
Cikkünk folyamatosan frissül!
- J. D. Vance alelnök vezetésével az amerikai tárgyalódelegáció szombat délelőtt megérkezett Pakisztán fővárosába, hogy az iráni békéről tárgyaljanak.
- Az iráni delegációt Mohammad Bagher Ghalibaf, az iráni parlament elnöke vezeti, rajta kívül az iráni külügyminiszter és a központi bank elnöke is részt vesz a tárgyalásokon.
- Az amerikai-iráni tárgyalások szombat délután kezdődtek el egy ötcsillagos luxusszállodában.
- A közvetítő Pakisztán egyik minisztere szerint Libanont is be kellene vonni a tűzszüneti tárgyalásokba.
- Emmanuel Macron francia elnök szintén azt sürgette, hogy a tűzszünetet Libanonra is terjesszék ki.
- A Reuters forrásai szerint Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hamenei még mindig lábadozik a súlyos sérüléseiből, amiket a február végi légicsapás során szenvedett el.
Donald Trump amerikai elnök szombaton a Truth Social-oldalán kijelentette, hogy az Egyesült Államok megkezdte „a Hormuzi-szoros megtisztítását, szívességet téve ezzel a világ minden országának”. Trump a posztban megismételte, hogy Irán haditengerészete és légiereje „megsemmisült”, és állítása szerint az ország légvédelme „sem létezik” már. Trump szerint Irán egyetlen fenyegetését a Hormuzi-szorosban elhelyezett aknák jelentik, de hozzátette, hogy az iráni aknászhajókat is elsüllyesztették már.
Trump azt nem részletezte, hogy pontosan milyen műveletet hajtanak végre a szorosban. Az amerikai elnök szerint Kína, Japán, Dél-Korea, Franciaország és Németország is profitálni fog a Hormuzi-szoros felszabadításából. „Hihetetlen, de nincs bátorságuk vagy akaratuk, hogy ezt a munkát maguk végezzék el. Nagyon érdekes azonban, hogy számos ország üres olajszállító hajói mind az Egyesült Államok felé tartanak, hogy olajjal töltsék meg őket” – fakadt ki az amerikai elnök.
(CBS)
A Reuters és a CBS is arról számolt be, hogy megkezdődött a béketárgyalás az Egyesült Államok és Irán között Iszlámábádban. Az egyelőre nem világos, hogy pontosan mióta tartanak a megbeszélések, és hogy közvetlen tárgyalásokról van-e szó.
A Reuters beszámolója szerint a tárgyalás az ötcsillagos luxusszállodában, a Serena Hotelben zajlik, ami jelenleg a pakisztáni főváros legjobban védett épülete. A tárgyalások előtt a városban példátlan biztonsági intézkedéseket vezettek be: már két nappal J. D. Vance érkezése előtt üzleteket és irodaházakat zártak le. Több ezer biztonsági személyzet, köztük félkatonai és katonai egységek ellenőrzőpontokat és útlezárásokat állítottak fel a főváros egész területén. Lezárták Iszlámábád kormányzati negyedét, ahol a kormányhivatalok és a nagykövetségek vannak.
(Guardian)
Emmanuel Macron francia elnök szombaton telefonon egyeztetett Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel, majd Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceggel is. Macron az X-en számolt be arról, hogy a török elnökkel arról beszéltek, mennyire fontos lenne, hogy Libanont is bevonják az Egyesült Államok és Irán közötti tűzszünetbe.
„Először a Közel-Kelet helyzetét érintettük, felhívva a figyelmet a tűzszünet tiszteletben tartására és Libanonban való érvényesítésére, valamint a hajózási szabadság tiszteletben tartására a Hormuzi-szorosban, és hangsúlyozva egy határozott és tartós diplomáciai megoldás szükségességét” – írta a francia elnök.
