Novák helyett Kövér László fogja ellátni ideiglenesen az államelnöki feladatokat

Novák Katalin szombat délután bejelentette lemondását a nagy vihart kavart kegyelmi ügy miatt. „Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette” – jelentette ki.

A Telex arról ír, hogy mi történik a továbbiakban, amíg a parlament is elfogadja a lemondást, és új államelnöki választást írnka ki. A döntést a jogszabályok szerint az őt megválasztó Országgyűlésnek kell írásban jeleznie, és csak akkor szűnik meg a megbízatása, ha a parlament azt elfogadja. A parlamenti szavazásig tehát formailag Novák marad a köztársasági elnök.

Az új köztársasági elnököt a megbízatás megszűnésétől számított harminc napon belül választja meg a parlament. Az államfőválasztást az Országgyűlés elnöke, Kövér László tűzi ki, és az új köztársasági elnök a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon, azaz várhatóan március második felében lép hivatalba.

Egészen addig a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit az Országgyűlés elnöke, Kövér László gyakorolja, aki már kipróbálta ezt a feladatkört, miután Schmitt Pál lemondott.

A Telex ismerteti azt is, hogy a továbbiakban milyen kiváltságok illetik meg novák Katalint. Ezek szerint a törvény úgy rendelkezik, hogy Novákot a lemondása után is köztársasági elnökként kell szólítani, akárcsak Schmitt Pált és Áder Jánost. A volt köztársasági elnökök életük végéig ugyanannyit keresnek, mint a mindenkori államfők:

ez a házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese, jelenleg bruttó 4,5 millió forint havonta.

Novák elhagyja a munkahelyét, a Sándor-palotát, és családjával a Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciából is ki kell költöznie, ám az Országgyűlés Hivatalától kap egy másik lakást egy fős személyzettel, és a fenntartási költségeket is az állam állja.

A volt köztársasági elnök élete végéig háromfős titkárságot alkalmazhat, valamint térítésmentes egészségügyi ellátás és személyes autóhasználat illeti meg. A titkárság elhelyezését és működési költségeit is az Országggyűlés Hivatala biztosítja.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!