Izrael a libanoni határnál a Hamásznál is veszélyesebb ellenféllel néz szembe

A Hamász kirívóan kegyetlen október 7-i terrortámadása – a szervezet számításainak megfelelően – egyetlen nap alatt óriási károkat okozott mind Izraelnek, mind a palesztinoknak. Ezek a károk egyfelől közvetlenek és kézzelfoghatók, mint a terror áldozatává vált izraeliek vagy a Gázai övezet csapdájában rekedt palesztin civilek szenvedése. Másfelől az első órákban bizonyossá vált, hogy a háború végéig le fog állni az Izrael és az arab országok jelentős csoportja közti megbékélési folyamat, és hosszú időre süllyesztőbe fog kerülni minden, a palesztin nép sorsának tartós rendezését szolgáló törekvés.

Van egy olyan következmény, ami egyelőre függőben maradt, ez pedig a konfliktus esetleges elharapózása. Ez akkor történne meg, ha az eddig alapvetően a korábbi konfliktusokban is érintett területekre – azaz Izraelre, Gázára és a mostani helyzetben egyelőre még csak mellékhadszíntérnek számító Ciszjordániára – korlátozódó harcokba beszállnának/belesodródnának új szereplők.

Ahogy az „alapvetően” kitételből következtetni lehet, a konfliktus izolációja már most sem tökéletes, sőt: Izrael 2006 óta először került komolyabb harcok küszöbére a libanoni Hezbollahhal, az utóbbit és a Hamászt is támogató Irán pedig Szíriában, Irakban és (talán) Jemenben is mozgósította a befolyása alatt álló milíciákat.

Ahogy arról részletesen is írtunk, Joe Biden amerikai elnök múlt heti izraeli útjának egyik célja is az volt, hogy üzenetet küldjön az Egyesült Államok szövetségeseinek, de ellenségeinek is, és a térségbe vezényelt két amerikai repülőgép-hordozó is elrettentő funkcióval bír, hogy a helyzet ne eszkalálódjon egy regionális konfliktussá.

Két hete rendszeresek az oda-vissza átlövések

Izrael északi határa valójában csak egy, az ENSZ által még 1978-ban meghúzott demarkációs vonal, ami mögé 2000-ben a Libanon egy részét addig megszállva tartó izraeli csapatok visszahúzódtak. A „Kék vonal”-nak nevezett határt a Közel-Kelet két nagy gyarmatosító hatalma, Franciaország és Nagy-Britannia közti megállapodások alakították ki, azonban egyes szakaszai a mai napig vitatottak. A „határ” megnevezés azért is félrevezető, mivel a libanoni oldalt nem a bejrúti kormány ellenőrzi, hanem a Hezbollah nevű síita szélsőséges szervezet, amelyet az Egyesült Államok, Izrael és az Arab Liga is terrorszervezetnek tart. A határvidék libanoni részét (beleértve a tengeri határt is) már 45 éve monitorozza az ENSZ békefenntartó missziója, a misszióban jelenleg 16 magyar szolgál.

Az elmúlt két hétben különösen fenyegető a helyzet ezen az északi határon, ahol már a Gázából kiinduló terrortámadás másnapjától kezdve rendszeresen folynak kisebb összecsapások. A határon többször is átcsaptak a Libanon síiták lakta régióit (így a déli területeket is) ellenőrző Hezbollah és a Gázában a Hamász partnereként működő Iszlám Dzsihád terrorszervezet harcosai, a Hezbollah pedig több izraeli állást lőtt páncéltörő rakétákkal – habár a rakétázások egy részét a Hamász vállalta magára.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) tüzérségi tűzzel és dróncsapásokkal szokott válaszolni. A harcokban mindkét oldalon voltak halálos veszteségek is; szombaton a Hezbollahnak összesen hat fegyverese vesztette életét, ami azt jelenti, hogy a szervezet számára ez volt eddig a háború legvéresebb napja. A határ izraeli oldalához legközelebb fekvő 28 települést már a konfliktus harmadik napján kiüríttették az izraeli hatóságok, a parancsot később a határtól két kilométeren fekvő összes településre kiterjesztették. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) azóta műveleti területté nyilvánították a libanoni határhoz közeli 4 kilométeres körzeten belüli részt, és az október 7. óta mozgósított 360 ezer tartalékos egy jelentős részét is az északi határhoz, nem pedig a Gázai övezethez vezényelték.

Helyszíni beszámolók szerint a libanoni határon állomásozó egyes izraeli katonák már a Hezbollah elleni háborúra készülnek; az izraeli vezérkar azonban igyekszik hűteni a kedélyeket: Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője szombaton azt mondta, hogy bár „védelmi és támadó kapacitásunk is erős az északi határon”, de most elsősorban a Gázai övezetre koncentrálnak. Egy Hezbollah elleni háború ráadásul teljesen más kihívást jelentene, mint a déli, a Hamász ellen vívott harc.

A Hezbollah ugyanis katonai, politikai és gazdasági befolyását több mint negyven éve építgeti, és a világ legnagyobb nem-állami fegyveres szervezetének tartják.

A Hezbollah a nyolcvanas évek elején jött létre a különböző libanoni szélsőséges síita frakciók egyesüléséből. A már akkor is Irán által finanszírozott „Allah pártja” legfőbb céljául az országot 1982-ben a libanoni palesztin frakciók megregulázása érdekében megszálló Izrael elleni harcot tűzte ki – és ezen céljától az izraeli visszavonulás után sem tágított.

A Hezbollah azonban az évtizedek alatt messze túlnőtt egy átlagos gerillamozgalmon, és mára a világ egyik legsokoldalúbb formációjává vált:

• Kiterjedt globális bűnszervezetet épített ki, ami az amerikai drogkereskedelemtől az afrikai embercsempészeten át a medellíni kartellek felfegyverzéséig rengeteg illegális üzletben benne van. A befolyó pénzeket a Hezbollah kreatív módon mossa tisztára; a szervezet ugyanúgy érdekelt a New York-i műkincspiacon, mint a nyugat-afrikai használtautó-kereskedelemben.
• Eleinte iráni vezetéssel, később már önállóan, de a Hezbollah kierjedt nemzetközi hírszerző hálózatot alakított ki, Argentínától Bulgáriáig több országban hajtott végre terrortámadásokat izraeliek ellen, bár az utóbbi években a titkosszolgálatok egyre eredményesebben fülelik le a merényletre készülődő sejteket.
• A Hezbollah a közel-keleti iráni hatalmi törekvések egyik legfontosabb eszközévé vált, például fontos szerepet játszott a szíriai polgárháborúban, ahol több ezer fős kontingense az Aszad-rezsim egyik legmegbízhatóbb elitalakulatának számított. A Hezbollah Szíriában komoly harci tapasztalatot szerzett, bár közben a szunnita milíciákkal vagy az Iszlám Állammal vívott ütközetekben súlyos veszteségeket is szenvedett. A Hezbollah az Iráni Forradalmi Gárda mellett Irakban és talán Jemenben is részt vett a síita milíciák kiképzésében.
• A mozgalom a kilencvenes évektől vesz részt a libanoni parlamenti választásokon, azonban nem volt hajlandó lemondani korábbi, sötétebb tevékenységeiről sem. A kettős életből a szervezet olyan előnyöket tud kovácsolni, mint amikor például 2021-ben az általános üzemanyaghiány közepette az eleve impotens bejrúti kormányt megkerülve Szírián keresztül Iránból hozott be benzint. Másfelől azonban a részleges konszolidáció azt is jelentette, hogy a Hezbollah is részese lett a korrupt politikai elitnek; a mozgalom egyes politikusainak felelőssége előkerült a 2020 augusztusában, a bejrúti kikötőben kvázi otthagyott 2750 tonna ammónium-nitrát felrobbanásában is. A csőd szélén tántorgó libanoni gazdaság miatti általános elégedetlenség a Hezbollahot sem kíméli; a 2018-ban még a mozgalom vezette politikai koalíció többséget tudott szerezni, azonban a 2022 tavaszi választáson már fontos pozíciókat veszített.
• A szubállami szervezetek esetében érdemes távolságtartással kezelni a kormányzati teljesítményről szóló beszámolókat, azonban tény, hogy Dél-Libanonban a Hezbollah párhuzamos intézményrendszereket működtet a saját tagjai számára: kórházakat, iskolákat tart fenn, gépekkel és vetőmaggal segíti a gazdákat, néha még a szemetet is összegyűjti.

