Csak a béke, csak a Fidesz! – A háborús retorikát sulykolták a párt híveibe a budapesti békemeneten

2024. június 1. – 19:38

Másolás

Vágólapra másolva

Június 1-jén Budapesten került megrendezésre az immár tizedik békemenet, amelyet a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szervezett „Magyarország maradjon a béke szigete!” mottóval. A Telex percről percre történő tudósítását itt lehet elolvasni.

Az eseményen több ezer, becslések szerint mintegy tízezer résztvevő vonult végig a városon, a menet a Lánchíd pesti hídfőjétől indult és a Margitsziget Alsó-nagyrétjéig tartott. Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője szerint ez volt az a békemenet, amely az eddigi legkisebb érdeklődést váltotta ki. Véleménye szerint a kormány politikája és hatalmi arroganciája miatt sokan nem kívánnak részt venni a megmozduláson. A résztvevők száma valóban kisebb lett a vártnál, a kormánypárti lapok egymilliós tömeget ígértek a rendezvény előtti napokon, és sok magyarországi, illetve határon túli településen zajlott a szervezkedés, hogy buszokat indítsanak Budapestre. Mi is bejelentkeztünk egy nagyváradi szervezőnél, hogy utaznánk, kiderült, tárt karokkal fogadnak, zászlót is kapunk, ha elmegyünk felvonulni.

Induló tömeg a Lánchíd környékén – Fotó: Kurucz Árpád / Anadolu / AFP
Induló tömeg a Lánchíd környékén – Fotó: Kurucz Árpád / Anadolu / AFP

A rendezvény hivatalos célja ugyan a béke és az összefogás hangsúlyozása volt, elsősorban Fidesz-párti megmozdulás volt kampánycéllal, és az elhangzott beszédek a már ismert narratívákat ismételték meg. EU-ellenességbe torkolltak elsősorban. A menetet Bayer Zsolt publicista, Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője, Fásy Ádám előadóművész és Pataky Attila, az Edda frontembere vezették, és ott volt a tömeg elején Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője, Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztője, Fricz Tamás politológus, Csizmadia László, a CÖF alapítója, Stefka István újságíró, Széles Gábor vállalkozó is.

A Margit-szigeti program egyébként a Nemzeti Színház művészeinek előadásával kezdődött, amelyben szintén a béke iránti vágy volt a középpontban.

A békemenet résztvevői között vegyes volt a hangulat, míg a menet elején viszonylag csendesen vonultak, addig a vége felé élénkebb volt a légkör, többször is felhangzott az „Orbán Viktor” skandálás. A megmozdulás során a résztvevők békepárti és háborúellenes táblákat tartottak a magasba, hangsúlyozva Magyarország béke iránti elkötelezettségét, amely sokak szerint valójában az oroszpárti álláspontot tükrözi.

Az első sora a menetnek Deutsch Tamással, Bayer Zsolttal, Pataky Attilával – Fotó: Arpad Kurucz / Anadolu / AFP
Az első sora a menetnek Deutsch Tamással, Bayer Zsolttal, Pataky Attilával – Fotó: Arpad Kurucz / Anadolu / AFP

A résztvevők közül többen „Hajrá Magyarország!”, „Fidesz”, „Szavazz! Június 9.”, „No war, No gender, No migration” feliratú, illetve helységnevekkel feliratozott zászlókkal vonultak, menet közben a Himnuszt és a Kossuth nótát is énekelték, valamint a „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”, „Hajrá Fidesz!”, „árad a Duna, apad a Tisza” jelszavakat skandálták.

Orbán Viktor miniszterelnök 15 órakor lépett a színpadra, ahol beszédében kiemelte Magyarország békepárti álláspontját, de valójában háborús narratívát erőltetett híveire.

Az elején emlékeztette hallgatóságát a Fidesz korábbi győzelmeire és az ellenzék kudarcaira. „A valaha volt legnagyobb győzelem idején láttuk egymást utoljára, két éve” – idézte fel, hozzátéve, hogy az ellenzék hiába próbálkozott, papírmasé oroszlánként mutatták magukat, de végül belebuktak.

Orbán arról beszélt, hogy a Fidesz győzelme minden európai város tőzsdéjén felhúzta a magyar részvények árát, de hangsúlyozta, hogy ezek nem eladók sem Brüsszelnek, sem Soros Györgynek. „Ha csak ráfújnának az ellenzékiekre, Brüsszelig repülnének” – jelentette ki, hozzátéve, hogy Deutsch Tamást küldik Brüsszelbe, hogy bevégezzék a munkát.

A miniszterelnök szerint az Európai Unió bürokratáinak menekülniük kellene az irodáikból, ha a Fidesz nyeri meg az európai parlamenti választásokat. „Úgy kell megnyernünk az EP-választást, hogy a brüsszeli bürokraták ijedtükben megnyissák előttünk a város kapuit, és sietősen távozzanak az irodáikból” – mondta.

Orbán hangsúlyozta, hogy a Fidesz az elmúlt tizenegy választást zsinórban megnyerte, és hogy ők Európa legnagyobb békefenntartó ereje. Kiemelte, hogy a következő héten mozgósítási világrekordot fognak felállítani, milliókat keresnek fel, hogy elérjék a következő győzelmet. „Óriási gólhelyzet kapujában vagyunk, ajtó-ablak, be lehet azt pöckölni, tuszkolni” – idézte Hajdú B. Istvánt, de figyelmeztetett, hogy a rutin öl, és a megszokott győzelem elkényelmesíthet.

A miniszterelnök szerint minden energiára szükségük van, hogy megakadályozzák Európa háborúba rohanását. Azt állította, hogy Európa ma háborúra készül, és naponta jelentenek be újabb támogatásokat Ukrajnának. Orbán szerint a háborúpárti vonaton nincs fék, és a magyar kormány tudja, hogyan lehet kimaradni az ilyen konfliktusokból. „Mi vagyunk az egyetlen békepárti kormány az unióban” – mondta, hozzátéve, hogy minden Fidesz-KDNP-re adott szavazat életet ment, és csak így maradhat ki Magyarország a háborúból.

Orbán Viktor beszédet mond – Fotó: Kurucz Árpád / Anadolu / AFP
Orbán Viktor beszédet mond – Fotó: Kurucz Árpád / Anadolu / AFP

Orbán szerint a baloldal győzelme esetén a háború elkerülhetetlen, és hogy a háborúpártiak nem törődnek a gyerekek jövőjével. Úgy véli, hogy Európa nem bír ki még egy háborút, és hogy a béke csak tárgyalásokkal érhető el, nem fegyverekkel.

Azzal folytatta, hogy először is a választást a jövő héten meg kell nyerni, és „egy hét múlva erősítést kapunk Európa minden országából és létrehozhatunk Brüsszelben egy békepárti európai koalíciót”.

Orbán Viktor azt mondta, „ősszel az amerikaiak békepárti elnököt választhatnak és velük összehozhatjuk az össznyugati-transzatlanti békekoalíciót”; az év elején még „kisebbségben voltunk, az év végére többségbe kerülhetünk” az egész nyugati világban.

A június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választásra utalva úgy fogalmazott, tövig kell nyomni a gázt, ami a csövön kifér. „Csak akkor van győzelem, ha mind elmegyünk és mind szavazunk. Csak a béke! Csak a Fidesz!” – hangoztatta.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!