Trump nagy szívességet tett Putyinnak, de több vasat is tűzben tart az orosz–ukrán háború lezárásához

Alaposan megkeverte a lapokat Ukrajna körül Donald Trump, aki megválasztása előtt akár 24 óra alatt, hivatalba lépése után már inkább 100 nap alatt látta megteremthetőnek a békét és az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború lezárását. A republikánus elnök Fehér Házba való visszatérése után három héttel hirtelen felpörgött a telefonos diplomácia, Trump szerdán már Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közvetlenül is beszélt, ami az azt kísérő nyilatkozatokkal együtt okkal kelthetett aggodalmat Kijevben.

Trump „hosszú és rendkívül eredményes” telefonbeszélgetésként jellemezte a Putyinnal folytatott beszélgetést, beszámolója szerint megállapodtak abban, hogy tárgyalásokat kezdenek az ukrajnai háború lezárásáról. Az amerikai elnök Putyin után Volodimir Zelenszkijjel is beszélt telefonon, méghozzá egy „tartós és megbízható békéről”.

Az Egyesült Államok elnöke által elképzelt béke részleteiről továbbra is csak találgatni lehet, de kétségtelen, hogy egy nappal a müncheni nemzetközi biztonsági konferencia kezdete előtt – amelyen az ukrán elnök találkozik az amerikai alelnökkel, J. D. Vance-szel és a külügyminiszterrel, Marco Rubióval – több, Moszkvának kedvező, Ukrajnát kissé a háttérben hagyó gesztus és nyilatkozat követte egymást Trump és védelmi minisztere részéről is.

Trump megköszönte Putyinnak

A leglátványosabb ezek közül Trump szerdai telefonbeszélgetése volt Putyinnal, amelyet az amerikai elnök „rendkívül tartalmasnak” nevezett. Beszédes volt már az érintett témák megemlítésének sorrendje is, hívta fel a figyelmet az egykor Moszkvában is működő Carnegie Intézet ma már külföldön élő vezető elemzője, Alekszandr Baunov részletes Facebook-posztjában.

Az első téma Ukrajna, azaz Trump elismeri, hogy ez a fő prioritás Oroszországgal való kapcsolatában; a második a Közel-Kelet – ami Putyinnak különösen jó jel, azt mutatja, hogy Trump az orosz elnökben „nemcsak egy agresszort lát, akit meg kell állítani, még ha engedményekkel is az áldozat rovására, de globális szereplőnek is tekinti, akinek a részvételével a többi átkozott ügyet is rendezni lehet” – írta Baunov.

A harmadik téma az energetika volt, ami egyrészt figyelmeztetést is jelenthet Putyinnak, hogy az energiahordozó nyersanyagok világpiaci ára lejjebb is mehet, tovább csökkentve ezzel Oroszország bevételeit. Másrészt jelezheti a kölcsönös elköteleződést a szénhidrogén mellett, és mutathatja, hogy az Egyesült Államok vezetése sem hisz igazán az elektromos autók felé tartó gyors átmenetben. Ez a kőolaj- és földgáztermelő országoknak, így Oroszországnak és a beiktatási beszédében „fúrj, bébi, fúrj” felütéssel ismét az amerikai olajkitermelés növelését szorgalmazó Trump vezette Egyesült Államoknak egyébként sem áll érdekében.

Trump lényegében megtette azt, amit Ukrajna, de az EU is el akart kerülni: nevezetesen hogy Kijev nélkül indulhatnak tárgyalások a háború lezárásáról.

Márpedig a közvetlen telefonbeszélgetés, amely során Putyin és Trump kölcsönösen meghívták egymást egy látogatásra, amit a Kreml is örömmel konstatált, azt az érzést erősíti, hogy Ukrajna Trump szerint is inkább csak tárgya, semmint alanya a rendezésnek – pont úgy, ahogyan a Kreml mindig is szorgalmazta.

Az különösen erős szimbolikus győzelmet jelentene Putyinnak, ha Trumpot Moszkvában fogadhatná először. Egyelőre úgy tűnik, a találkozó inkább Szaúd-Arábiában valósulhat meg, bár az orosz elnök ezzel is elégedett lehetne. Trump jelezte, hogy a szaúdi vezető, Mohammed bin Szalmán trónörökös szerepet fog játszani a tárgyalásokban. Trump szerint a Putyinnal való találkozója a „nem túl távoli jövőben” megtörténhet.

