Mindenki tudja, ki nyeri a vasárnapi német választást, és senki nem tudja, ki és hogyan kormányoz majd utána

Ha csak a közvélemény-kutatásokat nézzük, Németországban a vasárnapi lesz az elmúlt évtized legunalmasabb szövetségi választása. A 2017-es választások előtt a szociáldemokraták Martin Schulz volt EP-elnök vezetésével a közvélemény-kutatásokban megszorongatták az akkor Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Uniót (CDU), aztán a választásokon csúnyán kikaptak tőlük. A 2021-es választás előtt sokáig toronymagasan vezettek a kereszténydemokraták, egy ponton a zöldek tűntek befutónak, hogy végül nevető harmadikként Olaf Scholz szociáldemokratái végezzenek győztesként.

Most azonban semmi hasonló fordulat nem várható: a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) pártszövetsége három éve magabiztosan, 10-15 százalékpontos előnnyel vezeti a közvélemény-kutatásokat. Senki, még a felmérésekben a második helyre jósolt, szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) vezetése sem gondolja komolyan, hogy megszorongathatnák a kereszténydemokratákat. Azt is szinte mindenki készpénznek veszi, hogy a választások után Friedrich Merz, a CDU vezetője próbálkozhat először a kormányalakítással.

Az elmúlt hónapok, vagy hosszabb időre visszatekintve az elmúlt bő egy év mégis olyan politikai fordulatokkal volt tele, amelyek alaposan átrendezték a német politikai térképet. A közhangulat és a pártok attitűdjei annyira megváltoztak, hogy a CDU biztos győzelme ellenére senki sem tudja, milyen kormányzat jöhet majd február 23. után. És hiába híresen pontosak a német közvélemény-kutatások, 2-3 százalékos különbségek teljesen más parlamenti felállást eredményezhetnek.

Ebben a cikkben összeszedjük, hogy jutottunk el a mostani politikai helyzetig, és mi várható a választások után.

A merkeli kompromisszum vége

Angela Merkel 2013 és 2021 között egy kereszténydemokrata-keresztényszociális-szociáldemokrata nagykoalíció élén vezette Németországot. A jobboldali és baloldali pártokból álló koalíció patikamérlegen mérte ki minden döntését, és úgy irányította az országot, hogy minden komolyabb reformot, nagyobb megerőltetést igyekezett a távoli jövőig halogatni.

A folyamatos kompromisszumokkal, nagykoalíciós egyensúlyozással azonban a lakosság egyre nagyobb része és a kormányzó pártok tagsága is egyre elégedetlenebb lett. A CDU jobbszárnya és a CSU azzal vádolta Merkelt, hogy társadalmi kérdésekben, például menekültügyben túl liberális vonalat képvisel. Az SPD balszárnya szerint viszont túlságosan jobboldali, neoliberális gazdaságpolitikát valósítottak meg.

A 2017-es választások után az SPD eleve nem akart újra koalíciót kötni Merkelékkel, és csak úgy mentek bele az újbóli közös kormányzásba, hogy a köztársasági elnöki pozíció mellé a három legfontosabb minisztériumot (a pénzügyet, a külügyet és a munkaügyet) is megkapták. A közös kormányzás azonban a CDU-CSU-t és az SPD-t is megviselte: míg a három párt 2013-ban még összesen a szavazatok több mint kétharmadát szerezte meg, 2021-ben már éppen csak a felét.

A CDU Merkel idején a Die Mitte, vagyis A közép mottóval politizált, ami egyszerre jelentette azt, hogy a szélsőjobb és a baloldal közötti középutat jelentik, és egyszerre azt, hogy a társadalom saját helyzetével viszonylag elégedett középrétegét képviselik. Ezzel a középutas politikával azonban a 2010-es évek végére egyre többen lettek elégedetlenek, és a 2021-es választáson már három ellenzéki párt, a Zöldek, az FDP és az AfD is 10 százalék feletti eredményt ért el.

