Az ember, aki 23 éve vár erre

Az előzetes eredmények alapján 28,5 százalékos eredménnyel a Kereszténydemokrata Unió és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CDU-CSU) pártszövetsége nyerte a vasárnapi német szövetségi választásokat. Ez alapján várhatóan a szövetség kancellárjelöltje, Friedrich Merz kap majd kormányalakítási megbízást, és a várakozások szerint esélye is van, hogy ő legyen Németország következő vezetője.

Ehhez persze nehéz koalíciós tárgyalásokon kell majd átverekednie magát, és akár olyan kompromisszumokat is meg kell kötnie, amelyeket korábban kizárt. A helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a közvélemény-kutatások szerint népszerűtlenebb, mint a pártja, vagyis felmerülhetne, hogy más álljon egy koalíciós kormány élére, ennek azonban Merzet ismerve kicsi az esélye.

Merznek a kancellársággal régi álma válik valóra: már az 1990-es években fontos pozíciói voltak a CDU-ban, Helmut Kohl 1998-as leváltása után pedig a pártelnöki szék egyik nagy várományosának számított. 2000 és 2002 között még a CDU frakcióvezetőségét is megszerezte, később azonban Angela Merkel kitúrta a párt éléről. Merkel riválisaként Merz akkor visszavonult a politikától, és két évtizedet várt, hogy visszatérhessen.

Gazdag nyugatnémet családból került a CDU vezetése közelébe

Joachim-Friedrich Martin Josef Merz 1955-ben született a nyugatnémet Észak-Rajna-Vesztfália tartomány Brilon városában. Apja bíróként dolgozott és a CDU tagja volt, anyja helyben neves, francia származású arisztokrata családból származott. Anyai nagyapja, Josef Paul Sauvigny 1917 és 1937 között Brilon polgármestere volt, de csak mandátuma lejárta után lépett be a náci pártba.

Merz 1975-ben érettségizett, sorkatonai szolgálatát a nyugatnémet hadsereg tüzérségénél töltötte. 1976-tól először a bonni, majd a marburgi egyetemen tanult jogot, egyetemi évei alatt egy katolikus diákszervezet tagja volt, és a CDU-hoz köthető Konrad Adenauer Alapítványtól kapott ösztöndíjat. 1985-ben szerezte meg a diplomáját, utána egy évig bíróként, majd három évig céges jogászként dolgozott.

Merz már 1972-ben, tizenhét éves korában, középiskolásként belépett a CDU ifjúsági tagozatába, majd egyetemistaként a pártba, a sokaknak ugródeszkaként szolgáló önkormányzati politikában azonban soha nem vett részt. 1989-ben annak ellenére került fel a CDU EP-listájára és jutott be az Európai Parlamentbe, hogy a pártban korábban nem volt vezető pozíciója. Az EP-ben egy ciklust húzott le, 1994-től a Bundestag tagja volt, ahol költségvetési kérdésekkel foglalkozott.

Németországot 1982 és 1998 között Helmut Kohl vezette, és ebben az időszakban ő volt a CDU elnöke is. Miután az 1998-as választást elvesztették, a párt élére Kohl korábbi jobbkeze, Wolfgang Schäuble korábbi és későbbi pénzügyminiszter került, aki 2000-ben egy korrupciós botrány miatt mondott le. A kereszténydemokrata pártban ekkor kezdődött nyílt hatalmi harc az utódlásért, amelyben sok jelentkező közül Friedrich Merznek és Angela Merkelnek voltak a legjobb esélyei.

2000-ben Merkel lett az akkor ellenzékben lévő CDU elnöke, Merz pedig a frakcióvezetője. A 2002-es választások után azonban Merkel a frakció éléről is kitúrta riválisát, akit később fokozatosan kiszorított a párt vezetéséből. Merkel 2005-ös kancellárrá választása után Merz egyre inkább háttérbe szorult, és a 2009-es választáson már el sem indult.

Tanácsadó és felügyelőbizottsági tag volt, aztán visszatért

2005-től Merz céges jogászként dolgozott, és bekerült különböző nagy cégek felügyelőbizottságába és tanácsadó testületébe. Ebben az időszakban kritikusai szerint politikai kapcsolatait kihasználva lobbizott cégeknek, amelyektől hatalmas fizetéseket és tiszteletdíjakat vett fel.

Merz 2018-ban jelentette be, hogy visszatér a politikába, nem sokkal azután, hogy Angela Merkel akkori kancellár egyértelművé tette, hogy nem indul újra a 2021-es választásokon. Ezzel biztossá vált, hogy véget ér a 16 éven át tartó Merkel-korszak, és új vezetőre lesz szüksége a pártnak. A CDU akkori kongresszusán azonban nagyon szűk többséggel a Merkelhez közeli Annegret Kramp-Karrenbauert választották pártelnöknek Merzcel szemben. Kramp-Karrenbauer azonban több baki és elszólás után 2020-ban lemondott, de a helyére a párt ismét szűk többséggel a Merkel által Merzcel szemben támogatott Armin Laschetet választotta meg. Merz így csak azután térhetett vissza a CDU élére, hogy Laschet a 2021-es választásokon kikapott a szociáldemokrata Olaf Scholzcal szemben.