Oroszországban utoljára Barack Obama, az Egyesült Államok demokrata elnöke járt még 2013-ban. Ha esetleg Trump is megfordulna ott – akár a szaúd-arábiai találkozó után –, az ismét nagy lépés lenne Putyin nemzetközi térbe való visszatérése felé. Főleg, ha ez a II. világháború befejezésének 80. évfordulóján, május 8-án történne meg. Hogy ez nem teljesen esélytelen, arra utal az is, hogy Trump a saját közösségi oldalán írt bejegyzésében említést tett a két ország közösen elért, áldozatvállalásokkal teli világháborús győzelméről.

Az is kellemesen csenghet Putyin fülében, hogy Trump kijelentette: ha ő maradt volna az Egyesült Államok elnöke, akkor ez a háború nem is tört volna ki. Ezzel

a visszatért amerikai elnök Putyin helyett inkább saját elődjére, a demokrata Joe Bidenre hárította a háború felelősségét, tökéletesen megfelelve az orosz narratívának, amelyhez hasonlót hirdet a demokratákat háborúpártisággal vádoló magyar kormány is.

„Nem veszhet el több élet! Megköszönöm Putyin elnök úrnak, hogy erre a felhívásra időt és erőfeszítést szánt” – írta Trump. Majd azt is megköszönte, hogy Oroszország szabadon engedte az ott három éve börtönben ülő amerikai tanárt, Marc Fogelt. A férfit 14 évre ítélték el, mert 17 gramm marihuánát találtak nála, amikor repülővel visszatért Moszkvába.

Végezetül Trump megemlítette, hogy Putyinnal megállapodott a tárgyalások azonnali elindításáról, „és hívni fogjuk Zelenszkijt, hogy tájékoztassuk őt a megbeszélésről. Ezt én azonnal meg is teszem.” Trump tehát utólag értesíti az ukrán elnököt, és lényegében jelzi neki, hogy hamarosan várjon hívást Putyintól is.

Nemrég még az ukrajnai ritkaföldfémekről beszélt

Az amerikai védelmi miniszter szerint a Putyin–Trump-telefonbeszélgetéssel nem árulták el Ukrajnát, de az udvarias, előzékeny nyelvezet Putyinnal szemben különösen feltűnő annak ismeretében, hogyan nyilatkozik más esetben Trump, például amikor illegális bevándorlókat küld vissza repülőn bilincsben Kolumbiába, vámháborút indít, nekimegy Mexikónak a Mexikói-öböl Amerikai-öbölre való átnevezésével, Grönlandot követeli Dániától, felveti a Panama-csatorna visszavételét, esetleg közli, hogy felvenné az Egyesült Államok 51. államának Kanadát.

Igaz, az amerikai elnök váratlan kanyarokat is tehet, elvégre megválasztása előtt lebegtette Ukrajna támogatásának leállítását, de felvetette annak minden korábbinál nagyobbra növelését is. Január közepén pedig arról írt, hogy ha az oroszok nem fejezik be záros határidőn belül ezt „a nevetséges háborút”, akkor még durvább adókkal, vámokkal és szankciókkal fogja megsürgetni őket.

A Putyinnal folytatott telefonhívás előtt még azt is mondta, 500 milliárd dollárnyi ásványi anyaghoz való hozzáférést vár el Ukrajnától a támogatás fenntartásáért, aminek lehetőségét Zelenszkij korábban magától is felvetette. Bár kérdés, hogy ezek a Zelenszkij által közös kitermelésre felajánlott, potenciális ásványi kincsek mekkora vonzerőt jelentenek, főleg úgy, hogy az ezeket rejtő területek jelentős része orosz megszállás alatt áll. Az ukrajnai ritkaföldfémek kérdéséről itt írtunk részletesen.

Washington ígér és le is hűti az ukrán várakozásokat

„A szerdai Trump–Putyin-telefonbeszélgetés, és az a tény, hogy az amerikai elnök csak ezt követően beszélt Zelenszkijjel is, felveti annak a lehetőségét is, hogy Washington közvetlenül – nemcsak Kijev, de Európa felett is átlépve – akar megegyezni a háború lezárásáról” – mondta a Telexnek Rácz András.

A Német Külpolitikai Társaság (DGAP) munkatársa szerint ennek kontextusában viszont feltűnő, hogy az amerikai védelmi miniszter, Pete Hegseth kizárta, hogy Ukrajna NATO-tagságot vagy más módon érvényesíthető amerikai biztonsági garanciát kapjon, miközben a pénzügyminiszter Scott Bessent arról beszélt, hogy az ásványkincsekhez való hozzáférésért cserébe Kijev valamiféle „biztonsági pajzsra” számíthatna Washingtontól, jegyezte meg az Oroszország-szakértő.

