi büsztje a Kolozsvári Művészeti Múzeum kerengőjén – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Sisi új olvasatai rólunk szólnak

Erzsébet királyné története ma is éppen úgy kapcsolható a népszerű témákhoz, médiafogyasztói igényekhez, mint a 19. században, a feldolgozások éppen ezt teszik, mutatott rá Keszeg Anna kultúrakutató, akit megkerestünk kérdéseinkkel.

Miért aktuális ma is Sisi története, illetve mik azok az aktuális eszmék, amelyek könnyen visszavetíthetők rá?

Érdemes azt tudatosítani, hogy ez az érdeklődés nem kimondottan Sisinek szól. A streamingszolgáltatók teremtette médiakörnyezet megszállottan keresi a jó és jól népszerűsíthető történeteket.

Erzsébet királyné történetében nagyon sok olyan elem van, ami könnyűszerrel írható át a kortárs médialogikák nyelvére. Elmesélhető a női emancipációs törekvések nyelvén, ugyanakkor a sztárság rendszerének kialakulásáról is rengeteget tanulhatunk belőle.

Nem véletlen, hogy az említett sorozatok, film esetében rendre arra térnek ki a kritikák, hogy az első popsztár, pontosabban az első női popsztár történetéről van szó. A sztárkutatás irányzatának kialakulása ráirányította a figyelmet a 19. századi folyamatokra, amikor a tömegmédia felépíti a saját reprezentációs logikáját, felkap és elenged személyeket, megteremti a médiakompatibilis személyiség elvárásrendszerét. Ez az elvárásrendszer az egyén és az egyéni teljesítmény tárgyiasításáról szól. A legjobban lovagló (császár)nő, az első szerelmi házasságot kötött Habsburg császári pár, az első női popsztár. Ezek mind olyan kifejezések, amelyek a tömegmédia címkézési stratégiáit követik. Sisi történetének elemei valósággal lubickolnak ebben a rendszerben.

Ne felejtsük el, hogy miközben a Sisi-mítosz újrafeldolgozásait néztük, a The Crown újabb, Diana hercegnő mítoszából táplálkozó évada, illetve a Harry&Meghan dokusorozat ugyanazt a témát más karakterekhez kapcsolva szintén sikerrel tárgyalja. A közösségi média figyelemgazdaságainak korában, amikor a sztárságot építjük, menedzseljük, a sztárság örökletes rendszerei nagyon foglalkoztatnak bennünket. És különösen a nőkarakterek esetében. Az elmúlt másfél-két évtized ugyanis a populáris kultúrában nagyon azzal volt elfoglalva (és nagyon helyesen), hogy megértse, hogyan érvényesülnek az elnyomó, szabályozó társadalmi normák a nők esetében. Ez a populáris feminizmus nem mozdította egyértelműen előre a feminizmus ügyét. Sarah Banet-Weiser Empowered című könyvében bizonyította, hogy a populáris feminizmus rendszere együtt járt a populáris nőgyűlölet rendszerének megszilárdulásával. A Sisi-történet a kortárs popkult e két hot topikjához, a sztársághoz és a feminizmushoz kapcsolódott tehát.

Sisit a századfordulón még Szent Erzsébethez hasonlították, szobrokat állítottak róla és sétányokat alakítottak ki a tiszteletére, aztán jött a Romy Schneider-féle romantikus-játékos lázadó imidzse, majd az aktuális megfogalmazások, amelyek többé-kevésbé kidomborítják az esendő, emberi oldalát is. Hogy látod Sisi fokozatos „leszállását a trónról”? Mit árul el ez a popkultúra alakulásáról?

Ismét azt vagyok kénytelen állítani, hogy ez az egész nem Sisiről szól: nem ő száll le a trónról, vagyis nem sajátosan ő. A 20-21. század fordulója eleve a bálványok egy újabb alkonyidőszaka. Az az érdekes, hogy ma más miatt keresünk magunkra emlékeztető, esendő, emberi történeteket, mint korábban. Ma amiatt, mert az a drámai történetmesélési forma, amely szintén a globális streaminghálózatoknak köszönhetően terjedt el ennyire megkérdőjelezhetetlenül, a komplex karakterépítést egyik sarkalatos pontjának tekinti. A komplex karakter pedig nem fehér-fekete, a morálisan megkérdőjelezhető döntései is megérthetőek.

