A keddi nap legfontosabb eseményei röviden

  • A WHO szerint temetővé vált Gáza legnagyobb kórháza, az al-Sifa, amely az elmúlt napokban heves harcok frontvonalában állt.
  • Az ENSZ arról számolt be, hogy 1,5 millió palesztin, Gáza lakosságának több mint kétharmada elmenekült az otthonából a konfliktus miatt.
  • Két izraeli törvényhozó arról írt egy véleménycikkben, hogy a Nyugatnak az európai országok „hosszú múltra visszatekintő segítségnyújtása” alapján be kéne fogadnia a gázai menekülteket.
  • Az izraeli hadsereg elfoglalta a Gázai övezetet uraló Hamász katonai rendőrségének főhadiszállását.
  • Izrael először erősítette meg, hogy meghalt egy fogva tartott 19 éves katonájuk, miután a Hamász közzétette a holttestéről készült képeket.
  • Az izraeli külügyminiszter lemondásra szólította fel az ENSZ vezetőjét, mert az szerinte nem alkalmas a szervezet irányítására.
  • A Palesztin Vörös Félhold szerint több mint tíznapnyi ostrom után sikerült teljesen evakuálni a gázai al-Kudsz kórházat.
  • Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége közleményben jelezte, hogy ha nem jutnak üzemanyaghoz, csütörtökön le fog állni a humanitárius tevékenységük.
  • A Reuters ugyanakkor a saját forrásaira hivatkozva arról írt, hogy Izrael jóváhagyta 24 ezer liter dízel bevitelét a Gázai övezetbe, amelyet szigorúan az ENSZ tevékenységéhez lehet majd felhasználni.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!