„A Trump adminisztráció kommunikációjából eddig csak annyi derült ki, hogy le akarja zárni a háborút, és ezt másképp akarja elérni, mint demokrata elődje, Joe Biden” – mondta Rácz. A fenti, részben ellentmondásos amerikai nyilatkozatok is azt sugallják hogy

„a Trump-adminisztráció mintha mostanra fogná fel a probléma súlyát és komplexitását, mintha mostanra ismerné fel a kérdéseket a háborúról és az amerikai érdekekről.”

Ezen ellentmondások sorába illik az is, hogy miközben Trump váratlanul Putyinnal tárgyalt, nem sokkal korábban J. D. Vance és az orosz–ukrán háború ügyében megbízottként kinevezett és a müncheni konferencián az alelnökhöz hasonlóan felszólaló Keith Kellogg jelezte, hogy konkrét tervvel csak később állnak elő, előbb konzultálni fognak európai partnereikkel is. A Budapesti Corvinus Egyetem oktatója szerint az elmozdulást jelzi az is, hogy Trump most már elképzelhetőnek tartja Ukrajna támogatását cserébe az Ukrajnában található ritka földfémekért. „Korábban nem merült fel, hogy pénzért fenntartható a támogatás.”

A szakértő szerint annyi mindenesetre már most biztosan látszik az amerikai elképzelésekből, hogy terveik szerint Európának többet kell költenie arra, hogy az Ukrajnának szánt amerikai fegyvereket kifizesse. Ez azonban nem lenne példa nélküli: „2023 őszétől a következő év tavaszáig, ameddig az amerikai törvényhozás nem szavazta meg az Ukrajnának szánt amerikai támogatás keretét, addig több európai ország vett lőszereket az Egyesült Államoktól és adta azokat tovább Ukrajnának” – emlékeztetett Rácz a republikánusok ellenállása miatt keletkezett kényszerszünetre, amelynek ellenére Ukrajna katonailag nem omlott össze.

Ukrajnában lőszer most van elég, katonából van kevés

Összeomlásról azóta sincsen szó, Oroszország közel sem érte el a háromnaposra tervezett háború katonai, politikai céljait, hiszen sem az ukrán kormányt nem tudta elűzni, sem Ukrajna teljes tengerparti vidékét elfoglalni, de még az egyoldalúan magához csatolt megyék egészét sem szerezte meg.

Azonban a fronton érezhetően az orosz nyomás az erősebb, azzal együtt is, hogy nemcsak Ukrajna küzd a harctéren bizonyos hiányokkal, de Oroszország is.

Ukrajna esetében az emberhiány a leginkább égető probléma, az utánpótlás biztosítása egyre nagyobb kihívás, a mozgósítás a háború harmadik évének végéhez közeledve egyre nehezebb. A veszteség a halottakkal és súlyos sebesültekkel együtt nagyságrendre 3-400 ezres lehet, ehhez jön még a könnyebb sérültek tömege. A mozgósítás korhatárát 27-ről 25-re szállították le, lejjebb menni ebben komoly politikai kockázatot jelent. Nem is lenne értelme levinni 18 évre a korhatárt már csak azért sem, mert a kiképzési kapacitás sem bírná, márpedig egy rosszul kiképzett katona a fronton több problémát okoz, mint amennyi haszna van.

Ugyanakkor van javulás is az ukrán erőknél tavalyhoz képest: egyrészt a tavaly még égető lőszerhiányt sikerült felszámolni. Az oroszok egy időben tizenkétszeres fölényben is voltak, ez mostanra 1:2-höz arányra enyhült.

Egy éve épp a lőszerhiány volt az oka annak, hogy kilenc év védelem után – hiszen a háború valójában nem 2022. február 24-én, hanem 2014-ben, a Krím orosz elfoglalásával és a kelet-ukrajnai szeparatisták támogatásával indult – Avgyijivka elesett. Ukrajna jól erődített állásának elvesztése vezetett oda, hogy a Donbasz déli részén 2024-ben Oroszország újabb területeket foglalt el. Ennek a lőszerhiánynak az oka elsősorban politikai volt: az amerikai finanszírozásban történt féléves fennakadás. Ehhez jött még a gyártási kapacitás elégtelensége, ami miatt Nyugat-Európa nem tudta kiváltani az amerikai szállítmányokat.

