A Hezbollah főtitkárhelyettese szerint stabil a szervezet vezetése

2024. október 8. – 12:57

Másolás

Vágólapra másolva

„Az erőforrásaink és képességeink jó állapotban vannak” – mondta Naim Kasszem, az Izrael ellen háborúzó Hezbollah szervezet főtitkárhelyettese. „Stabil a vezetésünk és az irányításunk” – reagált azokra az izraeli állításokra, amelyek szerint a libanoni síita milícia katonai infrastruktúrája jelentős károkat szenvedett az elmúlt két hét izraeli támadásaiban.

„Minél hosszabb ideig tart ez a háború, annál komolyabb bajban találja magát Izrael” – mondta Kasszem. A főtitkárhelyettes egyes mondataiból arra lehet következtetni, hogy a szervezet megtalálta az izraeli támadásban nemrég meghalt vezető, Haszán Naszrallah utódját:

„A Hezbollah parancsnoksága, irányítása és vezetése szervezett. Túl vagyunk a fájdalmas csapásokon. Minden pozíciót sikerült betölteni. Nincsenek üres pozíciók”.

Ugyanakkor Kasszem nem említett konkrét neveket, egyelőre nem lehet tudni, hogy kik a szervezet új vezetői.

(BBC)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!