Izrael nem fog civileket támadni Teheránban – közölte az izraeli védelmi miniszter, pontosítva egy korábban tett kijelentését. Ahogy arról beszámoltunk, Jiszráel Kac közölte, hogy a teheráni lakosok fogják megfizetni a hétfő hajnali iráni rakétatámadások árát.
A miniszter a Times of Israel című lap beszámolója szerint közölte, hogy „szeretném tisztázni a nyilvánvalót”, jelezve, hogy Izraelnek nem célja fizikailag bántani a teheráni lakosokat, „ahogy a gyilkos diktátor tette az izraeli állampolgárokkal”.
Kac közlése szerint az iráni főváros lakosai azzal fizetik meg az árát az iráni támadásoknak, hogy kénytelenek lesznek elhagyni az otthonaikat azokon a területeken, ahol Izraelnek támadásokat kell végrehajtania iráni vezetők és a katonai infrastruktúra ellen.
Az iráni egészségügyi minisztérium vasárnap azt közölte, hogy az izraeli csapásokban péntek óta 224 ember halt meg, és 1277 ember megsebesült.
A félhivatalos iráni Mehr hírügynökség szerint izraeli egészségügyi minisztérium szóvivője azt mondta, a halottak és sebesültek túlnyomó része, „több mint 90 százaléka” civil volt.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!