„A Nyugat le volt maradva, a gyártást nem tudta gyorsan a megnőtt igényekhez igazítani. Mostanra viszont már felpörgött a lőszergyártó kapacitás,”

így ez a probléma elhárult, és Rácz szerint ukrán szempontból ez az elszenvedett veszteségek ellenére sem túl későn történt meg. Emellett az ország saját hadiipara is növelte kapacitását.

Ukrán szempontból pozitív változás az is, hogy kezd formálódni egy ütőképes légierő. Ez érezhetően hiányzott 2023 nyarán egy érdemi ellentámadáshoz. Az világos volt, hogy meggyőző légi uralom nélkül nem lehet valódi ellentámadást végrehajtani az orosz állásokkal szemben. De ez is csupán szükséges, ám nem elégséges feltétele lett volna annak, hogy újabb területeket foglaljanak vissza, ahogyan 2022 nyarán és őszén még sikerült, Harkiv megyében és Herszon megye Dnyepertől (Dnyiprótól) nyugatra eső részén.

„Megérkeztek az F-16-osok, már frontközelben is repülnek, nem csak drónok ellen, és Franciaország már eljuttatta a Mirage 2000-eseket is. Ez nem sok, de Ukrajnának így is érdemi légiereje formálódik” – mondta Rácz.

Nincsen csodafegyver

Önmagában azonban egyetlen fegyver sem oldja meg Ukrajna harctéri problémáit, bár vannak olyanok, amelyek konkrét eredményeket hoznának: „Szükség volna olyan légiharc-rakétákra, amelyek 100-120 kilométeres távolságból képesek megsemmisíteni az orosz bombázókat” – mondta Rácz. Jelenleg ugyanis az ukrajnai városok a dróntámadásokon túl leginkább a siklóbombákkal végrehajtott támadásoknak vannak kiszolgáltatva. Ezeket a siklóbombákat az orosz bombázók a frontvonal mögül 30-40 kilométerről lövik ki – hatótávolságukat növeli az is, hogy már vannak belőlük rakétameghajtású verziók is. Márpedig ezek ellen nem a bombák likvidálásával, hanem a bombázók kilövésével lehetne hatékonyan védekezni.

Ugyanakkor, „amikor a nyugati közbeszéd egy-egy fegyverrendszer átadásának kérdésére fókuszált, az mindig téves volt”

– mondta Rácz, hangsúlyozva, hogy a háború menetének befolyásolása sosem egyetlen „csodafegyver” kérdése.

A formálódó légierő fontos ugyan, de hiánypótló lenne a modern gyalogsági harci járművek tömege is. Van ugyan Ukrajnában amerikai Bradley harcjármű is, de több kellene belőle. Nagyjából egy tucat Challenger harckocsi érkezett az Egyesült Királyságból, ez nem sok, ráadásul már lőttek is ki ezekből az oroszok. „Modern nehéz harckocsik kellenének olyan mennyiségben, hogy azokkal nagyobb támadó hadműveletet lehessen támogatni. De önmagában száz ilyen harckocsi sem lenne megoldás” – hangsúlyozta Rácz.

Szerinte Ukrajna sikerességéhez a fentieken túl szüksége lenne olyan rakétákra is, amelyek Oroszország mélységében, 3-500 kilométerre lévő célpontokat tudnának megsemmisíteni. Ilyen például a Storm Shadow, ám ebből jóval több kellene ahhoz, hogy érdemben nehezítse az orosz logisztikát, a hadiipari komplexumokat és az orosz energiaszektor működését.

Ami a rendelkezésre álló harci járműveket illeti, a német Leopard 1-esek jól szolgálnak, az ukrán hadsereg előszeretettel használja, „mozgékony, a lövege sok célpont ellen hatásos, de mégiscsak egy több mint ötvenéves konstrukcióról van szó” – mondta Rácz. Ezek a T-72-es és T-90-es harckocsikkal szemben nem hatásosak, igaz, ezekből az oroszok is egyre kevesebbet vetnek be, lényegében már csak ennél régebbi típusú harckocsikat látni az orosz oldalon.

A frontvonalakat itt lehet megnézni az Institute for the Study of War amerikai agytröszt térképein:

Az oroszok készlete sem végtelen

Az orosz oldalon ugyanis szintén komoly hiányosságok vannak, hiába voltak jóval nagyobb tartalékaik, mint Ukrajnának.

