A Hezbollah helyettes vezetője azt mondta, nyitottak lennének a tűzszüneti tárgyalásokra

2024. október 8. – 14:58

Másolás

Vágólapra másolva

A Hezbollah főtitkárhelyettese kedden azt mondta, a libanoni síita milícia támogatná egy esetleges tűzszünet elérését Libanonban. Most először viszont nem tett említést arról, hogy egy gázai fegyverszünet az előfeltétele annak, hogy abbahagyják az Izrael elleni támadásokat.

Naim Kasszem arról beszélt, hogy a Hezbollah támogatja a libanoni házelnök, a Hezbollahhal szövetséges Nabih Berri próbálkozását arra, hogy a harcokat szüntessék be. Kasszem ugyanakkor azt is kijelentette, hogy nem a Hezbollah fog először engedni a háborúban.

„Ha az ellenség (Izrael) folytatja a háborút, az a csatatéren fog eldőlni” – mondta a Hezbollah helyettes vezetője.

(Reuters)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!