Palesztinpárti tüntetők blokkolták szerdán a reptérre vezető utakat New Yorkban és Los Angelesben

2023. december 28. – 09:08

Másolás

Vágólapra másolva

Palesztinpárti tüntetők rövid időre elzárták a New York-i és Los Angeles-i repülőterekhez vezető utakat, így több utas kénytelen volt gyalog kimenni a repterekre. A tüntetések a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtér és a Los Angeles-i nemzetközi repülőtér közelében zajlottak, mintegy 20 percre leállítva a forgalmat a gyorsforgalmi utakon.

A tüntetők azt skandálták, hogy "a folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz". A közösségi médiában közzétett videókon látható, amint az utasok bőröndjeiket cipelve kiszállnak a járművekből, és a korlátokon át az autópálya középső elválasztó szakaszán gyalogolnak. Huszonhat embert tartóztattak le a New York-i demonstráción, a hatóságok két buszt is küldtek, "hogy biztonságban eljuttassák az érintett utasokat a reptérre.

A New York-i tüntetéssel nagyjából egy időben a Los Angeles-i repülőtérre vezető főútvonalat palesztinbarát tüntetők egy másik csoportja zárta le, akik a híradó helikopteres felvételei szerint forgalom elterelő eszközökett, szemeteseket, robogókat és egyéb dolgokat pakoltak az útra. A rendőrök megérkezése után a tüntetők szétszéledtek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!