Merznek innentől könnyű dolga volt: a három párt nehéz koalíciójával felálló Scholz-kormány ideje alatt először az energiaválság, majd az inflációs hullám sújtotta Németországot, 2023-ra pedig olyan recesszióba süllyedt az ország gazdasága, hogy abból mostanáig nem tudtak kijönni. A Scholz-kormány pártjai emiatt mostanra rendkívül népszerűtlenek lettek, a CDU pedig hosszú ideje biztosan vezette a közvélemény-kutatásokat.

Ebben a helyzetben Merznek úgy is jó esélye volt a választás megnyerésére és a kancellári poszt megszerzésére, hogy személyesen egyébként nem túl népszerű: az elmúlt hónapokban több olyan közvélemény-kutatás is megjelent, amelyek szerint személyes támogatottsága fej fej mellett áll Robert Habeckkel, a Zöldek vagy Alice Weidellel, az Alternatíva Németországért (AfD) szélsőjobboldali kancellárjelöltével.

Konzervatívabb lenne, saját pártjából se mindenki vevő erre

Merkel visszavonulása után Merz azzal az ígérettel próbált visszatérni a CDU élére, hogy a merkeli liberális elhajlás után visszatéríti a pártot annak keresztény-konzervatív gyökereihez. A merkeli kompromisszumok helyett határozott jobboldali, piacpárti politikát hirdetett, „a keményen dolgozók programját”, amely elsősorban a magasabb jövedelműeknek kedvezne.

Ez a párton belül sem mindenkinek tetszett, nem véletlen, hogy Merz 2018-ban, majd 2021 legelején is elvesztette az elnökválasztást a CDU liberálisabb szárnyához tartozó jelöltekkel szemben. 2021 decemberében aztán már nyert, és át is nyomta a párton a konzervatív elképzeléseit: új programjuk szerint visszatérnének az atomenergiához, újra bevezetnék a sorkatonaságot, és szigorítanák a menekültek befogadásának eljárását.

Ez utóbbi Merz politikájának fontos pontja: míg Merkel 2015-ben teljesen liberális megközelítéssel kezelte a menekültkérdést, Merz néhány évvel később már azt mondta, hogy ez hiba volt. Ő azóta következetesen kritizálja a Merkel-kormányok és a Scholz-kormány bevándorláspolitikáját, és többször is kikelt a bevándorlókkal szemben.

Ebben a kérdésben idén év elején azt a manővert is bevállalta, hogy pártjával korábbi ígéretüket megszegve az AfD-vel együtt szavaztak egy, a bevándorláspolitika szigorításáról szóló határozati javaslatról. Az az első körben még átment, az arról szóló törvényjavaslat azonban elbukott, amit sokan úgy értelmeztek, hogy Merz egyszerre vesztette el a szavahihetőségét és annak a látszatát, hogy parlamenti többséget tud szerezni javaslatai mögé.

Merz az orosz–ukrán háborúban korábban határozott ukránpárti állásponton volt, és sokáig azt hangoztatta, hogy jobb és modernebb fegyverek szállításával meg tudnák erősíteni Ukrajnát annyira, hogy az képes legyen egy igazságos béke kiharcolására. Bár hivatalosan nem változtatta meg az álláspontját, tavaly nyár óta már visszafogottabban nyilatkozik erről – sokak szerint azért, mert a keletnémet szavazók közül sokan ellenzik a fegyverszállítmányokat.

A választási eredmény tekintetében azonban Merz várhatóan nyugodtabban lehet újra keményvonalas ukránpárti. A legvalószínűbb forgatókönyv most az, hogy a CDU-CSU az SPD-vel alkot nagykoalíciót, és az SPD-s Boris Pistorius marad a védelmi miniszter, aki Merzhez hasonlóan Ukrajna támogatásának és a német hadsereg erőteljes fejlesztésének híve.

Bár az idei kampányban kevés szó esett az Európai Unióról, és az uniós kérdésekről, amikor erről kellett beszélni, Merz egyértelműen az EU megerősítése mellett foglalt állást. Azt mondta, megválasztása esetén prioritásként kezelné, hogy az EU országai egy közös álláspontra jussanak Ukrajna kérdésében, amelyet együtt tudnának képviselni Oroszországgal és az Egyesült Államokkal is.

„Számomra abszolút prioritás lesz Európa mielőbbi megerősítése, az, hogy fokozatosan függetlenedhessünk az Egyesült Államoktól”

– mondta Merz, hozzátéve, hogy „az amerikaiaknak, legalábbis ennek a kormánynak, nagyrészt közömbös Európa sorsa.”

Merzet egyébként még a CDU-sok körében sem szereti mindenki, a közvélemény-kutatások szerint főleg a női szavazók között alacsony a támogatottsága. A párt liberálisabb képviselői túl konzervatívnak, mások túl impulzívnak tartják, ezek ellenére korábban néhány kivételt leszámítva el tudta kerülni, hogy párttársai nyilvánosan kritizálják. Kérdés, hogy ezeket a tulajdonságait az esetleges koalíciós partnerek mennyire tolerálják majd, és mennyire kell igazítani egyes kérdésekben neki és a többi pártnak az elképzelésein.