Macron egy újabb posztban azt írta: „Épp most beszéltem Szaúd-Arábia trónörökösével, Mohamed bin Szalmánnal a közel-keleti helyzetről. Ismételten hangsúlyoztam, hogy támogatom a tűzszünetet, amelyet teljes mértékben be kell tartani, és haladéktalanul ki kell terjeszteni Libanonra is. Megemlítettük, hogy a lehető leghamarabb vissza kell állítani a teljesen szabad és biztonságos hajózást a Hormuzi-szorosban. Mivel épp most kezdődtek meg a tárgyalások Iszlámábádban, megegyeztünk abban, hogy szoros kapcsolatban maradunk, hogy hozzájáruljunk a feszültség enyhítéséhez, a szabad hajózáshoz és egy olyan megállapodás megkötéséhez, amely biztosítja a tartós békét és biztonságot a régióban.”
Az amerikai hírszerzés szerint Kína arra készül, hogy az elkövetkező hetekben új légvédelmi rendszereket szállítson Iránnak – mondta három, a legfrissebb hírszerzési értékeléseket ismerő személy a CNN-nek. Ezek a hírszerzési információk arra utalhatnak, hogy Irán csak kihasználja az ideiglenes tűzszünetet, hogy a külföldi partnerei segítségével pótolja a megsemmisült fegyverrendszereit. Két forrás a CNN-nek azt mondta, hogy vannak arra utaló jelek, hogy a kínai kormány arra törekszik, hogy a szállítmányokat egy harmadik országokon keresztül irányítsa Iránba, hogy elrejtsék azok valódi eredetét. A források szerint Kína a MANPAD-ként is ismert, vállról indítható légvédelmi rakétarendszerek átadására készül.
A washingtoni kínai nagykövetség szóvivője erre úgy reagált: „Kína soha nem szállított fegyvereket a konfliktusban részt vevő feleknek; a szóban forgó információ nem igaz.” „Felelős nagyhatalomként Kína következetesen teljesíti a nemzetközi kötelezettségeit. Arra kérjük az amerikai felet, hogy tartózkodjon az alaptalan vádaskodástól, a rosszindulatú összefüggések keresésétől és a szenzációhajhászástól. Reméljük, hogy az érintett felek megteszik a szükséges lépéseket.”
Donald Trump a hétfői sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a múlt héten Irán felett lelőtt F–15-ös vadászgépet egy vállról indítható, hőkereső rakéta találta el, Irán pedig azt állította, hogy egy új légvédelmi rendszert vetett be a gép lelövéséhez. Az azonban nem ismert, hogy ez a rendszer kínai gyártmányú lett volna.
(CNN)
J. D. Vance amerikai alelnök szombat délután találkozott Shehbaz Sharif pakisztáni miniszterelnökkel. A pakisztáni kormányfő közleménye szerint Vance-t Steve Witkoff különmegbízott és Jared Kushner is elkísérte a találkozóra. Sharif reményét fejezte ki, hogy az amerikai-iráni tárgyalások előrelépést jelentenek a régió tartós békéje felé. A pakisztáni miniszterelnök korábban az iráni delegáció tagjait is fogadta a hivatalában.
Egy magas rangú iráni forrás szombaton azt közölte a Reuters hírügynökséggel, hogy az Egyesült Államok beleegyezett a befagyasztott iráni vagyon felszabadításába. A Reutersnek nyilatkozó forrás üdvözölte ezt a lépést, amit szerinte azt mutatja, hogy az amerikai kormány valóban megállapodást akar elérni az iszlámábádi tárgyalásokon. A forrás, aki a téma érzékenysége miatt névtelenséget kért, azt mondta, hogy a vagyon feloldása „közvetlenül kapcsolódik a Hormuzi-szoroson való biztonságos átkelés biztosításához”, ami várhatóan kulcsfontosságú kérdés lesz a tárgyalásokon.
A forrás nem közölte annak a vagyonnak az értékét, amelynek feloldásáról az USA megállapodott. Egy másik iráni forrás szerint az Egyesült Államok beleegyezett abba, hogy a Katar által kezelt és befagyasztott iráni pénzeszközökből 6 milliárd dollárnyit felszabadítanak. Az Egyesült Államok részéről nem érkezett nyilatkozat az iráni vagyon felszabadításáról szóló hírekre, és a katari külügyminisztérium sem reagált még a kommentárkérésre.