Izrael 2006-ban megpróbálta megsemmisíteni a Hezbollah katonai erejét

A libanoni „civil” politikába való beágyazottság és az utóbbi időszakban Izraellel szembeni tartózkodó magatartás miatt sokan gondolták úgy, hogy a Hezbollah jegelte a zsidó állam megsemmisítésére szőtt terveit. Azonban miután kiderült, hogy a Hamász a konszolidáció illúziója mögött tudta kitervelni és előkészíteni történelme legnagyobb támadását, Izraelben sokan nem is rejtik véka alá, hogy kifejezetten várják a Hezbollah támadását, hogy egyszer, és mindenkorra végezhessenek a másik, Irán által támogatott vezető terrorszervezettel is, és megelőzzenek egy olyan léptékű támadást, mint amilyennel a Hamász lepte meg Izraelt.

Katonai erejét tekintve a Hezbollah ráadásul messze felülmúlja a Hamászt. Ugyan Izrael 2006-ban ugyanúgy megpróbálta megsemmisíteni a szervezet katonai erejét, mint ahogy most igyekszik teljesen megtörni a Hamászt, azonban ezen törekvése felemás sikerrel járt. A Hezbollah a 17 évnyi nyugalmat kihasználva mind mennyiségileg, mind minőségét tekintve komoly fejlesztéseket hajtott végre. Jelenleg minimum 20 ezer jól felszerelt és kiképzett fegyveressel és 20 ezer mozgósítható tartalékossal rendelkezik. Ugyan a Hezbollah fegyverzetének többségét elavult szovjet típusok teszik ki, de egyre több a modern iráni és kínai fegyvere, hadereje ráadásul igen kompakt, van elektronikus hadviseléssel foglalkozó-, illetve drónokat üzemeltető egysége is. Klasszikus légiereje vagy páncélosegységei nincsenek, azonban Izraellel szemben a Hezbollah nem egy konvencionális-, hanem egy gerillaháborúra készül. Éppen ezért jelentős mennyiségű könnyű légvédelmi- és páncélelhárító fegyvert halmozott fel. A Hezbollahnak ráadásul 2006 óta bőven volt ideje megerősíteni a határt egy esetleges izraeli invázióval szemben.

A legnagyobb figyelem (és a legtöbb spekuláció) a Hezbollah rakétaerejét övezi. Abban a szervezet önbevallása és nemzetközi becslések egyetértenek, hogy a Hezbollah akár 120 ezer rakétát is felhalmozhatott azóta, hogy 2006-ban lenullázta készleteit. Ezek nagy része persze Katyusa-szintű sorozatvetőkbe való eszköz; pocsék találati aránnyal, néhány kilónyi robbanóanyaggal és legfeljebb tizen-egynéhány kilométeres hatótávolsággal. Azonban a Hezbollah igyekszik növelni a nagyobb hatótávolságú és precíziós célzást lehetővé tevő rakétáinak számát is. Ez sokszor sziszifuszi törekvésnek tűnik, mivel az izraeli hírszerzés árgus figyelemmel követi az Iránból induló szállítmányokat, a légierő pedig a 2010-es évek óta több száz légicsapást hajtott végre Szíria területén a Hezbollahnak szánt eszközök ellen, és rendszeresen érik támadások az iráni gépeket fogadó szíriai reptereket is.

Az izraeli törekvések ellenére a terrorszervezet valószínűleg több száz nagyobb és pontosabb iráni rakétával rendelkezhet, és elképzelhető, hogy Szíriától a szovjet időkből származó Scud rakétákra is szert tett, melyek csaknem 1000 kilós robbanófejet képesek nagyjából 500 kilométerre eljuttatni. Egy ilyen rakétaerő papíron sokkal intenzívebb és nagyobb területre ható csapást tudna végrehajtani, mint a Hamász, mely a Hezbollah rakétakészletének töredékével is képes volt túlterhelni az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszert.

Az izraeli dilemma világos: egy Hezbollah elleni nagyszabású támadással meg lehetne előzni azt, hogy a terrorszervezet egy október 7-i szintű támadást indíthasson a közeljövőben. Ennek azonban az az ára, hogy Izrael nyit egy második, a gázainál is keményebb harcokkal kecsegtető frontot. Sőt, mivel Irán többször is megfenyegette a napokban Izraelt, hogy ha belekezd a Gázai övezet elleni szárazföldi offenzívába (márpedig nagyon úgy tűnik, hogy belekezd), akkor szembe találja magát az „ellenállási front”-tal, ezért bizonyos szempontból észszerű is lenne megelőzni az ellenség reakcióját.

A másik lehetőség, hogy Izrael bízik abban, hogy a Hezbollah az elmúlt négy nagyobb gázai konfliktushoz hasonlóan a saját érdekeltségeit szem előtt tartó racionális szereplőként viselkedik, beéri némi rakétacsörgetéssel, és pár incidenst leszámítva nem vállalja be a Libanonban rettentő népszerűtlen, és egyébként is óriási veszteségekkel járó háborút. Ugyan Irán nagy befolyással bír a Hezbollah vezetésére, de a szervezet több alkalommal is megmutatta, nem hajlandó puszta eszközként viselkedni, és az elmúlt napok harcias frázisai mögött kevés a konkrét fenyegetés.

A New York Times értesülése szerint Joáv Gallant védelmi miniszter és a vezérkar több tagja is egy megelőző csapás mellett kardoskodik, azonban Izrael legfontosabb szövetségesei, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia óva intették Benjámin Netanjahu miniszterelnököt a kétfrontos harctól, mely a konfliktus elharapódzásával és kezelhetetlenné válásával járhatna. Netanjahu korábban az északi frontot meglátogatva arról beszélt, hogy a Hezbollah élete legnagyobb hibáját követné el, ha belépne a háborúba – válaszként pedig olyan erejű csapást mérne Izrael, amit el sem tud képzelni. A kormányzat egyelőre osztotta a Joe Biden és Rishi Sunak is megfogalmazott aggodalmakat,

a hadsereg szóvivője szombaton le is szögezte, hogy a gázai háborúra kívánnak koncentrálni.

Az Egyesült Államok azonban nemcsak Izraelt akarja lebeszélni a libanoni háborúról, hanem a határ túloldalán élő döntéshozókat is. A Földközi-tenger keleti medencéjébe vezényelt, óriási csapásmérő erőt képviselő két repülőgép-hordozó nem titkoltan a Hezbollah és Irán elrettentését szolgálja, közben Antony Blinken Libanon ideglenes miniszterelnökét győzködte a háború megfékezésének szükségességéről – mondjuk a szunnita Nadzsíb Mikati kevés hatással van a Hezbollahra.

Ciszjordániában 18 éve nem látott erőszak tombol

A konfliktus kiterjedését már eleve nehéz kordában tartani, hiszen az erőszak Ciszjordániában is elszabadulni látszik: a terrorista sejtek mozgolódásait, akcióit az izraeli hadsereg igyekszik időben megfékezni. Az Izraeli Védelmi Erők szerint eddig összesen 727 körözött bűnözőt tartóztattak le Ciszjordániában, közülük 480-an a Hamászhoz köthetőek. Az IDF csütörtökön arról számolt b, hogy 63 Hamász-terroristát és a szervezet egyik szóvivőjét is őrizetbe vették.

Csakhogy közben az izraeli telepesek is egyre több erőszakos akciót hajtanak végre a palesztinokkal szemben. Az Izrael által megszállt palesztin területeken élők jogait védő Bcelem emberi jogi szervezet jelentése szerint a telepesek állatokat hajtanak el, fákat vágnak ki, napelemeket törnek össze.

Az ENSZ szerint a Hamász október 7-i támadását követő hét volt a leghalálosabb a ciszjordániai palesztinok számára 2005 óta;

az izraeli telepesek által elkövetett erőszakos cselekmények száma a napi átlagosan háromról nyolcra emelkedett, és egy hét alatt Ciszjordániában legalább 75 palesztint öltek meg izraeli telepesek vagy az izraeli hadsereg – a jelentés arról nem szól, hogy az áldozatok közül hányan lehettek terroristák. Az ENSZ attól tart, hogy az erőszak felpörgetése miatt a Hamásszal rivális, mérsékeltebb Fatah által vezetett régió „irányíthatatlanná válik”.

Irán ráadásul mozgósította külföldi vazallusait és szövetségeseit is; pénteken egy kelet-szíriai és egy iraki amerikai bázist is – jelentéktelen – dróntámadás ért. A Vörös-tengeren őrjáratozó USS Carney romboló pedig csütörtökön három, Jemenből kilőtt, és észak felé tartó rakétát semmisített meg; feltételezések szerint ezeket az Irán által támogatott húszi gerillák lőhették ki, és Izrael felé tarthattak. Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter vasárnap bejelentette, hogy növelték a Közel-Keleten állomásozó amerikai csapatok készültségi szintjét is:

„A lépések növelik a regionális elrettentő törekvéseinket, erősítik az amerikai csapatok védelmét, és segítik Izrael védelmét.”