„A T-80-as harckocsijaikat gyakorlatilag felélték, T-90-es és T-72-est is alig látni a fronton, ott leginkább T-62-esek vannak” – mondta az oroszok harckocsiállományáról Rácz.

„Kezdenek kifogyni az önjáró lövegekből”, így az 1991-ig gyártott Gvozgyikából és a ’80-as évek végén hadrendbe állított Mszta önjáró lövegekből is. Általános probléma a harckocsik és gyalogsági harci járművek hiánya. „Nem azért támadnak quadokkal, kínai golfkocsikkal, krosszmotorral, drónráccsal felszerelt Nivákkal, Zsigulikkal, mert annyira kreatívak, hanem mert nincs más. Polgári gépkocsik vannak a frontokon, egyre inkább ezeket használják gyalogsági rohamokhoz” – adott képet az orosz állományról Rácz. Ezek az eszközök ugyan gyorsabbá teszik a gyalogságot, de semmilyen érdemi védelmet nem nyújtanak. „Nem véletlenül nem terjedt el ez a harcászatban. Felderítéshez, szárnyak biztosításához talán még elképzelhetők, de rohamozni nem, hiszen páncélzat nélkül könnyedén sebezhetők”.

A szűk keresztmetszetet orosz oldalon tehát a nehéztechnika jelenti. A gyártás ezzel nem tartott lépést, a veszteséget az oroszok lekonzervált régi eszközök felújításával igyekeztek pótolni, de ezek a készletek is végesek. A veszteség teljes fedezésére sosem volt képes az orosz hadsereg a háború elmúlt három évében. A BMP 1-es gyalogsági harci járművek a maguk idejében korszerűek voltak, de a konstrukció már hatvanéves, és ebből sincs elegendő az orosz erőknél.

Emellett azonban az orosz hadseregnek is nehézségei vannak az emberi erővel. Egyre nehezebb toborozni, egyre több pénzt kell ehhez ígérni, nem véletlen, hogy vannak jelei annak, hogy a Kreml a 2022 őszihez hasonló részleges mozgósításra készül. Ez azonban politikailag kockázatos, a legutóbbi is rendkívül népszerűtlen intézkedés volt, amely ráadásul nyíltan szembement az orosz vezetés kezdeti ígéretével, hogy az orosz társadalomtól távol tudja tartani az ukrajnai háborút. Ettől függetlenül tény, hogy ez a forrás Oroszország rendelkezésére áll, miközben Ukrajna lényegében már mozgósított mindenkit, aki érdemben mozgósítható.

Érezhető a fáradtság

Kétségtelen, hogy az ukrajnai fronton egyre érezhetőbb a fáradtság, a fronton szolgálók mindinkább érzik az utánpótlás nyomasztó hiányát. Ukrán oldalon a tavaly még meghatározó optimizmust az oroszok által elfoglalt területek visszaszerzésére részben felváltotta annak felismerése, hogy az eddigi ellenállás is eredmény, és talán mégis el lehetne gondolkodni bizonyos területi veszteségek tudomásul vételén – legalábbis gyakorlatilag, ha jogilag nem is –, cserébe nyugati biztonsági garanciákért. Trump már beszélt is a területi veszteségekről, kijelentve, hogy Ukrajna valószínűleg nem tér vissza 2014-es határaihoz.

Elsőre ez akár úgy is tűnhetne, mintha a magát békepártinak nevező Orbán Viktor nézete nyerne teret, nagy különbség azonban, hogy a magyar miniszterelnök – aki mellesleg a Trump által felvetett szankciókat már támogatja, miközben az eddigieket szóban ellenezte – a béke vagy tűzszünet hangoztatásakor nem beszél Ukrajna biztonsági garanciáiról.

Ukrajnában viszont ez értelemszerűen elsődleges szempont, amely nélkül az ellenállás feladása a kapitulációval lenne egyenlő.

Rácz szerint azonban most sincsenek többségben azok, akik feladnák a területeket – ők is csak hangsúlyozottan érdemi biztonsági garanciáért –, ráadásul olyan térségekről van szó, amelyeket a harcok a földdel tettek egyenlővé. „A Donbasz déli része szinte teljesen elpusztult. A lakosság elmenekült, mindent szétlőttek. Kramatorszkon túl fél órákat is lehet autózni úgy, hogy egyetlen ép házat, egyetlen embert nem látni. Ezekről a területekről három év intenzív harc pusztítása után könnyebb is lemondani” – mondta a katonai szakértő.

