Netanjahu az ajatollahot is célba venné, Izrael csapást mért az iráni állami tévé épületére

Netanjahu az ajatollahot is célba venné, Izrael csapást mért az iráni állami tévé épületére
Az iráni állami tévé épülete lángol Teheránban 2025. június 16-án – Fotó: Stringer / Getty Images

1266

  • Irán hétfőre virradóra széles körű rakéta- és dróntámadást indított Izrael ellen.
  • A több izraeli várost is érintő iráni támadásokban nyolc ember meghalt, és több százan megsebesültek.
  • Az izraeli védelmi miniszter jelezte, hogy a hétfői iráni támadások árát a teheráni civilek fogják megfizetni.
  • Több ország, így Magyarország is evakuálja az Izraelben lévő állampolgárait.
  • Irán arra készül, hogy kilépjen az atomsorompó-egyezményből (NPT), miközben névtelen források szerint megkereste az Egyesült Államokat a tárgyalások folytatása miatt.
  • Az Iránban végrehajtott izraeli légicsapásokban legalább 45 nő és gyerek halt meg, és további 75 nő és gyerek sebesült meg.
  • Hétfőn késő délután az iráni állami tévé teheráni épületét támadta Izrael, miután az adott kerület lakosainak távozását kérte.

Ezt a közvetítést már lezártuk.

Kedves Olvasóink, köszönjük a figyelmüket, az izraeli-iráni konfliktusról szóló közvetítésünket mára lezárjuk.

„Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén hét magyar állampolgárral, akik így kikerültek a közel-keleti konfliktuszónából” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán az MTI szerint.

Arról is írt, a hét magyar rövidesen megérkezik Ciprusra, ahol magyar konzulok már várják őket, majd kedden tovább indulnak Pozsonyba. Szijjártó megköszönte a „szlovák barátainknak” az együttműködést, majd úgy fogalmazott: „nem ez az első közös evakuációs műveletünk, mindig is számíthattunk egymásra és ez a jövőben sem fog változni.” A miniszter szerint további műveletek is szervezés, illetve kivitelezés alatt vannak, ezeken tovább dolgoznak, és bízik benne, hogy rövidesen újabb jó hírrel tudnak szolgálni. A közel-keleti térségbeli konfliktuszóna kiszélesedése megnöveli azon magyarok számát is, akik veszélybe kerülhetnek a térségben. Szijjártó kiemelte: az evakuáció most lényegesen bonyolultabb, mivel Irán és Izrael lezárták légtereiket, így most több összetett művelet zajlik, több közel-keleti ország területén.

Nagyon valószínű, hogy az iráni Natanz mind a 15 ezer, urándúsításhoz szükséges centrifugája komolyan megrongálódott vagy megsemmisült az izraeli támadás következtében – közölte Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) főtitkára a Times of Israel szerint. Nem is amiatt mentek tönkre feltétlen, mert maga a légicsapás eltalálta volna őket, hanem mert hirtelen leállt az áramellátásuk. Ugyanis a centrifugák nagyon érzékeny szerkezetek, amik nagyon gyors sebességgel forognak. A lap megjegyzi, valószínű, hogy Irán három urándúsító létesítményéből kiütött az izraeli támadás.

Irán új támadást indított Izrael ellen, rakéták és drónok tartanak nyugatra a CNN által idézett Press TV szerint. A Mehr News félhivatalos iráni hírügynökség közölte, Haifa és Tel-Aviv városai felé mennek az eszközök. Pár órája már volt egy iráni támadás, de annak sérültje sem volt, az izraeli légvédelem nagyrészt elhárította.

Később Irán közölte, az újabb támadáshullám terveik szerint hajnalig tart majd.

Tim Kaine virginiai demokrat szenátor már jó előre arra készül, hogy az Egyesült Államok belesodródhat a közel-keleti háborúba. Erre utal, hogy beterjesztett egy javaslatot, ami nem engedné, hogy az elnök saját hatáskörben dönthessen az amerikai csapatok bevetéséről – írja a CNN. A javaslat ráadásul olyan prioritást kapott, ami megengedi, hogy a szenátus egyből szavazhasson róla, ne múljon a republikánus többségen már eleve a kérdés is, hogy szavazhassanak.