Az eredetileg 2018-ban befagyasztott, 6 milliárd dollár értékű iráni vagyont 2023-ban kellett volna felszabadítani az amerikai-iráni fogolycserék részeként. Azonban 2023. október 7-én Irán szövetségese, a palesztin Hamász terrorszervezet brutális terrortámadást hajtott végre Izrael ellen, ami után Joe Biden amerikai elnök kormánya továbbra is befagyasztva tartotta az iráni pénzeszközöket.
(Reuters)
Az iráni Tasnim állami hírügynökség szerint az iráni delegáció helyi idő szerint délután 1 órakor találkozik Shehbaz Sharif pakisztáni miniszterelnökkel, ami az amerikai féllel folytatandó diplomáciai tárgyalások előzményének tűnik. A hírügynökség szerint a délután későbbi óráiban várhatóak a tárgyalások az amerikai és az iráni delegáció között. Az iráni tisztviselők jelezték, hogy még nem született végleges döntés a tárgyalások folytatásáról. A Tasnim szerint a tárgyalások, ha sor kerül rájuk, jelenleg egynapos eseményként vannak tervezve.

(CNN)
A pakisztáni kormány egyik magas rangú tagja a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy szerinte Libanont is be kell vonni az Irán és az Egyesült Államok közötti tűzszüneti tárgyalásokba. Ahsan Iqbal, Pakisztán tervezési, fejlesztési és különleges kezdeményezésekért felelős minisztere azt mondta, hogy Pakisztán szerint „egy átfogó tűzszüneti megállapodásra van szükség”, és reméli, hogy Izrael „nem fogja tönkretenni ezt a történelmi lehetőséget”.
„Nem lehet, hogy a régió egyik része vérzik, miközben a másik részéről tárgyalunk. Úgy gondolom, Izraelnek felelősségteljesebb szerepet kell vállalnia, és nem szabad megpróbálnia valamilyen hasznot húzni a tárgyalásokból, mielőtt azok valóban eredményre vezetnének” – mondta Iqbal. A miniszter szerint Pakisztán mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a két felet összehozza, hogy „megállapodásra jussanak”, hozzátéve, hogy a tárgyalásokat „sikeresnek” tekintené, ha az irániak és az amerikaiak megállapodnának a tűzszünet meghosszabbításáról és egy újabb tárgyalási forduló megrendezéséről.
(BBC)
Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hamenei még mindig lábadozik a súlyos arc- és lábsérüléseiből, amelyeket a háború elején az apját megölő légitámadás során szerzett – közölte három, a legfőbb vezető belső köréhez közel álló forrás a Reuters hírügynökséggel. Mindhárom forrás azt állította, hogy Hamenei arca súlyosan megsérült a teheráni rezidenciájukra mért csapás során, és egyik vagy mindkét lábán szintén súlyos sérülést szenvedett.
Az 56 éves vezető valószínűleg felépül a sérüléseiből, és szellemileg továbbra is éles elméjű – mondták a források, akik névtelenséget kérve nyilatkoztak a Reutersnek. Két forrás szerint Hamenei hangkonferenciák keretében vesz részt a magas rangú tisztviselőkkel tartott megbeszéléseken, és részt vesz a fontosabb kérdésekkel kapcsolatos döntéshozatalban, ideértve a háborút és az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokat is. A Reuters kiemelte, hogy nem tudták független forrásból is ellenőrizni ezeket az állításokat.
A nyilvánosság számára Modzstaba Hamenei tartózkodási helyét, egészségügyi állapotát és kormányzási képességét továbbra is homály fedi. A március 8-i kinevezése óta a mai napig nem jelent meg róla semmilyen fénykép, videó vagy hangfelvétel. A köréhez közel álló egyik forrás szerint várhatóan egy-két hónapon belül közzé tesznek képeket a legfőbb vezetőről, és akkor talán a nyilvánosság elé is lép. Ugyanakkor mindhárom forrás hangsúlyozta, hogy Hamenei csak akkor jelenik meg a nyilvánosság előtt, ha ezt az egészségi állapota és a biztonsági helyzet is lehetővé teszi.
Hamenei február 28-án, az Egyesült Államok és Izrael által indított háború első napján sérült meg abban a támadásban, amelyben életét vesztette apja és elődje, az 1989 óta uralkodó ajatollah Ali Hamenei. Modzstaba Hamenei felesége, sógora és sógornője is azok között volt, akik a támadásban életüket vesztették. Irán nem adott ki hivatalos nyilatkozatot Hamenei sérüléseinek mértékéről. Az állami televízió egyik hírolvasója azonban „janbaz”-nak nevezte őt, ami a háborúban súlyosan megsebesültekre használt kifejezés Iránban.
(Reuters)
Ishaq Dar pakisztáni külügyminiszter dicsérte az Egyesült Államok elkötelezettségét a tartós regionális és globális béke iránt, amikor Iszlámábádban fogadta J. D. Vance-t. A pakisztáni külügyminisztérium által közzétett nyilatkozatban az áll, hogy Ishaq Dar reméli, hogy Irán és az Egyesült Államok konstruktív párbeszédet folytatnak majd. A külügyminiszter megismételte Pakisztán azon szándékát, hogy továbbra is segítsék a feleket a konfliktus tartós és hosszú távú megoldásának elérésében.

(BBC)
Az Iszlámábádba érkezett J. D. Vance-t Asim Munir, a pakisztáni hadsereg vezérkari főnöke, Ishaq Dar pakisztáni külügyminiszter, valamint Natalie Baker, az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője fogadta a repülőtéren.
(CNN)
J. D. Vance amerikai alelnök az amerikai delegációval együtt néhány perccel ezelőtt megérkezett Iszlámábádba. A tervek szerint szombaton a későbbi órákban Steve Witkoff különmegbízottal és Jared Kushnerrel együtt tárgyalásokon vesz részt az iráni felekkel.

Az elmúlt napokban Pakisztán fővárosában megerősítették a biztonsági intézkedéseket és több utat is lezártak.
Donald Trump amerikai elnök újságírókkal beszélt, miközben péntek este felszállt egy Charlottesville-be tartó repülőgépre. Amikor arról kérdezték, mit mondott J. D. Vance alelnöknek, mielőtt Iszlámábádba indult a tűzszüneti tárgyalásokra, Trump azt mondta: „Sok szerencsét kívántam neki”. Hozzátette, hogy nem biztos benne, hogy az amerikai-iráni tárgyalások véget érnek-e most, vagy pedig folytatódnak-e a következő hetekben is. Arra a kérdésre, hogy van-e valamilyen B terve, azt mondta: „Nincs szükség tartaléktervre.”
Arra a kérdésre, hogy szerinte mit jelentene egy jó megállapodás Iránnal, Trump tömören válaszolt: „Nincs atomfegyver.” Az elnök megjegyezte, hogy úgy érzi, a rezsimváltás már megtörtént Iránban. Azt is kijelentette, hogy a Hormuzi-szoros megnyílik „iráni együttműködéssel vagy anélkül”. Amikor arról kérdezték, hogy a hírek szerint Irán díjat szedne be a szoroson áthaladó hajókról, Trump azt válaszolta: „Ezt nem fogjuk hagyni.”
(BBC)
J. D. Vance amerikai alelnök pénteken, mielőtt Pakisztánba indult a tárgyalásokra, kijelentette, hogy pozitív tárgyalásokra számít Iránnal, de figyelmeztette is az iráni kormányt, hogy „ne játszadozzanak” az Egyesült Államokkal.
