A vasárnapra virradó volt eddig a legrosszabb éjszaka Bejrútban a helyszíni tudósítók szerint

A BBC tudósítója szerint a szombatról vasárnapra virradó éjszaka volt az eddigi legrosszabb Bejrútban a konfliktus kezdete óta.

Nafiseh Kohnavard szerint éjszaka, órákkal a légicsapások után még mindig látni lehetett szikrákat és villanásokat egy Bejrút déli részén lévő célpont körül. Mint egy óriási tűzijáték – írja le a tudósító.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) azt állította, hogy a Hezbollahhoz tartozó célpontokra támadt. Egyes források szerint egy fegyverraktárról vagy egy benzinkútról lehetett szó.

A robbanások hol kisebb, hol nagyobb hangerővel hallatszottak különböző irányokból. Kohnavard szerint közben a drónok hangja is állandó volt – szerinte az IDF egyik alacsonyan repülő megfigyelő drónját hallotta a szállása körül.

„A becsapódások kora reggelig folytatódtak. Ez volt a támadások legrosszabb éjszakája, amelyet Bejrút átélt a konfliktus kezdete óta”

– írta az újságíró.

A légicsapásokra azután került sor, hogy az IDF kiürítési figyelmeztetést adott ki X-en. A támadások környékén szinte csak gyalogszerrel lehet menekülni, mert az út nagy részét megrongálta vagy elzárta a törmelék.

Tűz és füst Bejrút déli részén a légicsapások után – Fotó: Fadel Itani / AFP or licensors
Tűz és füst Bejrút déli részén a légicsapások után – Fotó: Fadel Itani / AFP or licensors

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!