A javaslat értelmében kongresszusi jóváhagyás kellene az amerikai erők Irán elleni bevetéséhez – még hadüzenet esetén is. Az egyetlen kivételt az jelentené, ha az Egyesült Államok támadás azonnali veszélyével nézne szembe. „Az amerikai embereknek nem érdekük a katonák elküldése harcolni egy újabb, örökké tartó közel-keleti háborúba” – mondta Kaine, aki szerint ha átmegy a javaslata, legalább a törvényhozók szavazhatnak a katonák háborúba küldéséről.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter hétfőn azzal támadta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy szándékosan elszabotálja az amerikaiakkal való iráni megegyezést – írja a CNN. Aragcsi szerint azt Netanjahu célja – miközben több száz nőt és gyereket megöl –, hogy tönkrevágja az alkut Irán és az USA között.

Az iráni külügyminiszter arról is beszélt, ha Donald Trump amerikai elnök valóban békét akar, akkor felemeli a telefont, és visszafogja Netanjahut. „Ez kikövezheti az utat a diplomáciához való visszatéréshez” – tette hozzá. Hétfőn kiderült, Irán visszatérne a vitatott atomprogramjához szóló tárgyalásokhoz, de ehhez előfeltétele, hogy Izrael leállítsa támadásait. Az izraeli álláspont viszont az, hogy Irán csak húzná az időt a tárgyalásokkal addig, amíg hadrendbe nem állítja első atomfegyverét.

Maszúd Peszeskján iráni elnök hétfőn kijelentette, hogy országa nem akarja „kiterjeszteni a háború körét” Izraellel, de arányosan fog válaszolni minden esetleges támadásra, írja a CNN az iráni állami hírügynökségre hivatkozva. Peszeskján hétfőn telefonált Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel, ekkor tette ezeket a megjegyzéseket.

Peszeskján azt is mondta, hogy „nem Irán kezdte ezt a háborút, de a támadás szintjének megfelelő arányban fog válaszolni”. Hozzátette, hogy Irán részvétele az Egyesült Államokkal folytatott nukleáris tárgyalásokon „csak a cionista rezsim regionális országok elleni támadásainak leállításától függ”.

Erdoğan pedig közölte Peszeskjánnal, hogy Törökország kész „közvetítő szerepet játszani, hogy segítsen a konfliktus de-eszkalációjában és támogassa a nukleáris tárgyalásokhoz való visszatalálást”.

Irán azt állítja, lelőtt egy izraeli F-35-ös lopakodó vadászrepülőt Tebriz felett – írja a Times of Israel az iráni állami Nour hírügynökségre hivatkozva. Az izraeli légierő azonban jelezte, nem tud ilyesmiről.

Nem sokkal korábban az izraeliek közölték, hogy két iráni F-14-es Tomcatet pusztítottak el Teherán egyik repterén. A lap megjegyzi, az F-14-eseket még az iszlám forradalom, azaz 1979 előtt vette az ország.

Egyre inkább úgy tűnik, Izrael nem zárkózik el az iráni politikai vezetés lefejezésétől sem. A Times of Israel idézi Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki az amerikai ABC Newsnak azt nyilatkozta hétfőn, nem zárja ki Ali Hamenei legfelsőbb iráni vezető célba vételét. Elmondta a kormányfő, a rezsim fő atomtudósait is kiiktatták, „ez voltaképp Hitler nukleáris csapata” – vont párhuzamot a nácik atomprogramjával, amit a szövetséges akciók voltaképp megsemmisítettek annak idején.

„Ez nem fogja eszkalálni a konfliktust, ez véget fog vetni a konfliktusnak” – mondta az iráni vezető esetleges likvidálásáról. Netanjahu szerint az irániak nem gondolják komolyan, hogy visszatérnének a tárgyalóasztalhoz. Hírszerzési információk alapján azt mondta, az irániak csak az időt húznák a tárgyalásokkal. Netanjahu szerint ők most nemcsak a saját ellenségükkel háborúznak, hanem Amerikáéval is. „Ez egy fenyegetés Izraelre, ahogy mondtam – a mi arab szomszédainkra, Európára, Amerikára” – magyarázta a miniszterelnök, aki vakságnak minősítette, amikor nem látják mások a veszélyt.

Egy nappal korábban egyébként kiderült, az izraelieknek lehetőségük lett volna megölni Ali Hameneit, de az Egyesült Államok nem támogatta az akciót.

A légitársaság közlése szerint szeptember 15-ig nem repülnek majd a jordániai Ammánba és az izraeli Tel-Avivba. Több térségbeli ország légterét is elkerülik a magyar tulajdonú fapados légitársaság gépei. Részletek itt.

Irán újabb adag rakétával támadta nemrég Izraelt, de a mentőszolgálat, a Magen David Adom szerint nem sérült meg senki. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerint csak kis számú ballisztikus rakétát lőttek ki az irániak, ami miatt Haifa térségében szólt a légiriadó – írja a Times of Israel.

Donald Trump amerikai elnök riportereknek beszélt az izraeli-iráni háborúról hétfőn, a kanadai G7-csúcs közben. Elmondta, szerinte Teherán deeszkalálni akar, hisz „nem fogja megnyerni ezt a háborút”. A CNN kérdésére igennel felelt, miszerint az irániak közvetítőkön keresztül valóban megkeresték-e az Egyesült Államokat. Trump megismételte, hogy 60 napjuk volt egy új atomalku megkötésére, de nem tették meg. Arra a kérdésre, mi válthatná ki Amerika erőteljesebb részvételét a háborúban, annyit mondott: „Nem akarok erről beszélni.”

Egy amerikai haditengerészeti csapásmérő kötelék tart a Közel-Kelet felé a CNN szerint. A USS Nimitz repülőgép-hordozó vezette kötelék egy amerikai tisztviselő szerint „késlekedés nélkül” halad a térség felé. Eredetileg is tervben volt, hogy felváltja a USS Carl Vinson vezette hajórajt, de most felgyorsították a haladását. Azt nem tudni a CNN szerint, a két hajóraj meddig lesz átfedésben, egyszerre a Közel-Keleten. Az amerikai hadihajók is aktív részt vállaltak az Izrael ellen indított iráni rakéták leszedésében.

Izrael elismerte nem sokkal a támadás után, hogy ők bombázták le az iráni állami tévé épületét Teheránban. Jiszráel Kác védelmi miniszter közleménye szerint a támadást egy nagyobb méretű kiürítés után hajtották végre. Hozzátette, Izrael lecsap „a diktátorra, bárhol is legyen”. Ezen az iráni videón egy – a kezén láthatóan sebesült férfi – beszél egy kamerába, mögött a tévé lángoló tömbje.

Később a BBC szerint az izraeliek hozzátették, a tévéstúdió épülete katonai célokat is szolgált, ezért volt legitim célpont.

Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, nem írja alá a világ hét legfejlettebb államát tömörítő G7-ek kanadai gyűlésének zárónyilatkozatát – írja a CNN belsős források alapján. A nyilatkozat az iráni-izraeli háború deeszkalációját, azaz a harcok leállítását irányozta volna elő. A szöveg kiemelte volna, Izraelnek megvan az önvédelemhez való joga, valamint Iránnak nem lehet atomfegyvere. A Fehér Ház erre csak annyit reagált a sajtónak, hogy Trump elnöksége alatt helyreállítja a békét a világon, és azon fog dolgozni, hogy Iránnak ne legyen nukleáris fegyverzete.

Elhalasztják egy évvel az idénre tervezett Maccabi Játékokat, a zsidóság saját olimpiáját, aminek korábban már Budapest is helyt adott – írja a Times of Israel. Az idei játékok július 8-án kezdődtek volna Jeruzsálemben, de végül 2026 nyarán rendezik meg őket a mostani háborúskodás miatt. „Találkozunk jövőre, erősebben és még inkább egyesülve, mint valaha, a legjelentősebb Maccabin” – közölték a szervezők. A játékokat négyévente rendezik meg, az ideire tízezer sportolót vártak volna a világ minden részéről.

Több evakuációs művelet is folyamatban van a Közel-Keleten a magyar állampolgárok kimenekítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. Arról számolt be, hogy a közel-keleti térségben egyre súlyosabb a helyzet, „ez növeli azoknak a magyaroknak a számát, akik adott esetben veszélybe kerülhetnek, így egyre több magyar szeretne hazatérni, biztonságban lenni” – mutatott rá.

„Természetesen, ahogy minden egyes ilyen válsághelyzetben, most is szervezzük a magyarok hazamenekítését, mivel azonban mind Irán, mind Izrael légtere zárva van, (...) az evakuációs műveletek most kicsit összetettebbek és kicsit bonyolultabbak, mint általában” – tette hozzá.

Szijjártó kifejtette, hogy ahogy általában, a kormány ezúttal is csak akkor ad majd tájékoztatást az evakuációs műveletekről, amikor az érintettek már biztonságban vannak. „Ezért most annyit tudok önöknek elmondani, hogy több összetett evakuációs műveletünk is zajlik több közel-keleti ország területén” – tudatta. „Nagyrészt önállóan, részben a szlovákokkal közösen, akikkel szorosan együttműködünk ebben a kérdésben” – fűzte hozzá az MTI szerint.

Az izraeli légierő az iráni állami tévét, az IRIB-et bombázta percekkel ezelőtt Teheránban – írja a Times of Israel. Korábban az izraeli haderő evakuációs felszólítást tett közzé az iráni főváros 3. kerületében élőknek a várható támadás miatt. Az állami televízió is itt található. Az alábbi felvételen látható, ahogy a bemondónő elmenekül adás közben, amikor találat éri az épületet.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) sürgős figyelmeztetést küldött Teherán 3. kerületi lakóinak, miszerint hagyják el mihamarabb a városrészt. Közölték, az izraeli légierő műveletet fog végrehajtani itt, katonai infrastruktúrát tervez támadni. A BBC megjegyzi, Teheránnak 22 kerülete van, az északkeleti fertályában található a 3. kerület, ami a város egyik legnagyobbja 4,5 négyzetkilométerrel. Irán állami televíziója is itt található. Mint írtuk korábban, Teheránból tömött sorokban özönlik vidékre a lakosság, telítettek a kivezető autópályák.

Később Izrael Káz védelmi miniszter közölte, az állami tévé „el fog tűnni”. Így fogalmazott: „Az iráni propaganda és az uszító megafon hamarosan eltűnik. Megkezdődött a környékbeli lakosok evakuálása.” Eközben az iráni Forradalmi Gárda a tel-avivi lakosok evakuációjára szólított fel a Times of Israel szerint.

Irán sürgősen jelezte közvetítőkön keresztül, hogy folytatná az atomprogramjáról szóló tárgyalásokat – értesült a Wall Street Journal hétfőn. A Guardian közvetítése megjegyzi, a Reuters nem tudta megerősíteni az értesülést. Donald Trump amerikai elnök korábban megjegyezte, Irán 60 napot kapott a megállapodásra atomfegyvereket célzó programjáról, a 61. napon pedig Izrael támadott. Vasárnap Ománban tárgyaltak volna hatodszor az amerikai és iráni felek, de a háborúskodás miatt ez a forduló elmaradt.

Később a Reuters közölte, Katart, Szaúd-Arábiát és Ománt kérte meg közvetítőnek Irán.

Ahogy arról egy korábbi posztunkban már beszámoltunk, olyan sokan menekülnek Teheránból az izraeli légitámadások után, hogy hatalmas közlekedési dugók alakultak ki.

Az IRNA iráni állami hírügynökség azonban egészen más magyarázatot adott a dugókra. Közlésük szerint a dugókat rosszul karbantartott autók okozták, amik túlmelegedtek és lerobbantak.

Egy magas rangú rendőrtiszt a hírügynökségnek kijelentette, hogy a közlekedési rendőrség többszöri figyelmeztetése ellenére néhányan műszaki hibás autokkal indultak útnak, és ez nagy dugókhoz vezetett, főleg az észak felé tartó autópályán. A rendőrség közölte, hogy más utakon jól halad a forgalom.

Oroszország készen áll közvetíteni Irán és Izrael között, és fenntartja korábbi ajánlatát, hogy Oroszországban tárolják az iráni uránkészletet – jelezte a Kreml szóvivője. Közben Recep Tayyip Erdogan hivatala közölte, hogy az török elnök telefonon beszélt az iráni elnökkel, és jelezte neki, hogy Ankara készen áll elősegíteni a jelenlegi konfliktus leállítását, és az atomtárgyalások miharabbi újrakezdését.

Erdogan telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is, és a Kreml közleménye szerint mindketten „súlyos aggodalmuknak adtak hangot” az izraeli-iráni konfliktus miatt. A két államfő az ellenségeskedés azonnali leállítását szorgalmazta, és a konfliktus diplomáciai úton történő rendezésére szólított fel a feleket. A Kreml közleménye szerint megegyeztek abban, hogy közeli együttműködésben maradnak.

Közben Lina Khatib, a Chatham House brit királyi külügyi intézet közel-keleti szakértője az Al-Dzsazírának kijelentette, hogy a Irán kénytelen lesz egyedül, nemzetközi segítség nélkül megvívnia a csatáját Izraellel. Khatib kijelentette, hogy Moszkva nem fog Teherán segítségére sietni, és támogatása legfeljebb „keményen megfogalmazott közleményekre” fog korlátozódni, és arra használja a konfliktus, hogy közvetítőnek állítsa be magát.

Az Iránban elkövetett izraeli légicsapásokban legalább 45 nő és gyerek halt meg, és további 75 nő és gyerek sebesült meg – közölte az iráni kormányszóvivő. Fatemeh Mohajerani egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy ebből is látszik, hogy nem igazak azok az izraeli állítások, hogy csak katonai célpontokat támadnak.

Az izraeli támadások kezdete óta legalább 224 ember vesztette életét Iránban, az ország egészségügyi minisztériumának adatai szerint – írta a New York Times.

A szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvir izraeli nemzetbiztonsági miniszter hétfőn közölte, örömmel látta, hogy megbüntették az izraeli börtönökben raboskodó palesztinokat, amiért örömmel reagáltak az Izrael ellen végrehajtott iráni támadásokra. A miniszter zéró toleranciát hirdetett a öröm kifejezésére a támadásokkal kapcsolatban, közölve, hogy „a rendőrség őrizetbe is vett pár embert” emiatt.

Az izraeli büntetés-végrehajtás a CNN beszámolója szerint videót tett közzé arról, ahogy elit egységük rajtaütést hajt végre egy izraeli börtönben, és több rabot is elvezettek a celláikból, ahonnan az iráni támadások alatt örömujjongást lehetett hallani. A hatóságok közlése szerint fegyelmi törvényszék elé vitték őket, ahol büntetésükről határoztak. Azt nem közölték, hogy milyen büntetést kaptak – írta a CNN.

Ben-Gvir közölte, hogy zéró tolerancia van azokkal szemben, akik örülnek az iráni támadásoknak, hozzátéve, hogy „aki Iránt támogatja, az a terrorizmust támogatja, és aki a terrorizmust támogatja, azt őrizetbe kell venni”.

Hatalmas dugók alakult ki Teherán kivezető útjain, ahogy az emberek igyekeznek elmenekülni az iráni fővárosból a izraeli légitámadások elől. Az alábbi videón, aminek valóságtartalmát a New York Times cikke szerint leellenőrizték, végeláthatatlan kocsisorok lehet látni egy többsávos autópályán.

Csehország hétfő délelőtt elkezdte hazaszállítani Izraelben lévő állampolgárait – közölte az izraeli cseh nagykövet a CTK cseh hírügynökséggel. Veronika Kuchyňová Šmigolová elmondta, hogy egy cseheket szállító konvoj hétfő reggel indult el Tel-Avivból, és el is érte egy szomszédos ország határát.

A biztonsági okokból meg nem nevezett országból egy kormányzati repülőgépen fogják a nagyjából nyolcvan embert Prágába vinni.

A lengyel külügyminiszter-helyettes hétfőn arról számolt be, hogy az Izraelben lévő lengyel állampolgárok evakuálására készülnek.

A német nagykövetség ugyanakkor arra szólította fel a német állampolgárokat, hogy egyelőre maradjanak ott, ahol vannak. A nagykövetség közölte, hogy nem tudnak segíteni addig, amíg az izraeli légtér le van zárva, a földi menekülési útvonalak pedig nem elég biztonságosak – írta a Times of Israel.

Negyvenezer turista van Izraelben

Az izraeli turisztikai minisztérium becslése szerint nagyjából negyvenezer külföldi turista rekedt Izraelben a légtér lezárása után – írta a Times of Israel. A minisztérium jelezte, hogy kapcsolatban állnak a turisztikai ipar képviselőivel, és folyamatos segítséget nyújtanak a turistáknak.

A minisztérium szóvivője jelezte, hogy abban is igyekeznek segíteni, hogy lehetőségeket adnak nekik távozásra a jelenleg nyitva álló jordániai és egyiptomi határátkelőkön.

Izrael több mint ötven repülőgéppel hajtott végre támadásokat hétfőre virradó éjszaka száz katonai célpont ellen, és húsz föld-föld levegő rakétát semmisítettek meg, percekkel azelőtt, hogy azokat elindították volna Izrael ellen – közölte az izraeli hadsereg szóvivője. Effie Defrin közlése szerint az elmúlt négy napban Izrael megsemmisített több mint 120 rakétakilövőállomást, ami az iráni rakétaindító állomások egyharmada.

A szóvivő szerint az izraeli légierő mostanra már teljesen átvette az uralmat a teheráni légtér felett, és szabadon tudnak támadni.

Egy, a közösségi oldalakon terjedő videó tanúsága szerint Izrael még Irán keleti felén is képes támadásokat végrehajtani. A felvételen azt látni, hogy fekete füst száll fel türkmén határhoz közel található Mesed város felett, egy, az iráni légierő elleni támadás után – írta a Times of Israel.

Az iráni sajtó közben arról számolt be, hogy izraeli találat ért egy kórházat az ország nyugati részén található Kermánsáh városában. Az iráni sajtó egy videót is közzétett a Farabi kórházban történt károkról, amin betört ablakokat, és romos helyiségeket lehet látni. A támadást az iráni sajtó közlése szerint helyi idő szerint reggel 9 óra körül hajtotta végre Izrael – írta az Al Dzsazíra.

Musiyan településen pedig egy tűzoltóságot ért találat, az iráni Tasnim hírügynökség közlése szerint.

Izrael nem fog civileket támadni Teheránban – közölte az izraeli védelmi miniszter, pontosítva egy korábban tett kijelentését. Ahogy arról beszámoltunk, Jiszráel Kac közölte, hogy a teheráni lakosok fogják megfizetni a hétfő hajnali iráni rakétatámadások árát.

A miniszter a Times of Israel című lap beszámolója szerint közölte, hogy „szeretném tisztázni a nyilvánvalót”, jelezve, hogy Izraelnek nem célja fizikailag bántani a teheráni lakosokat, „ahogy a gyilkos diktátor tette az izraeli állampolgárokkal”.

Kac közlése szerint az iráni főváros lakosai azzal fizetik meg az árát az iráni támadásoknak, hogy kénytelenek lesznek elhagyni az otthonaikat azokon a területeken, ahol Izraelnek támadásokat kell végrehajtania iráni vezetők és a katonai infrastruktúra ellen.

Az iráni egészségügyi minisztérium vasárnap azt közölte, hogy az izraeli csapásokban péntek óta 224 ember halt meg, és 1277 ember megsebesült.

A félhivatalos iráni Mehr hírügynökség szerint izraeli egészségügyi minisztérium szóvivője azt mondta, a halottak és sebesültek túlnyomó része, „több mint 90 százaléka” civil volt.

Irán arra készül, hogy kilépjen az atomfegyverek terjedésének megakadályozására szolgáló atomsorompó-egyezményből (NPT). Az iráni külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a parlament egy olyan törvénytervezeten dolgozik, amivel kiléptetnék az országot a nemzetközi szerződésből – írta a Reuters. Esmaeil Baghaei hozzátette, hogy Teherán továbbra is ellenzi az atomfegyverek előállítását.

Az 1970-ben életbe lépett NPT-t aláíró, atomfegyverrel nem rendelkező államok vállalták, hogy nem fogadnak el atomfegyvereket, és nem is törekednek ilyen fegyverek előállítására vagy megszerzésére.

Lengyelország kész elkezdeni nagyjából kétszáz lengyel állampolgár evakuálását Izraelből – közölte a Reuters beszámolója szerint a lengyel külügyminiszter-helyettes. Henryka Mościcka-Dendys elmondta, hogy a jordániai fővároson keresztül menekítenék ki azokat a lengyeleket, akik turistaként vannak Izraelben, vagy rövid időre tartózkodnak az országban.

A lengyel külügyminiszter-helyettes közlése szerint az elkövetkező „pár tucat órában” lesznek készen az evakuálásokra – írta a Reuters.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!