Emmanuel Macron: A tűzszünetet haladéktalanul ki kell terjeszteni Libanonra
Emmanuel Macron francia elnök szombaton telefonon egyeztetett Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel, majd Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceggel is. Macron az X-en számolt be arról, hogy a török elnökkel arról beszéltek, mennyire fontos lenne, hogy Libanont is bevonják az Egyesült Államok és Irán közötti tűzszünetbe.
„Először a Közel-Kelet helyzetét érintettük, felhívva a figyelmet a tűzszünet tiszteletben tartására és Libanonban való érvényesítésére, valamint a hajózási szabadság tiszteletben tartására a Hormuzi-szorosban, és hangsúlyozva egy határozott és tartós diplomáciai megoldás szükségességét” – írta a francia elnök.
Macron egy újabb posztban azt írta: „Épp most beszéltem Szaúd-Arábia trónörökösével, Mohamed bin Szalmánnal a közel-keleti helyzetről. Ismételten hangsúlyoztam, hogy támogatom a tűzszünetet, amelyet teljes mértékben be kell tartani, és haladéktalanul ki kell terjeszteni Libanonra is. Megemlítettük, hogy a lehető leghamarabb vissza kell állítani a teljesen szabad és biztonságos hajózást a Hormuzi-szorosban. Mivel épp most kezdődtek meg a tárgyalások Iszlámábádban, megegyeztünk abban, hogy szoros kapcsolatban maradunk, hogy hozzájáruljunk a feszültség enyhítéséhez, a szabad hajózáshoz és egy olyan megállapodás megkötéséhez, amely biztosítja a tartós békét és biztonságot a régióban.”
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás