Az IDF kiürítési parancsot adott ki Észak-Gázára, két evakuációs folyosón menekül a lakosság

2024. október 6. – 10:17

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael újabb evakuálási parancsot adott ki a gázaiak számára az övezet északi részén nem sokkal azután, hogy offenzívát indított az észak-gázai Dzsabalijában.

Vasárnap reggel két evakuációs útvonalat nyitottak meg újra Gáza északi részéről, hogy az emberek a déli, úgynevezett humanitárius övezetbe költözhessenek. Az egyik folyosó a Szalah al-Din út mentén, a másik pedig az Al-Rashid parti úton húzódik.

A hadsereg szóvivője az Al-Dzsazíra szerint azt mondta a lakosságnak, hogy a Hamász „terrorista infrastruktúrát hozott létre a térségben, emberi pajzsnak használva a lakosságot, az óvóhelyeket és az egészségügyi létesítményeket”. Felszólította az embereket, hogy a hadművelet folytatása előtt induljanak el dél felé.

Evakuálásra kényszerülő palesztin család augusztus elején – Fotó: Ashraf Amra / 2024 Anadolu
Evakuálásra kényszerülő palesztin család augusztus elején – Fotó: Ashraf Amra / 2024 Anadolu

(Guardian)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!