Felkelést sürget Libanonban és Iránban a teheráni vezetés ellen az izraeli államfő

2024. október 6. – 18:55

Másolás

Vágólapra másolva

Felkelést javasol Libanon és Irán népének a teheráni rezsimmel szemben az izraeli elnök. A Times of Israel tudósítása szerint Jichak Hercog az al-Arabiyának adott angol nyelvű interjújában arról beszélt, hogy a térségben létre lehetne hozni egy „NATO-jellegű szövetséget”, ezzel szabva gátat annak, hogy az Irán támogatását élvező szélsőséges erők hatalomra tehessenek szert.

„Felhívom Libanon, Irán népét és a régió minden elnyomott népét, hogy lépjenek fel” a teheráni rezsimmel szemben, mert „ha mindannyian közösen lépünk fel a gonosz birodalma ellen, akkor azzal reményt teremthetünk egy jobb jövőre”.

„Mindannyian Ábrahám gyermekei vagyunk” – jelentette ki, érvelve a történelmi közös gyökerekre, amelyek a békés együttélés alapját képezhetik, miután békemegállapodásokat kötnek Izraellel a térség ország

Hercog arról beszélt, hogy Izrael ellen a háborút a gonosz birodalma indította – ez a még Ronald Reagan amerikai elnök által a '80-as években a Szovjetunióra használt fordulat ezúttal Iránt és az általa támogatott erőket jelentette. Az államfő emlékeztetett, hogy 101 túsz van továbbra is a Hamász fogságában – igaz, nem tudni, mennyien vannak még közülük életben –, Izrael eközben harcban áll délen, Gázában és északon, Libanonban, annak érdekében, hogy a Közel-Kelet népeinek reménye lehessen a békésebb világra.

Az államfő nem említette konkrétan az Irán elleni támadás lehetőségét, de megjegyezte, hogy az onnan érkezett múlt heti rakétatámadásra adható válaszokat illetően minden lehetőséget számításba vesznek.

Netanjahu ellenfele is a kormányfő mellett

Határozottan kiállt ugyanakkor az Irán elleni támadás mellett Izrael korábbi védelmi minisztere. „Levontuk október 7. tanulságait” – idézte Benni Gancot a Jerusalem Post. A Nemzeti Tábor nevű centrista párt elnöke, a nyáron kilépett ugyan a kormányból, kiállása azonban mutatja, hogy ellenfelei kényszerpályáját jól számította ki Netanjahu. A háború ugyanis a háttérbe szorította nem csak korábbi, korrupciós ügyeit, de a háborút kirobbantó október 7-i támadással kapcsolatos politikai felelősségét is.

A nyáron Ganc még állami vizsgálóbizottság megalakítását is követelte az október 7-i kudarc okainak és felelőseinek megállapítására, annak kiderítésére, hogy a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet miként hajthatta végre váratlan támadását Izraelben.

A New York Timesban most megjelent cikke, ezt már nem feszegeti, inkább arról szól, milyen lehetőség előtt áll Izrael, hogy végleg leszámoljon a rá veszélyt jelentő erőkkel, hogy utána új alapokon építsék újjá a Közel-Keletet.

Ganc szerint Irán áprilisi, majd október 1-jei rakétatámadása után világos, hogy Teherán a libanoni Hezbollahhal, a gázai Hamásszal, a szíriai, iraki fegyveres csoportokkal, a jemeni húszikkal közösen az egyetlen zsidó állam megsemmisítését célozta meg.

A síita Irán fundamentalista vezetése nézeteit támogató szervezeteket erősítve hozta létre a „tűzgyűrűt”, amely nem csak Izrael ellen szolgál eszközül, de a szunnita Szaúd-Arábiával szemben is, ami a jemeni polgárháborúban érhető tetten. (Ezzel Ganc igyekezett érdekközösséget teremteni a küzdelemben Izrael és a létét már kevésbé elutasító Szaúd-Arábia között.)

„Ne legyenek kétségeink: Irán készül, várja a megfelelő pillanatot”, hogy az esetleges gyengeséget kihasználva támadjon – állítja Ganc, aki szerint ezért tavaly október 7. tanulságát levonva nem csak Izraelnek, de az egész világnak aktívan fel kell lépnie Iránnal szemben, amely a Vörös-tengeren áthaladó – azaz a Szuezi-csatornán keresztül zajló – kereskedelem feletti kontrollt akarja megszerezni és törekvéseihez évezheti Oroszország nem is annyira burkolt támogatását is.

Ganc szerint Irán elleni kereskedelmi szankciók is kellenek, valamint támogatást kell nyújtani az Iránban 1979 óta hatalmon lévő teokratikus rezsim ellenzékének is. Terroristává kell nyilvánítani az iráni rezsim hatalmi képviselőit, így a hatalom valódi letéteményesének számító Forradalmi Gárdát is.

„Kötelességünk megosztani a tanulságot az egész világgal. Itt az idő az Irán elleni fellépésre. Ez nem csak Izrael ügye, hanem a régió stratégiai érdeke is és a világ erkölcsi kötelessége is egy békés és prosperáló Közel-Kelet megteremtése érdekében” – írta Ganc.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!