Merkel nélkül tovább a merkeli úton

A 2021-es német választások után a CDU nem akart tovább kormányozni, a többi párt pedig kizárta, hogy a szélsőjobboldalinak tartott AfD-vel lépjenek koalícióra. Így tulajdonképpen kizárásos alapon került össze Scholz SPD-je a korábban a nagykoalíció baloldali ellenzékének számító Zöldekkel, és a nagykoalíció jobboldali ellenzékének számító FDP-vel.

Arról, hogy ezután mi történt, a Telexen sokat írtunk: részben a korábban szükséges, de elmaradó reformok, részben a szerencsétlen tényezők együttállása, részben a rossz gazdaságpolitikai döntések miatt a német gazdaság 2023-ban recesszióba csúszott, és 2024-ben is ott maradt. A válságot a zöldek és a szociáldemokraták baloldali, a szabaddemokraták jobboldali eszközökkel próbálták volna megoldani, ami végül nagyon rosszul sült el.

A rossz gazdasági helyzet miatt a Scholz-kormánnyal szemben idővel egyre nagyobb lett a társadalmi elégedetlenség. Scholz kormányzásának második felét ismétlődő tüntetések kísérték, amelyek közül a 2024 elején tartott gazdatüntetések voltak a legfontosabbak. Ezek a társadalmi feszültségek több szempontból is új politikai helyzetet teremtettek, a Scholz-kormány ellen ugyanis sokszor együtt tüntettek a CDU/CSU és az AfD szavazói. Vagyis míg őket a Merkel-időszakban a politika igyekezett hermetikusan elzárni egymástól, a Scholz-kormány – és azon belül a Zöldek egyes döntései – ellen tiltakozóknál összeért a mérsékelt és a radikális jobboldal.

Ebben az időszakban a CDU mellett fokozatosan erősödött meg az AfD, ami mostanra Németország második legnépszerűbb pártja lett. Bár a népszerűségéhez mindenképpen hozzátett a rossz gazdasági helyzet és bevándorlók egymást követő ámokfutásai, érdemes azt is figyelembe venni, hogy mára a Baloldal (Linke) és a szintén a balszélen újonnan feltűnt Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) mellett ők lettek az egyetlen rendszerellenes- vagy protestpárt.

2021-ben ugyanis nagyon sokan pont azért szavaztak például az FDP-re és a Zöldekre, mert elégedetlenek voltak a CDU-CSU-SPD kompromisszumos politikájával. Az FDP-nek és a Zöldeknek azonban kormányon nem sikerült megoldani az ország problémáinak nagy részét, így az elégedetlen szavazók közül sokan új pártok után néztek. Ez vezetett többek között a baloldali Linkéből kiváló oroszpárti-populista BSW megalakulásához és az AfD megerősödéséhez.

Bevándorlás, orosz-ukrán háború, gazdasági helyzet

A német politikai pártok olyan szempontból kényelmes helyzetben vannak, hogy a korábban sokak által irigyelt országban bőven vannak problémák, amelyek megoldásával kampányolni lehet. És bár ez az elmúlt három évben kormányzó koalíció pártjaitól kevésbé hangozhat hitelesen, ők boldogan hibáztatják egymást, meg a merkeli elmúlttizenhatévet a problémákért.

A kereszténydemokrata-keresztényszociális szövetség a gazdaság helyzetét és ezen keresztül az energiaárakat és a fizetéseket tette kampánya központi elemévé. Ők – tisztán a számokat nézve jogosan – arról beszélnek, hogy Merkel idején nőtt a gazdaság és nőttek a fizetések is, a csúnya Scholz-kormány pedig mindent elrontott. Az elmúlt két év recessziójáért elsősorban a zöldeket teszik felelőssé, akik annak idején kitalálták, hogy leállítsák az atomerőműveket. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a 2021-es energiaválság Németországot különösen keményen érintette.

Az AfD legfontosabb témája a 2010-es évek közepe óta a bevándorlás, ez a 2015-ös menekültválság idején nagyon ment, az évtized végére azonban kicsit kikerült a fókuszból. Az elmúlt három hónapban azonban egymást követték a migránsok által elkövetett gyilkosságok, ámokfutások, amelyek ismét megváltoztatták a közhangulatot. Annyira, hogy a CDU/CSU korábbi fogadalmát megszegve a német parlamentben kétszer együtt szavazott az AfD-vel. Közben a szélsőjobboldali párt nemzetközi elszigeteltségének enyhülésére utal, hogy kancellárjelöltjük, Alice Weidel múlt héten Budapesten találkozott Orbán Viktorral.

