Felmentették Kevin Spacey-t a szexuális erőszak vádjai alól Londonban

2023. július 26. – 17:15

Felmentették Kevin Spacey-t a szexuális erőszak vádjai alól Londonban
Kevin Spacey 2023. július 25-én a southwarki bíróságnál – Fotó: Wiktor Szymanowich / NurPhoto / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A londoni esküdtszék felmentette Kevin Spacey-t a szexuális erőszak vádja alól – írja a CNN. Az eredeti vád hétrendbeli szexuális erőszak és kétrendbeli, négy férfi elleni szexuális zaklatás volt, mindegyikben ártatlannak találták.

A brit ügyészség először tavaly májusban vádolta meg a színészt azzal, hogy 2004 és 2013 között öt férfit zaklatott, mikor ő volt a londoni Old Vic színház művészeti igazgatója – négyet Londonban és egyet Gloucestershire-ben.

Az érintettek a vádemelés időpontjában 30 és 40 közöttiek voltak. Tavaly novemberben újabb bűncselekmények elkövetésével vádolták meg: a hét vádpont szerint 2001 és 2004 között egy férfi ellen követett el többször szexuális erőszakot.

A színész ellen felhozott vádak között szerepel a szeméremsértés, szexuális zaklatás és egy sokkal súlyosabb, a beleegyezés nélküli szexuális tevékenységre kényszerítés is, amiért akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható. Spacey minden vádat tagad. A tárgyalás kezdete előtt egy német lapnak azt nyilatkozta, kész a visszatérésre, amint ártatlannak találják.

A tárgyalás június végén kezdődött, a bíró hétfőn kérte fel az esküdteket, hogy hozzanak döntést. Végül 12 óra 26 perc egyeztetés után jutottak arra, hogy minden vádpontban felmentették a színészt.

Spacey utolsó nagyobb munkája a House of Cards főszereplőjeként 2017-ig tartott, mert az ötödik évad után kirúgták, miután azzal vádolták, hogy helytelenül viselkedett a forgatás során. Ekkor omlott össze a karrierje.

A július 13-ai tárgyalásán elsírta magát, mikor arról beszélt, hogy felrobbant a világa, és a vádak óta mindent elveszített. Azóta megpróbálta összeszedni magát, pedig már nem kap színészi megbízásokat. Spacey azt mondta a southwarki bíróságon: „Elhamarkodottan ítélkeztek, és még mielőtt az első kérdést feltették vagy megválaszolták volna, elvesztettem a munkámat, elvesztettem a hírnevemet, mindent elvesztettem néhány nap alatt.”

Anthony Rapp színész azzal vádolta, hogy 14 éves korában Spacey az akarata ellenére felkapta, majd ráfeküdt, és ágyékát Rapp csípőjéhez nyomta, amíg az ki nem tudott szabadulni. 2022-ben egy manhattani esküdtszék döntése nyomán Spacey megnyerte ezt a polgári peres ügyet.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!