„Várjuk a tárgyalásokat. Úgy gondolom, hogy azok pozitív kimenetelűek lesznek” – nyilatkozta J. D. Vance újságíróknak, mielőtt elhagyta Washingtonot. „Ahogy az Egyesült Államok elnöke is mondta, ha az irániak jóhiszeműen hajlandók tárgyalni, mi minden bizonnyal kinyújtjuk feléjük a kezünket” – mondta az alelnök. „Ha viszont megpróbálnak kijátszani minket, akkor azt fogják tapasztalni, hogy a tárgyalócsapat nem lesz igazán fogékony.”
(Reuters)
Az iráni tárgyalódelegáció tagjai között van Mohammad Bagher Ghalibaf, az iráni parlament elnöke, aki a közelmúltban az iráni kormány egyik fontos alakjává vált. Ő vezeti a delegációt. Az X-en nemrég közzétett bejegyzéseiben kifejezte Irán bizalmatlanságát az Egyesült Államokkal szemben a tárgyalások előtt.
Az iráni delegáció másik tagja Abbász Aragcsi külügyminiszter, aki már korábban is kulcsszerepet játszott az iráni atomprogramról folyó tárgyalásokon. Az iráni központi bank elnöke, Abdolnaszer Hemmati is helyet kapott a delegációban. Irán korábban jelezte, hogy egyik követelése az országra kivetett összes gazdasági szankció feloldása, amelyek évek óta megbénítják a gazdaságot.
Az iráni Tasnim hírügynökség szerint az iráni delegáció összesen 71 főből áll, köztük vannak tárgyalók, szakértők, sajtóképviselők és biztonsági emberek is.
- Pakisztán az elmúlt hetekben közvetítőként lépett fel Irán és az Egyesült Államok között, ennek eredménye az iszlamabádi tárgyalás megszervezése.
- Az amerikai tárgyalódelegációt J. D. Vance alelnök vezeti, aki mellett Steve Witkoff különmegbízott és Donald Trump veje, Jared Kushner is szerepet kap.
- Donald Trump amerikai elnök azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államok egy 10 pontos javaslatot kapott Irántól, amelyet „működőképes tárgyalási alapnak” nevezett. Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy 15 pontos javaslatot is megemlített, amely Trump főtárgyalói szerint véget vethet a konfliktusnak.
- Egyik javaslatcsomagot sem hozták hivatalosan nyilvánosságra, de az eddig kiszivárgott információk szerint jelentős eltérések vannak a két változat között.
- Izrael libanoni, a Hezbollah terrorszervezetet célzó légcsapásai továbbra is kétségeket vetnek fel a béketárgyalások tekintetében. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy a tűzszünet nem vonatkozik Libanonra, és szerdán Izrael Libanon-szerte folytatta a bombázásokat.
- Péntek este Libanon bejelentette, hogy a jövő héten Washingtonban tűzszüneti tárgyalásokat folytatnak Izraellel.
(BBC)
- Donald Trump arra kérte Benjámin Netanjahut, hogy legyen kicsit visszafogottabb Libanon támadásával kapcsolatban.
- Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) bejelentette, hogy továbbra is folytatják a harci műveleteiket Dél-Libanonban, és nincs tűzszünet a Hezbollah terrorszervezettel.
- Amerikai lapértesülések szerint Marco Rubio külügyminiszter a jövő hétre izraeli–libanoni tárgyalást szervezett.
- Bejelentették, hogy Navaf Szalám libanoni miniszterelnöke a következő napokban Washingtonba utazik.
- Az Institute of the Study of War (ISW) kutatóintézet szerint Irán lépéseket tett annak érdekében, hogy továbbra is ellenőrzése alatt tartsa a Hormuzi-szorost.
- Emelkedtek az olajárak, mert egyre kevesebb hajó megy át a Hormuzi-szoroson.
- Irán legfőbb vezetője, Modzstaba Hamenei kijelentette, hogy az iráni rezsim nem akart háborút az Egyesült Államokkal és Izraellel.
- Szaúd-Arábia megerősítette, hogy támadás érte az olaj- és gázlétesítményeit.
- J. D. Vance amerikai alelnök elindult Pakisztánba az amerikai-iráni béketárgyalásra.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás