Itt önmagad lehetsz, az állatok nem ítélkeznek

2024. január 20. – 15:17

Itt önmagad lehetsz, az állatok nem ítélkeznek
A Liverpool melletti Birkenhead egyik iskolájának állatfarmján gyakorlaton lévő gyerekek az általuk gondozott állatokkal – Fotó: Phil Noble / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Királyságban nem szokatlan, ha egy iskolának farmja van. Többről van szó, mint hobbi állatsimogatóról, az iskolai farmok hálózata széles közösség, amely szervezett formában kapcsolódik az agrárgazdaságokhoz. Azon túl, hogy a fiatalok testközelből láthatnak haszonállatot, és gondozásával akár pályaválasztásukra is kiható ismereteket szereznek, az iskolai farmok modellt kínálnak a fenntartható gazdálkodáshoz, és akár gazdaságilag mérhető szinten is bekapcsolódnak az élelmiszer-termelésbe. Erről szól a Reuters képsorozata.

Fotó: Phil Noble / Reuters
Fotó: Phil Noble / Reuters

„Itt önmagad lehetsz. Az állatok nem ítélkeznek” – foglalta össze koránál bölcsebben a 13 éves Corey Gibbson, hogy mi a legnagyobb értéke a középiskolája állatgazdaságának. Az északnyugat-angliai Woodchurch Highschool nem egy speciális mezőgazdasági iskola, a farmot 2010-ben hozták létre egy átlagos állami középiskolában. A cél az, hogy a diákok megismerjék a gazdálkodást, a haszonállattartást, mindazt, ami egykor triviális volt, de mára a legtöbbeknek egzotikus világgá vált, és olyan tudást szerezzenek, amely akár a pályaválasztásban is irányt ad nekik.

Fotó: Phil Noble / Reuters
Fotó: Phil Noble / Reuters

A 14 éves Ella-Rose Mitchinson a tenyerét mutatja egy North Ronaldsay birkának. A lány 2023-ban elnyerte az országosan 140 tagintézményből álló Iskolai Farmok Hálózatától az év diákja címet. „Itt szabadon lélegzem” – mondta a Reutersnek a lány, aki állatorvosi asszisztens szeretne lenni.

Az Egyesült Királyság oktatási rendszerében területenként vannak bizonyos különbségek, de alapvetően a középiskola 11-16 vagy 11-18 éves diákokat tanít – attól függően, hogy a 16 éves korban esedékes alapvizsgáig vagy a két évvel későbbi „A” szintű vizsgáig vezeti őket. A Woodchurch Highschoolba 16 éves korig járnak a diákok. 1970-ben egy fiú és egy lányiskola összevonásából jött létre Birkenheadben.

Fotó: Phil Noble / Reuters
Fotó: Phil Noble / Reuters

Birkenhead nem eldugott szeglete Angliának, ez a 90 ezres város tulajdonképpen Liverpool része is lehetne, ha nem választaná el a két települést a Mersey-folyó, amely itt, az Ír-tenger torkolatánál is legalább egy kilométerre szélesedik ki. Hogy az Egyesült Királyság mennyire a világ előtt járt a gyarmatbirodalom fénykorában, azt jelzi az is, hogy 1886 óta a torkolat alatt vasúti alagút fut át, de közúti alagút is van 1925 óta, amely harminc éven át a világ leghosszabb víz alatti közúti alagút volt.

Fotó: Phil Noble / Reuters
Fotó: Phil Noble / Reuters

Woodchurch Birkenhead térségében az egyetlen farmmal rendelkező iskola, országosan azonban az intézmény egyáltalán nem egyedi. Az iskolai farmok hálózata széles közösség, amely helyi gazdálkodókkal áll kapcsolatban. A birkenheadi farmon élnek alpakák, kecskék, sertések, csirkék, de legfontosabb lakója a birka, egészen pontosan a Skócia legészakibb csücskétől is északra fekvő Orkney-szigetekről származó, ritkának számító North Ronaldsay fajtájú. A birkákat gondozva versenyekre is járnak velük a gyerekfarmerek, és mára a fajta megőrzésének fontos központja lett az iskola másfél hektáros farmja.

Fotó: Phil Noble / Reuters
Fotó: Phil Noble / Reuters

Ella-Rose Mitchinson a farmnak köszönhetően gondolt az állatorvosi pályára, miután gondosan megismerte az állatgondozás napi gyakorlatát kezdve a sertések etetésétől az alpakák almozásáig.

Nem meglepő, hogy az iskolából többen kerültek az agrárágazatba, ma már szakemberként. Sophie Tedesco is itt ismerkedett meg az állatgondozással 14 évesen. A ma 27 éves nő jelenleg tejtermelő gazdálkodóként él. „Itt láthattam bele a mezőgazdaság világába. Annyira más volt, mint amit ismertünk, nagyon megszerettem” – mondta, saját példájával jelezve, milyen messzemenő hatása lehet a pályaválasztásra is a kedvtelésként látogatott iskolai farmnak.

Fotó: Phil Noble / Reuters
Fotó: Phil Noble / Reuters

A 13 éves Corey Gibson a felkantározáshoz szükséges csomók kötésének tanulása közben mókázik egy plüsskutyával. A farm a tanulás mellett biztonságos, nyugalmat árasztó terepet is jelent, amely a gyerekek mentális egészségére is jó hatással van.

Fotó: Phil Noble / Reuters
Fotó: Phil Noble / Reuters

Megan Pitt egy North Ronaldsay birkával. Az Egyesült Királyságban a társadalmi mobilitás jelenleg a legalacsonyabb az elmúlt fél évszázadot tekintve, azaz egyre kevésbé van átjárás az alacsonyabb jövedelmű családoknak arra, hogy legalább a következő generáció magasabb jövedelmű rétegbe juthasson. Birkenhead sem tartozik a legprosperálóbb régiók közé. Az iskolai farm arra is kiválóan alkalmas, hogy erre a mobilitásra esélyt adjon, azzal, hogy új utakat kínáljon a diákoknak, akik saját városi életükben ezeket az alternatívákat nem ismerhetnék meg.

Fotó: Phil Noble / Reuters
Fotó: Phil Noble / Reuters

Az iskola diákjai várakoznak a Royal Cheshire Show alatt arra, hogy az egyik North Ronaldsay birkájukat értékelje a zsűri. Az éves versenyen az általuk gondozott birkák mérettetnek meg, minősítve ezzel a diákok farmon végzett munkáját is. Így pontos visszajelzést kaphatnak, és a hobbiból fokozatosan egyre komolyabb tevékenység válik.

Fotó: Phil Noble / Reuters
Fotó: Phil Noble / Reuters

Corey Gibson plüssállat helyett már egy igazi birkára teszi fel a vezetőszárat, hogy elégedetten pózoljon vele. „Ez egy vidám hely, ahol mindenki önmaga lehet” – mondja a 13 éves fiú.

Fotó: Phil Noble / Reuters
Fotó: Phil Noble / Reuters

Az oktatók szerint nem csak közvetlenül az állattenyésztési, gazdálkodási ismeretek elsajátítása a fontos, a tapasztalat általánosságban is kihat a fejlődésükre. „A gyerekek az életben is hasznos készségeket sajátítanak el, és sokkal magabiztosabbakká is válnak” – mondta a BBC-nek Linda Hackett, a farm vezetője. „Itt mindig boldogok a gyerekek.”

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink