ENSZ-tisztviselők Libanonban azonnali tűzszünetet sürgetnek

2024. október 8. – 11:15

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ libanoni különleges koordinátora és az izraeli határmenti békefenntartó erők vezetője azt mondta, a tárgyalás jelenti az egyetlen olyan megoldást, amely visszaállíthatja a stabilitást a régióban. Ebbe az irányba pedig azonnali lépéseket kell tenni.

„Ma, egy évvel a konfliktus kezdete után a szinte napi tűzharcok könyörtelen katonai hadjárattá eszkalálódtak, amelynek a humanitárius hatása nem kevesebb, mint katasztrofális” – áll a közleményben.

Október 7-én Matthew Miller, az Egyesült Államok külügyminisztériumi szóvivője azt mondta, az Egyesült Államok nem akarja, hogy az ENSZ békefenntartói veszélybe kerüljenek Libanonban, itt említve azt a lehetőséget is, hogy Izrael megtámadja őket. Hozzátette, hogy az ENSZ-misszió fontos szerepet játszik a biztonság helyreállításában.

(Al-Dzsazíra, Reuters)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!