Szijjártó: Kétszáz magyar lehet Libanonban, de csak 10 ember akar hazajönni evakuációs járattal
Pár száz magyar lehet most Libanonban, de csak 10-en kértek segítséget a hazajutáshoz – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebookon közzétett videójában.
A bejrúti magyar nagykövetség látókörében most 233 magyar állampolgár van. Közülük a legtöbben életvitelszerűen élnek az országban, és úgy tűnik, hogy a többségük nem akarja elhagyni a régiót.
Augusztus elején a kormány már felkínálta a lehetőséget az országban lévőknek, hogy egy magyar evakuációs járattal elhagyhassák az országot. Akkor 18-an jelentkeztek összesen, közülük többen kiskorúak voltak.
Ezt a lehetőséget most is felajánlották a kint tartózkodó magyarokkal, de csak 10 ember vette igénybe a felajánlást. A kevés létszámra való tekintettel ők a Szlovákia által indított mentesítő járattal fognak végül hazajönni.
Szijjártó végezetül elmondta, hogy nem túl derűlátó a magyar kormány azzal kapcsolatban, hogy hová fokozódhat a mostani helyzet a Közel-Keleten, ezért ismét megkér mindenkit, hogy ne utazzanak az érintett régióba.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!