Olaf Scholz szociáldemokratái elsősorban megélhetési kérdésekkel kampányolnak: csökkentenék az alapvető élelmiszerek áfáját, az alacsony fizetések adókulcsát és emelnék a minimálbért. Ezen kívül a megfizethetőbb lakhatás biztosítása érdekében szigorúbban szabályoznák a lakáspiacot, valamint úgy reformálnák meg a nyugdíjrendszert, hogy a nyugdíjak értéke a jövőben ne maradhasson le a fizetések értékétől.

A Zöldek 2025-ben is azzal kampányolnak, mint négy éve, hogy egy nagy állami beruházási programmal megvalósítják a német gazdaság zöld átállását, ami után minden jó lesz. Ennek a megvalósítását az elmúlt időszakban az FDP blokkolta, de Robert Habeck zöldpárti kancellárjelölt terve szerint másodszor már sikerülni fog, és eljutnak oda, hogy Európán belül Németországban lesz a legolcsóbb az áram.

A kisebb pártok közül az FDP főleg adócsökkentéssel, a BSW az orosz-ukrán háború lezárásával, a Linke pedig egy radikálisan egyenlőbb újraelosztási rendszer megvalósításával kampányol.

Három párt bejutásán múlik minden

A vasárnapi választások előtti közvélemény-kutatások szerint négy párt biztosan ott lesz a következő német parlamentben. A CDU/CSU 30 százalék körüli eredménnyel várhatóan szinte az összes nyugatnémet tartományban nyer majd, az AfD országosan 20 százalékot érhet el, a keletnémet tartományokban azonban élen is végezhet. A szociáldemokraták 16, a zöldek 13 százalék körüli eredményt érhetnek el.

A kérdés viszont az, hogy a három kisebb párt közül átlépi-e valamelyik az 5 százalékos parlamenti küszöböt, és ha igen, melyik és mennyivel. Ezek közül:

• a jobboldali-liberális FDP az előző két választáson 10 százalék fölötti eredményt ért el, az elmúlt ciklusban a kormányzással azonban jobboldali szavazóik nagy részét elveszítették: kérdés, közülük vissza tudnak-e szerezni valamennyit;
• a kommunista-szélsőbaloldali Linke egy időben 10 százalék feletti támogatottságú párt volt, a legutóbbi választáson azonban 4,9 százalékos eredménnyel csak egy kiskapun keresztül jutottak a parlamentbe. Őket sokáig mindenki temette, a kampány utolsó heteiben azonban egy erős TikTok-kampánnyal és határozottan baloldali üzenetekkel repülőrajtot vettek;
• Sahra Wagenknecht bevándorláskritikus-oroszpárti-NATO-ellenes-baloldali szövetsége tavaly januárban vált ki a Linkéből, és őszre 7-8 százalékos párt lett népszerű utcai rendezvényekkel. A kampányban azonban mintha vesztettek volna a népszerűségükből a jobban szervezett és több pénzzel bíró pártokkal szemben.

Mivel mindhárom párt hibahatáron van az 5 százalékos bejutási küszöbtől, teljesen felboríthatja a parlamenti erőviszonyokat, hogy melyik jut be és melyik marad ki. A képletet bonyolítja, hogy a német szabályok szerint, ha egy párt három egyéni mandátumot megnyer, akkor 5 százaléknál rosszabb eredménnyel is bejuthat a parlamentbe. Ez a Linkének 2021-ben sikerült, és most is sikerülhet. Hasonlóval próbálkozik a Szabad Választók nevű bajor parasztpárt.

Ki kivel kormányozzon?

