Magyarország volt igazságügyi minisztere szerint 2024-ben „átfordulnak a tankok Lengyelország felől Magyarország irányába”


Varga Judit, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke, Magyarország volt igazságügyi minisztere hétfőn a Századvég Alapítvány programján beszélt a szuverenitásról, többek között arról, hogy 2024 tavaszával szerinte hatalmas küzdelmek jönnek, írja a Telex.

A lap szerint Varga Judit a konferencián a kormány általános kommunikációs sémáiról beszélt, például arról, hogy Brüsszel olyan dolgokról akar a magyarok helyett dönteni, mint a „migráció vagy a házasság és a család témája (…) és még ezeknél is súlyosabb kérdésekről – mint a háború és béke”.

Majd a Brüsszel által átírt határokról beszélt, és ebből levezette, hogy Magyarországnak mindennap meg kell harcolnia a szuverenitásért országhatáron kívül és belül. Ezután kitért a lengyel választási eredményekre is, ahol az ellenzék szerzett elég szavazatot a kormányalakításhoz. Szerinte Lengyelországban a brüsszeli „alapértelmezett demokráciát” kezdik beállítani. Varga Judit kiemelte, tavasszal hatalmas küzdelmeket kell vívnia Magyarországnak, mert 2024-ben

„a tankok átfordulnak Lengyelország felől Magyarország irányába, ugyanazt a receptet akarják majd alkalmazni, és csak rajtunk múlik, hogyan tudunk ellenállni ennek”.

Varga Judit végül azt is elmondta, hogy szerinte változásra van szükség Európában.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!