Vicky Krieps Sisi szerepében a Fűző (2022) című filmben – Fotó: Govinda Van Maele / Filmtett Distribution
Vicky Krieps Sisi szerepében a Fűző (2022) című filmben – Fotó: Govinda Van Maele / Filmtett Distribution

És ehhez kapcsolódik a kortárs populáris kultúra egy másik vonatkozása: a pszichológia az a tudomány, amely leginkább hangot kap benne. A mai populáris kultúra nyelve egy vulgárpszichológiai nyelv: a karakterek megértését az életközépi válságról, az örökölt sorsról, a kötődési mintákról, a nárcizmusról, a függőségekről stb. szóló köznapi tudásunk segíti. A három említett Sisi-adaptáció pszichológiai olvasatát nyújtja a központi karakternek. Ahelyett, hogy a történeti vonatkozások hitelességét keresnénk bennük, jobban járunk, ha arra fókuszálunk, mennyire hiteles a lélekrajz, a pszichológiai profil megrajzolása.

Marie Kreutzer egyébként Oscar-esélyes mozifilmjében a császárné már „idős”, 40 éves. Milyen vonatkozásai vannak az aktuális mainstream kultúrában a 40-es nők megjelenítésének és ehhez képest milyen Kreutzer filmje?

A nők életkora, az azzal való visszaélés, az életkor alapján történő diszkreditálás a populáris kultúrának egyik neuralgikus pontja. Miközben Sisiről beszélünk, éppen olyan videók keringenek a közösségi médiában, ahol egy 60-as éveiben járó mainstream popsztár (Madonna) tinitestet villant egy partyn. Madonna nagyon jó tünete annak az interiorizált elvárásrendszernek, mely ellen az elmúlt években fellázadtak az ősz hajukat, sminkmentes arcukat, narancsbőrös testüket, szülés utáni testüket felvállaló nők. Sisi esetében az örökifjúság mítosza azért is fordítható nagyon át a karakter belső igazságának nyelvére, mert az ő esetében is működik egy közösségi elvárás, ami a 40 éves nőn a tinitest sajátosságait kéri számon. Kreutzer filmjének ezért van egyetlen lehetséges kimenetele: a szimbolikus öngyilkosság. Külön izgalmas dimenziót ad a kérdésnek az, hogy a karakter emlegette 40 év ma még bőven az első gyermekvállalás kora.

Ma sok nőt ünnepel a populáris kultúra éppen amiatt, mert méltósággal öregszik, tud megöregedni, vállalja életkorát. De érdemes látnunk, hogy ez az ünneplés ugyanannak az éremnek a másik oldala: a szabályozórendszer működtetése a kérdés továbbra is.

Milyen szempontok szerint írják újra, ha újraírják Sisi élettörténetét és imidzsét, illetve a 19. század társadalmának imidzsét ezek az új filmek?

Ha azokat a címkéket nézzük, amelyekkel ezeket a Sisi-történeteket jellemezték, akkor egyből meg is van a válaszunk. 19. századi The Crownról, 19. századi Lady Dianáról, prűdebb Bridgertonról cikkeztek. Látható tehát, hogy a kortárs populáris vizuális kultúra hogyan teremti meg az újabb címek kontextusát – ez egy önmagát folyamatosan ismét játékba hozó rendszer. A The Empress, a Sisi nem a légüres térben jönnek létre, hanem ebben a szaturált médiatérben. Az új értékek tehát, amelyek megjelennek: a pszichologizálás, ezen belül főként a szexualitáshoz és testhez való viszony, illetve a privát-nyilvános határainak az újraértése a 19. század esetében.

A kortárs kultúra egy alacsony kontextusú kommunikációt kedvelő világ. Az alacsony és magas kontextusú kultúra közötti különbség diagnózisa Edward T. Hallhoz kapcsolódik: az alacsony kontextusú kultúrákban nincs szükség a kulturális, társadalmi háttér beható ismeretére ahhoz, hogy sikeres kommunikációs aktorok legyünk. A modernitás előtti társadalmak, a császárság viszont jellemzően magas, sőt nagyon magas kontextusú kultúrák. Egy életre eláshatjuk magunkat, ha rosszkor rossz helyen érintünk, ölelünk meg valakit.

Ma annyira szegényesek ilyen területen a tapasztalataink, hogy nem vagyunk képesek megérteni az intim szférának azt a típusú szabályozottságát, melyet a császári, királyi protokoll előírt. Külsőségnek, a harmonikus egyedfejlődés korlátjának tudjuk csak látni. Ugyanez áll az érzelmi kultúra értelmezésére is. Amikor a mai kifejezéseinkkel szerelmi házasságról beszélünk Sisi és Ferenc József esetében, azzal is teljesen szem elől tévesztjük a történeti hitelességet.

Viszont ezekkel a túlzó, történetileg hiteltelen és kortárs olvasatokkal szerintem semmi baj nincs. Mindössze azt kell megérteni, hogy Sisire is pont amiatt van szükség, ami miatt Fekete párducra és Pókemberre is. A történeteik fogyasztása levesz kicsit a napi terheinkből és segít megérteni valamit abból, hogy miért olyan kegyetlenül nehéz a társadalmi elvárások és az egyéni vágyak között ellavíroznunk.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!