A választás utáni helyzetről egy dolgot szinte biztosan tudunk: azt, hogy Friedrich Merz, a CDU elnöke kap majd kormányalakítási megbízást. Ő és Markus Söder CSU-vezér korábban többször kizárták, hogy az AfD-vel alakítsanak kormányt, vagyis középről és balról kell majd partnert vagy partnereket keresni.

A Linke és a BSW ideológiailag rendkívül távol van a kereszténydemokratáktól, az FDP pedig vagy nem jut be, vagy csak nagyon kicsi frakcióval. Marad tehát az, hogy a most kormányzó szociáldemokratákkal vagy zöldekkel kezdjenek koalíciós tárgyalásokba.

Igen ám, csakhogy az elmúlt évek kormányzásának kudarcáért a konzervatívok elsősorban a zöldeket teszik felelőssé. Markus Söder többször is kizárta, hogy a választások után koalícióra lépjenek a zöldekkel, Friedrich Merz pedig ezt néha elképzelhetetlennek nevezte, máskor nem zárta ki.

Senki se szeret senkit

A CDU-CSU tehát a parlamenti bejutás szélén táncoló FDP mellett elvileg kizárásos alapon az elmúlt években sokat ostorozott szociáldemokratákkal köthet koalíciót. A két pártot azonban összesen is körülbelül csak a szavazók 45 százaléka támogatja, amivel akkor szerezhetik meg a képviselői helyek többségét, ha több kis párt kiesik a parlamentből és a rájuk leadott szavazatok elvesznek.

Német elemzések szerint ha a három kis pártból mindegyik kiesik a parlamentből, akkor nagyon valószínű, hogy meglesz a CDU-CSU-SPD parlamenti többsége. Ha két párt kiesik és egy bejut, akkor ennek még mindig van esélye, ha azonban kettő vagy három párt jut be, akkor nem valószínű, hogy többsége legyen a merkeli évek nagykoalícióját idéző felállásnak.

Ha a ma már csak nevében nagy nagykoalíció nem szerez többséget, akkor két lehetőségük van még kormányt alakítani. Az egyik, hogy a konzervatívok lenyelik a zöldekkel szembeni ellenérzésüket, és megszegik korábbi ígéreteiket és mégis belemennek egy olyan koalícióba, amelyben ők is ott vannak.

A másik lehetőség, hogy ha az FDP bejut a parlamentbe, és a konzervatívok és a szociáldemokraták őket veszik be harmadiknak a koalícióba. Ez azért nem tűnik valószínűnek, mert tavaly novemberben Olaf Scholz kancellár olyan indulattal rúgta ki a kormányából Christian Lindner liberális pénzügyminisztert, amilyenre más országban sincs gyakran példa, nemhogy Németországban.

A helyzet akkor lehet a legérdekesebb, ha Sahra Wagenknecht szövetsége úgy jut be a parlamentbe, hogy valamilyen formában ő adhatja a mérleg nyelvét. Ez úgy is előfordulhat, hogy a három kis párt közül csak ők jutnak be, de úgy is, hogy ők a közvélemény-kutatásokban előrejelzetteknél jóval jobb eredményt érnek el. Wagenknecht Olaf Scholz kabinetjét korábban „minden idők legrosszabb kormányának” nevezte, a CDU-val pedig az orosz–ukrán háborúról gondolnak pont ellenkező dolgokat. Egyik párttal se lenne tehát könnyű összefogniuk.

Az erőviszonyok nagyon komoly átrendeződése esetén akár az is elképzelhető lenne, hogy a baloldali pártok a CDU és az AfD nélkül alakítsanak kormányt. Ehhez arra lenne szükség, hogy az FDP kiessen a parlamentből, a Linke és a BSW bejusson, a CDU és az AfD pedig a mostani várakozásoknál jóval rosszabb eredményt érjen el. Ehhez azonban nemcsak arra lenne szükség, hogy a német szavazók elég nagy része az utolsó pillanatban gondolja meg magát, de arra is, hogy a baloldali pártok félre tudják rakni ideológiai ellentéteiket és egymással szembeni évtizedes sérelmeiket.

Az az egy biztosnak tűnik, hogy a vasárnapi választásokat hosszú koalíciós tárgyalások követik majd.