A NATO-tagságon túl is lehet biztonság

Bár korábban az ukrán vezetés leginkább a NATO-tagságot jelölte meg érdemi garanciaként ahhoz, hogy Oroszország többé ne merje megtámadni, ennek nincs reális esélye. Az udvarias politikai biztatáson túl, amelyek szerint „Ukrajnának helye van a nyugati közösségben”, „minden ország maga dönthet arról, hogy megcélozza a tagságot”, ahogyan erről a NATO korábbi és jelenlegi főtitkára is beszélt, ez most már az amerikai nyilatkozatok alapján kizárható. Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter kijelentette, hogy Ukrajna NATO-hoz való csatlakozása irreális.

Ha a NATO tagja belátható időn belül nem is lehet Ukrajna, az ország két- vagy többoldalú megállapodásokkal kaphat védelmi garanciát, ahogyan ez Japán és Dél-Korea esetében is megvan az Egyesült Államok részéről – hozott példát Rácz.

Hangsúlyozottan elméleti opció lehetne még az is, ha Ukrajna atomfegyvert kapna: elvégre a Szovjetunió felbomlásakor Ukrajnában jelentős nukleáris készletek voltak, amelyekről lemondott Oroszország javára, cserébe az ország szuverenitásának elismeréséért, amit Moszkva 2014-ben végleg felrúgott. De Rácz szerint ez inkább csak ijesztgetésnek szánt felvetés egyesek részéről, amely nem tekinthető reális megoldásnak.

Egy fokkal elképzelhetőbb lenne, hogy egy esetleges fegyverszüneti egyezmény megkötése esetén az orosz–ukrán demarkációs vonalra nyugati erőket rendelnének, amelyek ügyelnének a fegyvernyugvás betartására. Rácz szerint azonban a gyakorlatban ez is nehezen kivitelezhető, legalább negyedmillió nyugati katona kellene ahhoz, hogy a jóval több, mint ezer kilométeres vonalon betartsák az egyezményt.

Intézményileg sem világos, ki rendelné oda ezeket az erőket, ki rendelkezne felettük. Mindenesetre elméletben ez a megoldás is jelenthetne elrettentő erőt Oroszországgal szemben, feltéve, ha ezekre az Ukrajnában állomásozó nyugati erőkre is kiterjedne a NATO-tagországokat érintő kollektív biztonsági garancia. Ehhez kapcsolódik, hogy Hegseth azt is kijelentette, hogy elsődlegesen európai haderőknek kellene biztosítani a háború utáni Ukrajnát, ebben a feladatban nem fognak részt venni amerikai csapatok.

A negyedik lehetőség Ukrajna biztonsági garanciájára az ország olyan szintű katonai felfegyverzése lenne, hogy a Kreml szemében is elég erősnek tűnjön egy esetleges orosz támadás visszaverésére. Ez szintén nyugati támogatást igényelne, de Rácz szerint ez nem lenne parttalan. „Ukrajna a háború után a jelenlegi egymilliós hadsereg helyett 500 ezer fős haderőt tartana fenn, szükség esetén gyorsan mozgósítható egymillió tartalékos mellett” – mondta a katonai szakértő.

Ez szerinte már az ország számára is fenntartható terhet jelentene, amelyhez a jelenleginél jóval kevesebb nyugati támogatás is elegendő lenne. Ennek biztosítása nem jelentene politikai akadályt, szerinte Ukrajna ugyanis NATO-tagság nélkül is a Nyugat szoros szövetségese, amit Oroszország már nem lesz képes felszámolni, ahogyan nem volt képes felszámolni sem 2014, sem 2022 után Ukrajna függetlenségét sem.

A fenti lehetőségeket illetően az természetesen kérdés, mit tekintene ebből elfogadhatónak Oroszország,

amely egyelőre lényegében Ukrajna politikai kapitulációját, haderejének leszerelését és olyan területek átadását is követeli, amelyeket az orosz erők nem tudtak elfoglalni. Igaz, Trump már megválasztása előtt közölte, hogy ha Oroszország lesz az a fél, amelyik nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, akkor az Egyesült Államok minden korábbinál határozottabban fogja Ukrajnát támogatni, de az elmúlt napok alapján előbb tárgyalhat személyesen Putyinnal, mint Zelenszkijjel. A további álláspontokról viszont a péntektől vasárnapig tartó müncheni biztonsági konferencián is újabb részletekre számíthatunk.